Római Vakáció Újratöltve - Cornelie C. G.: Érzelmi vírusveszély

Füleld le, miről szól:

„Washington-Róma… a majd kilenc órás repülőút csak a kezdete Antony Wilson, nemzetközi elismertségnek örvendő pszichológus és Tiziana Montelloni Smith írónő közös utazásának. A romantikus, angyalarcú Tiziana egy kihűlt kapcsolat emlékei elől menekül Rómába, felidézni Olaszországban töltött gyermekkorát. Antonyt, aki korábban az Egyesült Államok terrorelhárító tisztje volt, egy előadásra hívják az Örök városba.

 Megismerkedésük ártatlan flörtnek indul, nem is sejtik, hogy közös útjuk, közös sorsukká alakul. Életük örökre megváltozik, miközben egy, a világot fenyegető biológiai fegyverért vívott kíméletlen hajszába keverednek.

A szálak egyre kuszábbak, ismerősök bukkannak fel Antony múltjából, miközben Pandóra szelencéje kinyílik. Az ámokfutásban a furcsa párost csak a lány fantáziája és a férfi múltban szerzett tapasztalata segítik felfegyverzett üldözőikkel szemben.

Cornelie C. G. Olaszország varázslatos tájain játszódó, humorral és szerelemmel fűszerezett, filmszerű regényének alapjául valóságos események szolgálnak. Az írónő lerántja a leplet a hatalmasok világáról és harcukról, aminek tétje maga az emberiség jövője.”

Kapcsolatom a könyvvel

Nemrégiben az a megtiszteltetés ért, hogy az Álomgyár Kiadó postagalambja hozott nekem két takaros kis csomagot, melyekben könyvek lapultak. Lett légyen a postaláda nyílása igen csak szűk, a „rátermett” postás úr gondolt egyet, és a levélcsomagokat a postaládák tetejére biggyesztette, amolyan „aki kapja marja” alapon. A lakótársam szemfülességén múlt, hogy végül mégis csak hozzám kerültek a könyvek, immáron feltépkedett borítékokban. Úgy látszik (szerencsémre) a lépcsőházi közösség nem igazán vallja magát könyvmolynak. A mályvaszín jelenésbe burkolt Érzelmi Vírusveszélyt én magam választottam, azt hiszem egy kissé meghipnotizált a külcsín, na de nézzük is rögtön a belső értékeket.

Gondolatok a könyvről

Forrás

Igen dicséretes dolog, abban segédkezni az embereknek, hogy megvalósíthassák az álmaikat. A nevéből adódóan is látható, hogy az újonnan alapított friss és ropogós Álomgyár Kiadó nem kevesebb dologra vállalkozik, mint hogy ígéretes elsőkönyves szerzők munkáit megjelentesse. Nem mondom, nagy fába vágták a fejszéjüket.

Cornelie C. G. rögtön mélyvízbe dobta magát, és a jól ismert hazai terepről elkalandozva, meg sem állt egészen Olaszországig, hogy Róma kultikus berkein belül, illetve a festői Verona városában bonyolítsa történetének szálait. Ezt még megspékelte egy kis amerikai beütéssel is.

Az olaszországi helyszínek rendkívül változatosak és sokfélék, ami azt a benyomást keltette bennem, hogy a szerző bizony nagyon jól ismeri Róma zegzugos utcáit, s minden bizonnyal egyik kedvenc városáról lehet szó. A történelmi emlékekben, gyönyörű épületekben, és no persze energiában és temperamentumban gazdag Örök Város kisugárzása olyan hatással volt rám, mintha a könyv lapjain folyton sütne a nap, miközben langy nyári szellő cirógatja az arcomat.

Ezzel a kellemes, jól lakott óvódás érzéssel fordítottan arányos a történet tempója. Rendkívül feszes, pergő ritmusú, akciódús, egyértelműen cselekvésközpontú regénnyel van dolgunk. Mondhatnám azt is, hogy erősen filmszerű, sok benne a párbeszéd, és ehhez mérten (legnagyobb sajnálatomra) kevés a leíró rész.

Az írónő számos karakterrel dolgozik, ezzel összhangban egyes szám harmadik személyben narrálja a történteket, némi dőltbetűs intermezzóval, ami az aktuális szereplő belső vívódásait hivatott megjeleníteni. Kemény dió egyszerre ennyi nézőpontot és érzelemvilágot kezelni, összefésülni őket koherens egésszé. Időnként még a rutinos írókat is megizzasztja a szálak ide-oda mozgatása. Jelen esetben az írónő meglepő bátorságról tett tanúbizonyságot, hogy ezt a formátumot választotta, és egészen derekasan teljesített. Ugyanakkor a vágások, azaz a jelenetváltások lehettek volna finomabbak, jobban átgondoltabbak.

A több szempontú történetvezetés előnye, hogy rengeteg lehetőség rejlik benne, amivel a szerző pattanásig fokozhatja bennünk a feszültséget. Vegyük csak mindjárt Rowlingot, aki rávesz minket arra, hogy ide-oda kapkodjuk a fejünket, és pont a legérdekesebb résznél vált csatornát. Jelen mű szerzőjének ebben még egy kis gyakorlatot kell szereznie.

Forrás

Többször is észrevettem olvasás közben, hogy na, na, kezd jó lenni, vajon mi lesz a következő lépés? Mi az, amit nem mondanak ki, de én tudni szeretném most azonnal? Vártam, hogy elkapja a képet, hogy a kamerák más jelenetbe csapjanak át, de nem ez történt. Kis hatásszünet (két sor kihagyás) után, ugyanott folytatódott minden, csak épp esetleg a másik szereplő fejében bóklásztunk, és rögtön választ is kaptam az engem feszítő kérdésekre, a bennem bontakozó ígéretes feszültség pedig csírájában halt el.

A szerzőnek ennél fegyelmezettebbnek kell lennie, minden egyes lépését, irányváltását stratégiailag meg kell terveznie, akár egy sakkjátszmát, hogy mattot adhasson a tátott szájjal hápogó, ledöbbent olvasónak. Elvégre ő a játékmester, árnyaljon, ködösítsen, rejtélyeskedjen, vezessen minket az orrunknál fogva.

Ami a szereplőket illeti, az összeállítás jó, néhányukban van is potenciál arra, hogy a jellemük igazán különlegesre formálódjon, de sajnos megmaradtak a felszínes rétegeknél. Nem kaptak igazán mélységet, ha úgy tetszik nem lettek háromdimenziós szuverén egyénekké, hanem az írónő csak a vázlatos körvonalaikat skiccelte fel a vászonra.

A két főszereplő még úgy, ahogy megfogható számunkra, mert velük történik a legtöbb esemény, de a mellékszereplők teljesen beleolvadnak az alkonyi homályba. A fő gonosz Jack (mert természetesen egy akcióközpontú történetből nem hiányozhat egy ilyen sarkított karakter, aki a jókat próbálja meg leigázni) gonoszsága, eltorzult jelleme is éppen ezért nem vágott kupán, mert hiányzott belőle a mögöttes tartalom. Nem volt története, hiányoztak az apró-cseprő utalások, jellemformáló kis apróságok, elejtett megjegyzések, amiből megérthettük volna, miért is lett ilyen, sőt, ami az indítékot szolgáltatta volna, mindarra, amit elkövetett. Tehát, hogy szavaimat egymásba ne öltsem, a motiváció kérem, gyenge lábakon rogyadozik, míg végül a földre huppan, és ott csücsül tovább magatehetetlenül.

Forrás

A szereplők nevére általában két esetben figyelünk oda: ha nagyon félresikerülnek, vagy ha rettentő frappánsak. Jelen esetben, csak egy építő jellegű apróságra szeretnék röviden utalni. Dominic Perrot, amikor épp nem a szőlőben lófrál, és a következő palack bor ízvilágát tervezgeti, akkor minden tapasztalatát latba vetve a jók oldalán harcol. Pietro azonban itáliai fenegyerek, a megfelelő ellenszolgáltatás esetén mindig hajlandó egy kicsit a tilosban ténferegni. Ő a sötét oldal zsoldosa, azt teszi, amit Jack mond neki. A két név hangzása és írásképe is rendkívül hasonló: Perrot, Pietro. Eleinte nehéz volt elkülönítenem őket, megzavarta a gondolatmenetemet. Két ennyire eltérő csapatban játszó figura esetén a névnek is tükröznie kellene a különbséget, így elkerülhető, hogy az olvasók lányos zavarukban heveny szemöldökráncolások közepette lapozgassanak visszafelé.

Korábban már említettem, hogy ez a történet cselekvésközpontú, gyors iramot diktál, nincs sok idő cicózni olvasás közben. Szinte már vártam, hogy a sarkon előugrik Bruce Willis, és izzadás nélkül megmenti a világot (na meg persze Anthonyt, Tizianát és a szenátort). Ebből kifolyólag kevés leíró rész volt a regényben.

Nekem ez a vesszőparipám. Úgy vélem, hogy egy történetben a cselekmény a tégla, a leíró részek pedig a malter, ami összetartja. Itt ez a gyönyörű itáliai miliő, zegzugos utcák, sikátorok, robogók surrannak el, turisták cipői klaffognak a templomok kövezetén, miközben a szereplőink versenyt futnak az idővel. Ó és a vidék! Firenze, Verona, hát kell ennél több inspiráció, hogy egy író tollát dalra fakassza? Mégsem dalolt a tollacska, pedig az egyik szereplő ráadásul gazdag helyismerettel rendelkezett.

Forrás

Úgy vágytam volna egy ízes tájleírásra, illetve arra, hogy felborzolja az írónő az érzékeimet, érezzem én is a menekülés fémes ízét a számban, a kétségbeesést, a vér szagát, a bénultságot, a csapdába esett áldozat szorongását. Ilyesfajta leíró, érzékletes epizódoktól rögtön nagyobbat szólt volna az egész történet, és nem csak erőtlenül pislákolt volna bennem a kíváncsiság.

Miközben ilyesféle gondolatok ütöttek szöget a fejemben, szélsebesen robogott a történet a végkifejlet felé, s bennem újra feltámadt a remény, szinte szükségletté nőtte ki magát az igény, hogy bárcsak egy svéd csavarral odakennének a falhoz. Mi van, ha végig ez volt a terv? Lógó orral értem földet, mert a vége amolyan hollywood-i klisé-thriller befejezéssel örvendeztetett meg. Tudjátok, a fekszik félholtan a görény, mindenki megnyugszik, de még megemeli a zokniba rejtett stukkert-vég.

Hiányérzet maradt bennem. Többször megemlítődik a regényben egy mögöttes fantomszemély, aki a szálakat mozgatja, aki meg akarja kaparintani a biológiai fegyvert (egy influenza vírus), hogy felhasználhassa a saját céljaira. Az egy dolog, hogy a zsoldos katonája elesik a harcmezőn, és így lehetetlen a nyomára akadni, de lehetett volna egy hatásos jelenet, amikor ha csak egy pillanatra is, de betekintést nyerhetünk a fejébe, és leránthattuk volna a leplet a valódi arcáról. Remek svédcsavar lett volna a célszalag átszakítása előtt, valamint továbbgondolható lezárást adott volna a történetnek, ahol nincs minden szál elvarrva, s lehet töprengeni a továbbiakon.

Mindent egybevetve nem érzem úgy, hogy elvesztegetett idő lett volna ennek a könyvnek az elolvasása. Az alapkoncepció tetszik, a gyors, pergő ritmus is kedvemre való volt, a helyszínválasztás pedig egyenesen csillagos ötöst érdemel. Érezhetően ott vannak az írói véna magkezdeményei a szerzőben, és van is története, amit elmeséljen. Ugyanakkor a kivitelezésre, a megvalósításra, a stílusra több gondot kell fordítania a közeljövőben. A szavai nyomán életet kell lehelnie a szereplőkbe, és kézzelfoghatóvá gyúrni az atmoszférát, miközben csűri-csavarja a szálakat rendületlenül. Ezzel a fegyelmezettséggel aztán kiemelkedhet a középszerből, ahol jelenleg a regénye tanyázik. Én mindenképpen drukkolni fogok, hogy sikerüljön. 

Kiadó: Álomgyár

Terjedelem: 312 oldal

Kiadás éve: 2012

Nyelv: magyar

ISBN: 9786155252105

A facebookon itt találsz meg: https://www.facebook.com/anariamatthewsblog nyomj egy lájkot, ha szereted a blogot, vagy szeretnél még kényelmesebben értesülni az új bejegyzéseimről! :)