Tinédzser Sanzon - Blue Jeans: Dalok Paulának

Füleld le, miről szól

Az alig 17 éves Paula találkozót beszélt meg a 22 éves Ángellel, akivel Messengeren ismerkedett meg. Izgatott örömmel várja a találkozást. A percek múlnak, ám a fiú nem jön, így Paula beül egy kávézóba. Ott fut össze mulatságos körülmények között az addig ismeretlen Álexszel, aki véletlenül ugyanazt a könyvet olvassa, mint ő.
Mindketten fiatalok és vonzók… Álexnek azonban el kell valahova sietnie. Amikor Paula már éppen indulni készül, megjelenik Ángel, s bocsánatot kér a jókora késésért. Ángel újságíró, akinek aznap délután a felkapott énekesnővel, Katiával kellett interjút készítenie…

Szerelem, csalódás, találkozások, hazugságok, barátság, zene… Minden benne van ebben a romantikus, kamaszokról és fiatal felnőttekről szóló spanyol regénytrilógiában.

 Az interneten 50 ezernél is több olvasója volt a történetnek az első fejezetektől fogva, mígnem könyv alakban is megjelent, és meghódította a világ könyvpiacait.

A könyv és én

Na jó, miután már egy tucat macskás képet megnézegettem a neten, bámészkodtam a semmibe, görgettem a facebook falamat, éppen itt az ideje,  hogy belefogjak ennek a bejegyzésnek a megírásába.

Legelőször a moly-on villant a látóterembe, egészen pontosan pedig Csenga értékelése a könyvről, amiben azt írta, hogy ebben a regényben minden benne van, ami a Szent Johanna gimiből kimaradt. No gondoltam, úgyis jó lenne valamit olvasni, most hogy véget értek Cortezék kalandjai (A nyolc kötetről bővebben a számokra kattintva olvashatsz 1 2-3 4 5 6 7 8). Továbbá tetszett még a minimalista borító a piros szívekkel és a fehér fülhallgatóval. Szóval belevágtam az élőben egyébként terjedelmes és termetes méretű regény olvasásába.

Gondolatok a könyvről

Ami azt illeti, kissé vegyes érzelmekkel csuktam be az utolsó sor elolvasása után. No de ne rohanjunk előre, haladjunk szépen sorban.

Ezúttal egy spanyol osztályközösség tagjainak életébe pillanthatunk be, ám itt a hangsúly nem az iskola falai közt zajló eseményeken van – az inkább csak egyfajta körítés, mellékes szál – hanem a szereplők között szövődő girbegurba, kesze-kusza kapcsolati hálón.

Forrás

A történet központi figurája egyértelműen Paula a már majdnem 17 éves gimnazista lány, aki egyszer csak egy szerelmi háromszög közepében találja magát. A háromszög két férfi tagja Ángel és Álex. Ángel újságíró egy zenei lapnál, ezért az élete koránt sem a szokványos állóvíz, mire észbe kap, a celebvilág sűrűjében találja magát, és máris az egyik legfelkapottabb énekesnő Katia rajongásának kereszttüzében lubickol (igen, a sztárok is képesek rajongani, akár nem sztár egyénekért is).

Álex pedig egy romantikus, álmodozó művészlélek, aki Paulával egy kávézóban ismerkedik össze, és mit ad Isten mindketten ugyanazt a regényt olvassák. Álex kiváló zenész, leendő írópalánta, és egyelőre agglegényként tengeti életét városi lakásában, amíg be nem toppan szexuálisan túlfűtött mostohatestvére Irene, akinek bizony Álexre fáj a foga.

Néha kicsit úgy éreztem magam, mintha egy brazil szappanopera tini változatának kellős közepébe csöppentem volna. Mert van ugye Paula, aki Ángellel jár, de közben ott van Álex, aki szintén gyengéd érzelmeket táplál Paula iránt, és akkor van a balszárnyon egy híres énekesnő, aki Ángel után koslat, a jobb szárnyon pedig a minden eshetőségre felvértezett femme fatale Irene, aki Álexet igyekszik az ágyába, akarom mondani a hálójába csalogatni. Ez már nem is szerelmi háromszög, ez már ötszög, és még koránt sincs vége a szálak bonyolódásának.

Forrás

Paula az iskolában is a népszerű lányok közé tartozik, hiszen ő a Cukorkák oszlopos tagja Miriam, Diana és Cris mellett. Képzeljünk el egy igazi, kamaszokból álló, vihogós, mindent megbeszélős, pizsamapartit rendezős, bajban összetartós, vérbeli lánycsapatot, és akkor máris van fogalmunk róla, kiket takar a Cukorkák fedőnév. Élénkek, sokszínűek, édesek, mint a színes papírba csomagolt cukor.

Mindemellett még a mellékszereplők, a kevésbé központi figurák is tovább bonyolítják az érzelmi hullámzásfaktort. Az egész történet egy óriási, vibráló kapcsolati háló, aminek ha megrángatod az egyik végét, akkor számos ponton rezonál. Számomra ez tette érdekessé a sztorit, hogy van az ember fejében egy séma, hogy ez és ez fog történni, de közben még ezer más dolog bekövetkezik, talán olyan, is, amit nem vettünk számításba. Minden egyértelmű ugyanakkor semmi sem az.

Tehát az érzelmi szálak mozgatása nagyon intenzív, nagyon sok a nyitott kapu, és rengeteg felállás rejlik benne, hogy ki kihez kötődik, ki kinek az oldalán köthet ki, mindez sok csavarra ad lehetőséget, abszolút nem vehetünk biztosra semmit. A végére már úgy éreztem szinte mindenki vonzónak talál mindenkit és bármi megtörténhet. Kérdés hogy az írónő mennyire fogja ezeket a lehetőségeket kiaknázni, mennyi fordulatot fog még belepakolni ebbe a történetbe.

Forrás

A regény kétségkívül sok szereplővel operál, és az elbeszélésmód is úgy lett kialakítva, hogy minden karakter szemüvegét kölcsönvesszük egy kicsit, hogy megtudjuk, éppen mi történik velük. Ettől kicsit filmszerű az egész, olyan, mintha a kamera a vágás után egy másik helyszínre, másik jelenetre fókuszálna, ami éppen párhuzamosan zajlik, a város valamelyik pontján. Kedvelem ezt a módszert, főleg ha jól csinálják, mert segít a karakterek kibontakoztatásában, megismerhetjük hogyan gondolkodnak, mik a motivációik, mi történik velük. Nem vagyunk arra kárhoztatva, mint az E/1-es elbeszéléseknél, hogy csak azt lássuk és éljük meg, amivel a főszereplő találkozik.

Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy ennek a mikéntjétől jelen esetben a frász kerülgetett. Az idősík megjelölése egyszerűen bicskanyitogató, és időnként úgy éreztem, ha még egyszer azt kell olvasnom, hogy ,,Ugyanebben az időben a város másik pontján” vagy „Pár perccel korábban” és hasonlókat, akkor falhoz vágok valamit. Nyilván valahogy meg kell oldani, hogyan vezessük át az olvasót, egyik szereplőtől a másikig, de erre azért láttam már sokkal jobb megoldásokat is.

A fülszövegből tudjuk, hogy a regény először folytatásos történetként látott napvilágot az interneten, és a nagy rajongótábornak köszönhetően (gondolom én) végül nyomtatott, kézzel fogható formában is megjelent. Nos, az előélete azért meglátszik, mert, ahogy mondani szoktam, az ördög a részletekben lakozik.

Itt van mindjárt az egyik vesszőparipám, a karakterek árnyalása. Ez a történet rengeteg szereplővel dolgozik, és végül helyére kerül a fejünkben, hogy ki-kicsoda, felvesznek egy egyéni tónust és színt, amikor rájuk gondolunk, de azt hiszem ez inkább a saját fantáziánk egyenes következménye, nem pedig az írónő erőfeszítéseinek köszönhető.

Hiányoltam a jellemzéseket, a leíró részeket, de legfőképpen a párbeszédek kapcsán az olyan metakommunikatív elemek használatát, mint például a ,,bólintott Paula” ,,helyeselt Diana” vagy az ,,álmélkodott Miriam”. Bosszantó, amikor egy hosszabb párbeszéd során elveszünk a nagy sodrásban, és nem tudjuk melyik szereplő száját hagyta el az a bizonyos mondat. Nem szeretem, amikor ki kell számolgatnom egyesével, hogy melyik kis gondolatjel melyik szereplőt takarja.

Forrás

No és ha már a leíró részeket feszegetem, engem a leginkább az keserített el, hogy mennyire nem aknázta ki a szerző azt a kuriózumot, miszerint a regénye Spanyolországban játszódik. Szinte ki voltam éhezve, valami újra, valami másra, és annyira örültem, amikor olvastam, hogy spanyol szerző tollából született a történet, ráadásul ott is játszódik, hogy főképpen emiatt alig bírtam kivárni, hogy végre a kezembe kaparintsam. Nagy kíváncsiság és izgalom volt bennem, mint a hatévesekben, mielőtt belépnek a csokoládéboltba, de sajnos csalódnom kellett. Akkorát nyekkentem, mint kerge macska a padlásról lefelé jövet.

Vártam, hogy majd elrugaszkodunk az amerikai középiskolás élet sztereotípiákkal terhelt világától, hogy eltávolodhatok kicsit a Szent Johanna gimi mókás társaságától, és kapok valami merőben másat, de mégis ismerőset (hiszen az ifjonti lélek kibontakozásáról szól ez is, mint minden tiniregény), de sajnos a történet éppen úgy játszódhatott volna Amerikában, vagy bárhol máshol a világon, mert semmiféle konkrét helyszíni utalás nem volt benne.

Egyáltalán nem éreztem rajta azt a hangulatot, amit vártam, hogy most valahol máshol vagyunk. Bármelyik tucatváros lehetett volna a földtekén, ahol van Starbucks, van tömegközlekedés, van lakótelep és iskola. Hiányoltam a leíró részeket, hogy a környezetből is többet kapjunk, mégis merre mozognak ezek a szereplők. Nem volt atmoszférateremtés csak ugráltunk egyik szereplő fejéből a másikba. Ezt sajnáltam, mert végre lehetőségünk lett volna bepillantani a spanyol fiatalok egyedi életérzésébe. Nekem, itt Európa közepén irtó érdekes lett volna, ha a drámázás mellett, kapok egy cseppnyi spanyol kultúrát is.

Forrás

Itt vannak még a címben felkonferált dalok is. Aki a Szent Johanna gimiben fellelhető kortárs zeneáradatra számít, az mellé fog nyúlni, mert ebben a kötetben nincsenek lépten-nyomon zeneutalások, csak elvétve itt-ott. Az írónő egészen a regény végéig várakoztat minket, amikor is végre megtudhatjuk, miért ezt a címet választotta. Szerintem roppant ügyes, amit ezzel kapcsolatban kitalált, illik a cselekménybe, illik a karakterekhez, úgy belesimul a történetbe az egész, hogy egyáltalán nem erőltetett húzás, hanem még inkább összezavar minket a tekintetben, hogy most akkor kinek is drukkoljunk. 

Szóval így a végére elmondhatom, hogy a benyomásaim a regénnyel kapcsolatban legalább olyan hullámzóak, mint a cselekményvezetés, valamint a történetben repkedő érzelmek. Egyrészt nagyon olvastatja magát, és könnyű kikapcsolódást nyújt. Jól megragadja a kamasz életérzést, amikor valóban akár pár nap után is őrülten bele lehet szeretni valakibe, amikor tragédia, ha a cipőnk nem passzol a felsőnkhöz, amikor óriásinak tűnik a generációs különbség az ősök meg a gyerekek között, amikor minden kapcsolati változásnak óriási súlya van, amikor olyan, mintha az egész világ ellenünk lenne, és egy matekvizsga pedig a legeslegszörnyűbb dolog, amin valaki csak átmehet. Érdekes szereplőket vonultat fel, akikben van potenciál, és nem csak a tini korosztály azonosulhat velük, hanem a fiatal felnőttek, esetleg még a szülők is.

Gyenge pontja leginkább a stilisztikai elemekben van, úgymint a karakterek árnyalása, metakommunikatív elemek alkalmazásának hiánya, valamint a leíró részek, és az atmoszférateremtés teljes hiánya. Úgy gondolom, ezek kiküszöbölhetőek lettek volna, ha az írónő kifogott volna egy jó szerkesztőt, aki odafigyel ezekre az „apróságokra” és ezáltal még több színt visz, az egyébként nagyon is helyénvaló írói elképzelésekbe.

Mindazonáltal, ha nem tudod, mit olvass a Szent Johanna gimi utáni melankóliádban, esetleg szülőként szórakoztató irodalmat keresel a kamasz gyermekednek, akkor a Dalok Paulának jó választás lehet. A történet egyébként egy regénytrilógia kezdete, és egy picike függővéggel ér véget, aki tehát kíváncsi Fáncsi, annak le kell csapnia majd a következő részre is, ahol bizonyára hasonló izgalmakban lehet részünk, és reménykedem benne, hogy immáron összeszedettebb és jobb stílusban.

Az én dalom a regényhez

Kiadó: Ciceró Könyvstúdió

Terjedelem: 576 oldal

Nyelv: magyar

Fordította: Seres Krisztina

ISBN: 9789635397914