2014. december 25.



Karácsonyi üdvözlet

by:   No comments    
categories: ,

2014. október 31.



Boszorkánypéntek

Lumos!


Forrás
Bagolyhuhogásos, seprűnyélen lovagolós, boszorkányos jó estét kívánok! Amint látjátok, ez egy Halloween-i villámbejegyzés. Nálunk is kezd elterjedni az utóbbi időben ez az ünnep, ami az angolszász társadalmakban, de főleg Amerikában már ősrégi tradíció. Sokan acsarkodnak ellene, mondván halottak napja, meg mindenszentek napja ennél magasztosabb, mit kell itt kosztümökben ugrándozni, tököt faragni, meg egyéb ilyen dolgokkal vesződni. Nekem viszont szimpatikus az ünnep, humorforrás, a gyerekeknek vidámságot hoz, ha beöltözhetnek, vagy segíthetnek kidekorálni a házat, így talán kevésbé lesz nyomott ez a pár nap, amikor azért persze azokra is gondolunk, akiket elvesztettünk.

2014. október 23.



Anaria Irodalmi Bakancslistája Morgan Freeman tolmácsolásában


„Esküszöm, hogy rosszban sántikálok!”1 Nem tudtam kihagyni ezt a kis fricskát a címben, főleg mivel nagyon szeretem a Bakancslista c. filmet Morgan Freemannel és Jack Nicholsonnal. Remélem a Freeman rajongók tényleg az ő hangján hallják, olvassák ezt a bejegyzést. A mostani témázásban a könyvekkel, az olvasással kapcsolatos egyéni bakancslistánkat járjuk körbe. Felskicceltem magamnak néhány dolgot, de eléggé improvizatív író vagyok, szóval lehet, hogy útközben elkanyarodok másfelé, vagy még ezernyi dolog eszembe jut. Előre is elnézéseteket kérem, ha esetleg maratonivá válna ez az írás, de már ismertek, grafomán hajlamaimat nehéz kordában tartani. 

2014. október 19.



Az elmúlt időszak krónikája



Drágáim!

Tudom, hogy a nyáron azt ígértem, ezen túl többet fogok ide pötyögni, ám nem sikerült eme ígéretemet betartani, amit mélységesen sajnálok. Történt ugyanis, hogy a hullámvasút, amiről beszéltem, megint vett egy hajtűkanyart, amitől képletesen szólva tényleg majdnem elhánytam magam, és kis híján elájultam. Mondják igen, hogy a baj csőstől jön, én nem tudom, szerintem tíz évre előre kimerítettem a baj-ránkömlési-keretet.
Jól megérdemelt két hetes nyári szabadságom, nagyon hamar kórházi lótás-futássá változott, mert anyukám bekerült a magyar egészségügy csodálatos rendszerébe, és ott hánykolódott egész évben, ami végül ismételt kórházi tartózkodássá nőtte ki magát. Most is éppen bent kempingezik, de hálát kell adnom az égnek, talán végre végére jutunk a problémának, mert megtalálták a kiváltó alapproblémát, és immáron sok-sok hónap után végre eredményesen kezelik. Azért nem kis döbbenetet váltott ki belőlem, hogy bizonyos nem túl bonyolult részbetegséget 7 hónap után sikerült végre gatyába rázni, illetve hogy eme szövevényes tünettan mögött meghúzódó probléma is több hónapig bujkált, mire végre lefülelték.

Forrás

2014. augusztus 24.



Amikor Anaria olvasás közben átmegy Morgó szerepébe

by:   3 comments    
categories: , ,


Forrás

Ez alkalommal kicsit el vagyok csúszva az élbolytól, mert ők már hétfőn közzé tették magvas gondolataikat a témában, de bizonyos élethelyzeti problémák miatt, én csak most tudom megfogalmazni a véleményemet. A mostani témánkon belül azt igyekszünk górcső alá venni, hogy milyen bosszantó dolgokkal kell szembesülnünk olvasás közben. Nem most nem arra gondolok, hogy mindig akkor cseng a telefon, jön fontos e-mail, és a családunk is pont akkor akar közösségi életet élni, vagy a fülünket rágni valamiért, hanem kifejezetten a könyvhöz kapcsolódó jelenségekre, melyek időnként igencsak kiverik nálam a biztosítékot.

2014. július 21.



Amikor Anaria kilépett a komfortzónájából

by:   20 comments    
categories: ,

Kedves Olvasóim! 

Eme bejegyzés egy újfajta megmozdulás első szárnypróbálgatásainak tekinthető. Blogger barátosnéimmel közösen kitaláltuk, hogy időnként lesz egy-egy téma, amiről mindenki elmondhatja, leírhatja az egyéni szöttyögéseit, és ezekből a kis szubjektív morzsákból jobban megismerhettek minket, mi pedig elfilozofálgathatunk a világ dolgairól, így tulajdonképpen mindenki jól jár. Első témánk a komfortzónából való kilépés, hogy feszegetjük-e a határainkat az olvasás berkein belül, kipróbálunk-e más, tőlünk messzebb álló műfajokat, vagy maradunk a járt úton, és inkább biztonsági játékot játszunk.

2014. július 5.



Na, mi a helyzet?



"Na, mi a helyzet?"
Forrás

Kölcsönvettem a Jóbarátok Joey Tribbianijától ezt a frappáns kérdést, remélem nem haragszik meg érte, majd viszek neki egy szelet pizzát. No de a viccet félretéve (vagy nem haha) gondoltam illene írnom már valami szösszenetet, akármit, ami megmenti a blogomat a haldoklás állapotából. Szó, ami szó az elmúlt két hónapban egy vak hangot sem írtam, és előtte sem voltam valami aktív, de ezen szeretnék, próbálok változtatni, mert nagyon szeretem ezt a szeletét az életemnek, csak valahogy nem jutott rá elég időm manapság.

2014. július 2.



Néma erőszak - Leena Lehtolainen: Egyszer úgy is meg kell halni



Kalandozásaim skandináv földön tovább folytatódnak. A terapeuta című regény annyira magával ragadott, hogy még nem akaródzott eltávolodnom ettől a vidéktől, ezért ezúttal finn berkekben töltöttem az időmet Säde Vasara, valamint az Oltalmaz-lak lakóinak társaságában, s néha bizony annyira belemerültem az események sodrásába, hogy kis híján fent maradtam a vonaton munkába menet.

2014. április 25.



Csináljuk a fesztivált! - Könyvfesztivál 2014: Könyvszemezgető



Talán a hangulat kedvéért mégis csak kidugom az orrom a könyvfesztiválra. Mindazonáltal megosztom veletek nekem mely könyvek keltették fel az érdeklődésemet. Ezeket bármikor nyugodt szívvel bezsebelném, ha tehetném, válogassatok ti is kedvetekre, esetleg osszátok meg velem, ezek közül titeket melyik érdekel a legjobban? Jó böngészést, illetve majd jó könyvfesztiválozást mindenkinek!

2014. április 2.



Hírverő #7 - Ruta Sepetys Magyarországon



Kedves Olvasóim!

Tudom, hogy manapság lapítottam a fűben, mint a húsvéti nyuszi tojásai, de eléggé elfoglalt vagyok, ráadásul az írási kedvtelésemet újabban töménytelen mennyiségű pszichológiai szakvélemény megírása címén élem ki. Hát nem izgalmas? Néha annyira ki vagyok nyúlva estére, mint egy matrica és csak bámulok ki a fejemből azon gondolkodva, hogy hová is tűntek a gondolatok a fejemből? Hétvégenként pedig angolt tanítok, amit imádok ugye, de így az elmélkedős-firkálgatós óráim száma igen csak megcsappant. Olvasni azért még szoktam (nem nem csak az e-mailjeimet), többnyire a vonaton munkába menet, vagy jövet, már amikor nem szundikálok ugye az alváshiányt bepótolandó. No de most hoztam nektek egy érdekes programot!

2014. március 27.



Veszteségeink - Camilla Grebe, Åsa Träff: A terapeuta



Bizonyára mindenkinek van olyan kedvenc műfaja, amiből valahogy mindig többet és többet olvas, ugyanakkor van egy olyan dédelgetett témakör, egy másik műfaj is, amibe nagy kedvvel ásná bele magát az ember, ha lenne rá ideje, mert valamiért birizgálja a fantáziáját. Én így vagyok a skandináv krimivel – alapvetően nagyon szeretem a krimiket, thrillereket könyvben olvasva vagy filmen nézve egyaránt, de úgy vélem, a skandináv krimi a műfaj csimborasszója, a cseresznye a habos tortán. Nagy tapasztalatom ugyan nincs e területen, mégis bizton állíthatom, hogy igencsak sajátos hangvételű regényeket írnak ott a messzi északon. Talán a sarki fény teszi, vagy a hosszú telek, nem is tudom.

2014. február 6.



Társszerző lettem!



Kedves Olvasóim!

Bár mostanában úgy tűnhetett, hogy egyáltalán nem foglalkozom az írással, a helyzet az, hogy eléggé megszaporodtak az ezzel kapcsolatos teendőim. Szeretném veletek is megosztani a hírt, miszerint társszerző lettem a Képmás magazinban. Volt egyetemi csoporttársammal és egyben jó barátnőmmel pszichológiai témákat feszegetünk közérthető nyelven. Úgy tervezzük, hogy mindig valamilyen könyv- vagy filmélményen keresztül világítjuk meg a problémát, s aztán térünk rá annak elemezgetésére, a lehetséges lépések vázolására. Az emberek így nem csupán egy nagy adag tényhalmazt kapnak, hanem utána tudnak nézni, belemélyedni azáltal, hogy ők is megnézik a filmet, vagy épp elolvassák az adott könyvet, így tágabb képet kaphatnak az adott jelenségről, s talán jobban be is tudják azt fogadni. 

2014. január 30.



Liverpoolból szeretettel

Zenemanók :)
Ma azon morfondíroztam a sárga, zötyögő villamoson, hogy vajon milyen érzés lehet élő legendának lenni? Milyen lehet olyan valakinek a bőrében lenni, aki nem csak hogy részt vett valami korszakalkotó dologban, hanem egy egész korszaknak az Alfája és Omegája? Sőt mi több, nem is korszaknak, hanem egy életérzésnek, a zenei világ megreformálójának, a popzene feltalálójának, megannyi újítás, zenei hangzás és stílus biztos alapjának? Igen, ma Beatles nap volt a Petőfi rádióban, és engem teljesen magával ragadott a hév, valamint a mellkasom közepén növekvő nagy érzelembuborék.
Ha erőlködnék, sem tudnék megnevezni náluk nagyobb hatást gyakorló zenekart ebben az univerzumban. Szerintem nem is lehet, nincs náluk nagyobb tényező, még így ötven év távlatából sem. Elrévedve, magam előtt láttam négy suhancot abból a korszakból, amikor még tervbe sem voltam véve, és még a szüleim is csupán zöldfülű felnövekvő emberkék voltak. Négy fiú, aki felkapta a hangszerét és elkezdett zenélni, dalokat írni, koncerteket adni, aztán egyszer csak világméretű hullámmá vált az energia, amit a zenéjükön keresztül átadtak nekünk.


Megértem, hogy mindenki részesülni akart ebből a különleges varázslatból, mert az, hogy ennyi egymás után felnövekvő generációt képesek megszólítani, különleges erőt sejtet. Nem ismerek még egy ilyen zenekart, amiben akár egy egész család nagymamástól, unokástól kedvét leli. A leginkább azon hatódtam meg, és egyben el is képedtem, hogy milyen sok fiatal, vagy akár már korosabb zenészt is megihletett a Beatles. Jöttek és jöttek a rádióba az előadók, mesélték a személyes történeteiket, az indulás pillanatait, s mint valami közös eredő, vagy kollektív szimbólum, mindegyiknél ott volt Paul, Ringo, George és John.


Úgy képzelem, hogy olyanok ők a zenének, mint az oxigén a Földnek. Mindenhová begyűrűznek, csalafinta dallamvezetésekben, harmóniákban bukkannak fel, szófordulatokban, egy-egy utalásban csíphetjük fülön őket, és már bólogatunk is, vagy ütemre topogunk a lábunkkal, mert hatni kezd a különös örökség. Ha belegondolok rengeteg családban ott vannak ők, mint a fényképek a kandalló tetején. Olyan emlékeket tesznek élővé, mint például életünk első lemezének hallgatása, közös tánc a konyhában, álmodozás az ágytakarón heverészve, vagy éppen szerelembe esni egy táncos mulatságon. Embereket, arcokat, kapcsolatokat köszönhetünk nekik, jó pillanatokat, és valami közöset, kollektívet, hogy te is szereted, amit én, együtt szeretjük a Beatlest.


Nem tudom felidézni mi lehetett az első dal, amit megismertem tőlük, mert elég pöttömke lehettem még. Felsejlenek emlékek, azokból az időkből, amikor a Sláger Rádión még régi dalok szóltak, és Cseke László finom tónusú hangján kommentálta az előadókkal kapcsolatos ismeretanyagot. Talán akkor dúdoltam először a Yellow Submarinet, vagy az Ob-la-di Ob-la-da-t. Igazán azonban csak tizenhat éves korom körül találtam rájuk, és estem velük örök szerelembe. Azóta is évről, évre felfedezek a dalokban valami újat, mintha ilyen csomagocskák lennének elrejtve bennük, amikre csak bizonyos idő után lehet ráakadni.
A legjobban mégis azt szeretem bennük, hogy időtlenek. Amikor őket hallgatom, akkor kiszakadok ebből a 21. századi rohanásból, érzem az igazi értékeket, és azt a mérhetetlen pozitív energiát, ami a dalokból árad. Még a szomorú, melankolikusabb hangvételű számaikban is van remény, egy kis fény, hogy minden jobbra fordul. Szinte áthangolják a lélek húrjait, hogy ne szóljanak hamisan, feltöltenek energiával, az ember már-már érzi a lehetőségek tárházát önmagában, amik csak arra várnak, hogy megvalósítsuk őket.


Jól esik ez az időtlen kötődés lélekben ehhez a varázslatos valamihez, aminek a neve Beatles, ezekhez a csodabogár fickókhoz, akik közül kettőt sajnos már elveszítettünk, mégis, mintha soha nem mentek volna innen sehová. Mosolyuk és hangjuk a felvételeken ugyanolyan erővel ragyog ránk, mint ötven évvel ezelőtt, s bárcsak egy időgéppel visszamehetnék, akár egyetlen estére, hogy élőben is megnézhessem őket magamnak. Szédítő belegondolni, mi lenne, ha még mind a négyen élnének, mit tudtak volna adni nekünk, embereknek, még hányszor fordították volna a feje tetejére ezt a világot. Bár ha jobban belegondolok, még így is, ennyi év után, egy percre sem veszett homályba a varázslat, még mindig hullámokban érkezik, hogy újabb és újabb generációknak változtassa meg az egész életét.

Though I know I'll never lose affection
For people and things that went before
I know I'll often stop and think about them
In my life I love you more.
//
Bár tudom, hogy soha nem veszítem
A szeretetem azon emberek, és dolgok iránt
Akiket korábban ismertem
Majd megállok, és gondolataimat rájuk vetem
Szeretlek titeket az életemben.
(Saját fordítás)


2014. január 22.



A kék ajtó és ami mögötte van- Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet

Füleld le, miről szól

Az USA Today bestsellere.
"Senki sem próbált szóba állni velem, én is elvoltam magamban. Az volt az a hely, ahol mindennek biztonságosnak és könnyűnek kellett lennie. Hogy sikerült Evan Mathewsnak egy nap alatt lebontania az én állandó világomat?"

2014. január 15.



A szív útjai kifürkészhetetlenek - Charles Martin: A tücskök éneke

Szeretem azt a jelenséget, amikor szinte magához énekel engem egy könyv. Meglátom a borítót, átböngészem a fülszöveget, ízlelgetem a címet, és egyszer csak megszületik bennem a konok elhatározás, hogy nekem már pedig el kell olvasnom ezt a regényt, sőt a polcomon akarom tudni örökre. Furcsa, intuitív vonzódás ez, mégis eddig soha nem kellett csalódnom az ösztöneimben, mert rendre kincsekhez vezérelt engem. Valahogy így jutottam hozzá Charles Martin művéhez is: szirénénekével arra csábított, hogy semmiféleképpen sem hagyhatom őt ott a könyvhéten egyedül árválkodni a többi kiadvány között.
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)