Kedves Olvasóim!
Tudom, hogy manapság
lapítottam a fűben, mint a húsvéti nyuszi tojásai, de eléggé elfoglalt vagyok,
ráadásul az írási kedvtelésemet újabban töménytelen mennyiségű pszichológiai
szakvélemény megírása címén élem ki. Hát nem izgalmas? Néha annyira ki vagyok
nyúlva estére, mint egy matrica és csak bámulok ki a fejemből azon gondolkodva,
hogy hová is tűntek a gondolatok a fejemből? Hétvégenként pedig angolt tanítok,
amit imádok ugye, de így az elmélkedős-firkálgatós óráim száma igen csak
megcsappant. Olvasni azért még szoktam (nem nem csak az e-mailjeimet),
többnyire a vonaton munkába menet, vagy jövet, már amikor nem szundikálok ugye
az alváshiányt bepótolandó. No de most hoztam nektek egy érdekes programot!
Nem sűrűn esik meg kis
hazánkban – bár hála az égnek azért már egyre gyakrabban – hogy találkozhatunk
egy-egy külföldi íróval, beszélhetünk vele, s dedikáltathatjuk a műveit. Szóval
érdemes megragadni az alkalmat kedves könyvmoly barátaim, hogy április
8-án találkozhassatok Ruta Sepetysszel, aki az Alle bevásárlóközpontban várja
népes közönségét este 18 órától a Libri Könyváruházban! Végighallgathatjátok a beszélgetést, amit a Maxim
Kiadó egyik munkatársa fog levezényelni, utána pedig ti is tehettek fel
kérdéseket Rutának, s vihetitek szignóztatni a könyveiteket. Én még nem voltam
olyan szerencsés, hogy olvashassam a regényeit, de mindkettő abszolút
várólistás, nem csupán a mesés borítóik miatt, hanem a fülszövegek alapján
bizony a történetek is magával ragadóak lehetnek.
Na kedvet kaptatok már?
Akkor véssétek be a kalendáriumba nagy piros betűkkel a lényeget: április 8. 18
óra, Alle Bevásárlóközpont, Libri Könyváruház, Ruta Sepetys látogatása.
Most pedig irány a
google térkép és nézzétek meg hová is kell mennetek:
1117 Budapest, Váli u. 3.
Keleti
pályaudvarról és Kelenföldről egyaránt a 4-es metró a legjobb választás Újbuda
központig, és akkor szinte nekimentek az Allenak. Déli pályaudvar felől 18-as
villamossal szintén Újbuda központig. A fővárosi könyvimádók meg úgyis tudják
;)
Ezennel
ünnepélyesen megígérem, hogy próbálok minél aktívabb lenni, bátorításképpen
árasszátok el sok kattintással, nézelődéssel, kéréssel és kérdéssel a blogot.
Addig is, olvassatok gyorsan sokat!
Adieu,
Anaria
Jaj, hát én itt lakok az Alleenal, de azon belül hol lesz? A Libriben? Vagy csak úgy, az Alleeban, ahol előadások szoktak lenni?
VálaszTörlésBocsika javítottam is, mert valóban a Libriben lesz. Fú te akkor mi tök közel lakunk egymáshoz :D
VálaszTörlésA Libriben? Jaj, akkor ott nagy lesz a tömeg :( Tényleg, te is újbuda? :) És te mész? :)
VálaszTörlés