Kincsem

A mai nap szintén életem meghatározó filmélményei között fog bevonulni a történelembe. Utoljára 13 éves koromban voltam egyedül moziban, amikor elmentem egyedül megnézni a Harry Potter és a bölcsek kövét másodszor is. Életre szóló szerelem és rajongás lett belőle. Most pedig 16 évvel később, fáradtan, elcsigázottan, az élet által megrágva és kiköpve lamentáltam a plázában hogy még nem szeretnék hazamenni, de akkor mihez kezdjek?

Anyámra gondoltam, akit már nem hívhatok fel, és hogy mennyire imádtunk filmezni, illetve hogy ő mennyire szeretett olykor formabontó dolgokat is csinálni, így aztán hamar a jegyvásárló automatánál találtam magam, jegyet váltottam a Kincsemre, akkor még nem tudván, hogy jegyet váltottam két óra intenzív stresszoldásra, lélekátmosásra, és hogy egy kicsit sikerül majd feltámadnom önnön romjaimból. Anyámmal voltam lélekben, aki imádta volna ezt a filmet és hatszázhuszonhétezerszer megnézte volna, ha már  elérhető a videótárban, és egészen biztosan megjegyezte volna, hogy ,,Na, egy ilyen pasival, mint ez az Ernő bármikor hazajöhetsz!”

Engem általános szkepticizmus övezett mindig is a mai, modern magyar filmekkel kapcsolatban. A régiek közül sokat szerettem, mert tele vannak élettel, és hatalmas legendákat lehetett látni egy-egy szerepben brillírozni, de az újakkal bizalmatlan voltam, nem tudtak megszólítani. Egynémely sorozattól is kifejezetten a hideg rázott, az életidegen dialógusok miatt, és a technológiai kivitelezés szánalmasan alacsony színvonala miatt.

Nem úgy a mai napon, amikor bevágtázott a vászonra Kincsem, aki húzta, vonszolta a hátán a magyar filmipart és valami olyat mutatott, amit én még magyar filmtől széles vásznon, sőt semmilyen vásznon nem pipáltam. Belemászott a szívembe, és ott elterpeszkedett, engem pedig, mint egy gyereket, teljesen beszippantott, lenyűgözött a látvány, a hangulat, a történések és majd kiugrottam a bőrömből a meghatottsággal kevert csodálkozástól. Bizonyos részeknél úgy izgultam, mintha én is ott lennék, és komoly összegeket buknék rajta, ha nem ez a ló nyeri meg a versenyt.

Forrás

Igen, a Kincsem egy lovas film, sőt egy magyar, lovas film. Nem amolyan nyálas, csöpögős, amerikai stílusú állatos dráma, ahol a kritikus jeleneteken az ember taknyát-nyálát összebőgi és folyik le a nyakán, hanem olyan, mintha benne lenne az a magyar virtus, amiről mindenféle legendák keringenek a nagyvilágban. Nincs benne semmi vontatott történelmi maszlag és körülményeskedés, mégis visszarepülünk az időben, és gyönyörködhetünk a csodálatos díszletekben és öltözékekben, amiket a szereplők viselnek. A film készítői kicsit átértelmezték a korrajzot is, fogyaszthatóbbá tették a fiatalok számára a manapság nagy népszerűségnek örvendő steam-punkos látványvilággal, illetve okos humor és eleven helyzetkomikumok tarkítják a cselekményt.

A szereplők szinte lubickolnak a szerepeikben, minden egyes karakterre megtalálták a legjobb színészeket, a dialógusok életszerűek, természetesek, és még a romantikus szál építkezése is finom volt és szabatos, végre nem akartam agylobot kapni a pocsék dramaturgia miatt, mint korábban oly sokszor. A képi látványvilág pedig egyenesen varázslatos. Látszik, hogy sok pénzt beleraktak a készítők, és most az egyszer meg is térült mindez. Az ember szinte elfelejti, hogy magyar filmet néz, annyira magával ragadó, sodró lendületű és igényes a kivitelezés minden képkockája.

Szerintem zseniális ötlet volt felkarolni Kincsem történetét, és adni valamit a közönségnek, a magyaroknak ezekben a feszült időkben, ami emlékezteti őket arra, hogy igenis van mire büszkének lennünk még hosszú idő távlatából is, mert van bennünk spiritusz ahhoz, hogy felülkerekedjünk a nehézségeken, az elnyomáson, azon hogy folyamatosan minden módon el akarják lehetetleníteni az embert, és elvenni a személyes szabadságát, lenyesni a szárnyait.

Ettől a makacs lótól megtanulhatjuk, hogy ha van egy célunk, egy küldetésünk, amiben zsigeri módon hiszünk, akkor nincs az a kantár, ami visszatartson attól, hogy elérjük. Még akkor is, ha összeborul Bécs-Buda, még akkor is, ha mindenki ellenünk fordul, mert minden ember csak a saját útját tudja járni, és ha már megtalálta nem topoghat ott szepegve, ha meg még nem találta meg, akkor merjen elindulni és végigmenni rajta. Minden pénzt megér az, ha mindenkire csak fele olyan felszabadítóan és inspirálóan hat, mind ahogyan rám, ha csak egy kicsit is kiszakít a mindennapi robotból, akkor már megérte, mert vannak dolgok, amiknek az értékét nem lehet pénzben mérni, és a művészetek jellemformáló hatása pontosan ilyen.

2016. április 28.

A film tartalma

Ajánló - Trailer

A film facebook oldala