Mostani könyves
témázásunk az én agyszüleményem volt még hónapokkal ezelőtt. Mielőtt a
könyvmolyságomat eme blog szintjére emeltem, notórius újraolvasó voltam. Fogalmam
sem volt kiadókról, fordítókról, online könyvrendelésről, levadászott könyves
akciókról. Spontán és impulzív vásárló voltam, mint azt már az anekdotás bejegyzésben is említettem, gyakran tértem haza a Libriből egy új könyves
szerelemmel, mert mindig kiszimatoltam valami igazán nekem valót. Szinte soha
nem tévedtem ilyen vásárlások alkalmával.
Megszámlálhatatlanuk sok
nyári délutánt, esős őszi napot, fagyos téli estét, illatos tavaszi délelőttöt
töltöttem egy-egy könyv köré kuporodva, és ezeknek a kuporgásoknak meg is lett
az eredménye. Számos örök kedvencem lett, amiket azért nem olvastam azóta
hatmilliomodszorra is újra, mert a bloggal, valamint a könyves oldalakkal és
ismerősökkel kitárult előttem a világ, gyűjtöm a regényeket, mint hörcsög a
diót, és mindig valami új felé áhítozom. Manapság kezd lecsengeni ez az
őrületem (legalább is átmenetileg) és talán visszatérek jó szokásomhoz, az
újraolvasáshoz is. No de lássuk, mik is ezek a könyvek, amikből szinte szó
szerint kiolvastam a betűket, annyiszor futtattam végig a szemem rajtuk.
Természetesen nem is
indíthatnám ezt az értekezést mással, mint J. K. Rowling Harry Potter
sorozatával, amire egyszer talán azt mondtam életem könyve(i). Szintén az
anekdotázáskor már kifejtettem, hogyan akadtam rá egy könyvesbolt polcán csupán
a fülszöveg alapján és jött velem haza az első két kötet, amit aztán követett a
második kettő és az évek során szép sorban a többi is. Nagyon-nagyon szeretem
Roxfort és a varázslók világát. Mindig biztos menedéket nyújtott a problémás
időszakaimban, vagy amikor kikapcsolódásra volt szükségem, vagy egyszerűen csak
jól akartam érezni magamat. A szüleim szerint doktorálhatnék belőle, mert
kívülről tudtam az egészet, mind a hét kötetét, mikor, kivel, hol mi történt.
Hermione Granger erős,
öntudatos lány, segített elfogadni, hogy az okosság nem hátrány, mindegy mit
mondanak mások, hogy ötösöket hozni ciki. Onnantól kezdve végképp nem érdekelt,
mit gondolnak. Szeretem Ron Weasley humorát, Mrs. Weasley főztjét, és hogy
Dumbledore professzor tarsolyában mindig van valami bölcsesség, ami éppen
passzol az olvasó élethelyzetéhez. Szeretek az ódon folyosókon bolyongani,
Hagrid vadőrlakjában teázni, Hippogfriffeket menekíteni a tökágyásból, és
tiszta szívből utálni Umbridge professzort, Voldemortot és Bellatrix
Lestrange-t. Szeretek kviddicsezni Harryvel és ásatag köteteket kicibálni a
könyvtárból Hermionéval és minden kérdésre jól felelni. Még a görbe orrú,
sampon elől menekülő Perselus Piton zsíros üstökét is bírom. Felsorolhatnék még
ezer indokot, miközben Fred és George féle rókázó rágcsát csempészek a
teátokba, de ez a világ egyszerűen varázslatos, érdemes minden valamire való muglinak
legalább egyszer átlépni ezen a kapun, és biztos vagyok benne, hogy ugyanolyan
menedékre találnak, mint én annak idején, és azóta is.
Sissy Forrás |
Gyermekkorom óta
vonzódom a hősnőkhöz. Kezdtem ugye a Walt Disneyvel és pöröltem Hófehérkével,
hogy minek eszi már meg azt a mérgezett almát, hát normááális? Utána
Csipkerózsika volt a favorit, ahogy eltáncikál az erdőben, de inkább a
tündérkeresztanyákat bírtam, hogy mágia nélkül akarnak sütni-varrni-takarítani.
12 évesen aztán berobbant az életembe Sissy és nagyon csodáltam őt, mitikus
szépségnek tűnt a szememben tengernyi sok, hosszú barna hajával, bolyongó
természetével, és ahogy dacol a Hofburg népével, de legfőképp Zsófiával. Számtalan
alkalommal átrágtam magam Marieluise von Ingenhem hatkötetes művén. Ahogy
idősödtem, egyre kevésbé értettem ugyanakkor, hogy mért nem becsüli jobban
Ferenc Józsefet, s be kellett látnom, bár nagy volt a szerelem, de kapitális
hiba volt őt a császárnőség börtönébe zárni. Aranykalitka, amiből egész
életében menekült. Mégis, övék az első és legkedvesebb szerelmi történet az
életemben, amiért rajongtam.
Scarlett O'hara Forrás |
Amikor úgy 17 éves
lettem, kezembe akadt az Elfújta a szél. Homályos emlékeim szerint kiskoromban
anya mindig megnézte a tévében, a folytatásról a Scarlettról is rémlett valami,
így hát odasétáltam a könyvespolcunkhoz és levettem róla. Nyár volt, a patak
felől a szellő áramlott az ablakomon át, a hifiből szólt a Within Temptation,
orromban a fa parketta illata keveredett a kerti virágok felől érkező aromával,
de én már délen voltam Georgiában és Scarlett almazöld szoknyája után rohantam,
hogy el ne mulasszam élete egyetlen történését sem. Csodáltam Scarlettet a bátorságáért,
a kitartásáért, hogy egyetlen férfinek sem hagyta, hogy ugráltassa, és mindig,
minden helyzetben ki tudott találni valamilyen megoldást, még ha lehetetlennek
tűnt is kiutat találni. Ashleyt mindig pipogya fráternek tartottam, nálam a
legelső pillanattól kezdve Rhett Butler volt a nyerő, nagyon drukkoltam neki,
hogy jókor jó pillanatban találjon rá Scarlettre, és kicsit lágyítsa meg ezt az
észbontóan gyönyörű, ám de kemény nőt. Valóban ő az egyetlen, aki móresre tudta
tanítani a kisasszonyt, és engem nagyon mulattatott az ő macska-egér játékuk.
Ha erőt kellett merítenem, akkoriban sokszor elővettem Scarlett történetét, és
újra meg újra lenyűgözött, csakúgy, mint az első napon, amikor a kezembe akadt.
Mr. Darcy Forrás |
Ha jobban belegondolok,
az olvasmányélményeim teli voltak öntudatos, határozott hősnőkkel, ilyen volt
például Elizabeth Bennet is Jane Austen Büszkeség és balítélet c. regényéből.
Az anekdotás szösszenetemben már említettem, hogyan került Jane Austen
munkássága a látóterembe, amiből ez a regény a kedvencem könyvben, és filmben (csak
és kizárólag a BBC-s változat Colin Firth-szel és Jennifer Ehle-vel) egyaránt.
Újra és újra végigolvastam a történetet, Elizabeth álhatatosságából mindig erőt
tudtam meríteni. Soha nem fél kimondani amit gondol, ami a szívén, az a száján,
de ezt ugyanakkor kellő megfontolással cselekszi, intelligenciája pedig még
szebbé varázsolja. Soha, de soha nem unom meg végigkövetni Mr. Darcy
jellemfejlődését, ellágyulását Lizzy irányába, és ha lenne egy időgépem,
visszamennék, hátha mégis van legalább egy hasonló kaliberű unokaöccse ennek a
Darcynak, hogy megismerkedhessek vele.
Boleyn Anna (Natalie Dormer) Forrás |
Szintén 16-18 éves korom
között kezdtem ismerkedni Robin Maxwell műveivel, aki a Tudor korszak nagy
szakértője, és nekem, mint britmániákus könyvmolynak – akinek alig, hogy a
lábát angol földre tette, a legelső vétele egy hatalmas brit zászló volt– egyenesen
kötelező volt belemélyedni Boleyn Anna, VIII. Henrik és később I. Erzsébet
életébe. Annát mindig is nagyra tartottam, tetszik az a jellem, amit a Boleyn Anna titkos naplója c. regény
elénk tár. Okos volt, nézetei messze meghaladták a korát, gyönyörű volt, és
véleményem szerint az egyetlen nő, akit Henrik igazán, tiszta szívből
szeretett, de a fiú örökös utáni mániákus vágya elhomályosította a józan
ítélőképességét. Többször is elolvastam, és a Fattyút is, amiben már Erzsébet életébe tekinthetünk be, illetve
eltitkolt fiával is megismerkedhetünk. Maxwell a függelékben írja, hogy tényleg
felbukkant egy ilyen nevezetű fickó a királyi udvarban, szóval sosem lehet
tudni, talán igaz minden.
Joséphine Forrás |
Úgy látszik akkoriban
menthetetlenül belehabarodtam a történelmi romantikusokba, mert a
legeslegnagyobb kedvencem, amit unos-untalan állandóan olvastam az nem más,
mint Sandra Gulland trilógiája: Napóleon
menyasszonya; Napóleon felesége; Adieu Bonaparte. A 18. születésnapomra
kaptam meg az első két kötetet, a harmadik kicsit később jelent meg. Egy
barátnőm ajánlotta, szerinte én olyan vagyok, mint Rose/Joséphine. Nem csoda,
hogy amikor elköltöztem Budapestre, akkor az első elemek egyike volt, amit
bepakoltam a táskámba. Újra és újra erőt adott nekem a mindennapi küzdelmekhez,
ha szomorú voltam, fáradt, elcsigázott, vagy csak nem tudtam merre tovább.
Rose, vagy ahogy Napóleon később nevezi Joséphine, úgy volt erős,
rendíthetetlen és bátor, hogy egyben törékeny is volt, érzékeny és nőies.
Szerintem ő sem mindig hitt a saját erejében, pedig én még most is csodálatosan
karizmatikus egyéniségnek látom, akinek a lába előtt hevert a világ, és
szeretetteljes lénye beragyogta egész Franciaországot, amikor Napóleonnal
együtt a trónra került, császárnéként. Cseppet sem meglepő, hogy a kis
korzikait azonnal rabul ejtette Joséphine különlegessége, aki a legnagyobb
fejesekkel ápolt bizalmas kapcsolatot, még sem volt elszállva magától sohasem.
Szerettem a dolgos hétköznapjaikat, a civódásaikat, hogy teljes mértékben
különböznek, mégis összepasszolnak, valahogy úgy, mint a borsó meg a héja. Az
első két kötet a kedvencem, sokkal meghittebb, emberközelibb, mint a harmadik
kötet világa, ahol a nyakukba szakad a hatalom és a pozíció. Mindig félve
közelítek a regény vége felé, és mindig reménykedem benne, hogy ezúttal másképp
lesz, talán mégsem történt meg az, ami, talán van egy kis remény arra, hogy úgy
zárul, ahogy szeretném, ahogyan lennie kellett volna. Mindig sírok, és eme
szívfájdalom terméke lett az alábbi versem, melyet évekkel ezelőtt írtam,
amikor sokadszorra csuktam be szipogva a harmadik kötetet:
Joséphine emlékére
Tegnap újra meghaltál
Joséphine,
Gesztenye fürtöd utószor
omlott.
Hangod elhalt, nem
voltak szavaid
Szemed őt kereste, ki
nem volt ott.
Gyűrött vánkosodon citromillat,
Lágyan, végső álomba
ringatott.
Nem parancsol vissza az
akarat,
Mi éveken át szívében
birtokolt.
Magaddal vitted őt is
Joséphine,
Teste a szíved nélkül
kóborol.
Szerencsecsillaga nem
vezérli
Végleg letaszíttatott a
trónról.
Száz napra újra feltámadt
a szív,
Hogy méltó lehessen
emlékedre,
Gyűrűjén a szó újra
felizzik
Emlékeztetve őt "a végzetre"
Tegnap veled halt ő is
Joséphine,
Lelkem egy darabja
szertefoszlott,
Elárvult szavak egy
könyv lapjain:
La liberté ou la mort.
(kis
magyarázat a vershez: Joséphine gégegyulladást kapott, halála előtt nem tudott
már beszélni. Napóleon kedvenc parfümje citrom illatú volt. Joséphinet tartotta
az ő szerencsecsillagának. Háborúba indulás előtt mindig megcsókolta. Jegygyűrűjükbe
azt vésette: A végzetre. Joséphinnek volt egy Szent Mihály medálja, Lazar-tól,
egykori szerelmétől kapta, a következő volt rá vésve: La liberté ou la mort,
vagyis szabadság vagy halál)
Forrás |
Nem maradhat ki a
szórásból Meg Cabot sem, akivel 16 éves koromban kötöttem örök barátságot. A
nyár egy merő szenvedés volt, unatkoztam, szinte depresszióba zuhantam, mert
nem volt semmi dolgom, a barátaim is felszívódtak kicsit, és én nem találtam a
helyemet. Anya elcipelt a városba, gondolta egy kis vásárlás, könyvesbolti grasszálás
majd helyre tesz. Talán ez volt az első és utolsó alkalom is egyben, hogy egy
több részes sorozatot nem a legelejéről kezdtem el. Akkoriban a Neveletlen hercegnő sorozatnak öt része
volt kint a tízből, de a boltban csak az ötödik kötetet lehetett kapni. Különös
kíváncsiság öntött el, úgyhogy megvettük. Ugyanolyan kertésznadrágos csitri
voltam, mint a regénybeli Mia Thermopolis, és rendületlenül kerestem az én
saját Michael Moscovitzomat (csak nem találtam). Ahogy befejeztem, azonnal
leadtam a rendelésemet az első négy kötetre. Onnantól kezdve
elválaszthatatlanok lettünk, Mia, Lilly, kövér Lulu, Michael és a többiek, meg
persze én. Megszámlálhatatlanul sokszor olvastam újra, és már egyetemistaként
ügettem a zárókötetért a boltba, mert vannak történetek, amikhez az ember sosem
lehet túl öreg. Manapság is beleolvasok néha, olyankor újra 16 éves vagyok, aki
a kék franciaágyon kuporog a tetőtérben és más gondja sincs, csak a holnapi
történelemdolgozat, és a délutáni fakultációk túlélése. Jó tudni, hogy még
megvan ez a lány odabent, és jó lenne egyszer alkotni valami hasonlóan jópofát
mint Meg, ami talán egy újabb kertésznadrágos lányt fog megmenteni a
dögunalomtól, és attól, hogy teljesen begolyózzon a nyári szünetben.
Forrás |
No de azért tudok
mutatni nektek teljesen mást is, valamit, ami merőben más, sokkal komolyabb,
mint a fent említett történetek, mégis itt a helye, mert többször is
elolvastam. Eric Knight Légy hű magadhoz c. regénye szintén anya polcán
feszített, kék borítóján a vörös holddal, én meg fogalmam sincs miért nyúltam
érte, és kezdtem el olvasni. Angol oldalon játszódó háborús regény, amibe
finom, ugyanakkor reális szerelmi szál vegyül. Egy pillanatra sem akartam szem
elől téveszteni Clive-ot és Prudence-t. Valahányszor eltűntek egy kicsit,
izgatottan vártam, hogy újra megjelenjenek, miközben zajlott az elsötétítés és
német repülőgépek bombázták egész Londont. Újra kellene olvasnom mai fejjel is,
mert gyanítom akkoriban nem tudtam minden értékét teljességgel befogadni. Azóta
lett belőle saját példányom kedvenc nagynéném által, aki valahogy mindig
eltalálja, milyen könyvet kell a kezembe adnia.
Valahogy így néz ki
Anaria tablója teletűzdelve a kedvenc könyveivel, melyek igenis kiállták az idő
próbáját. Úgy érzem újra kellene olvasnom közülük néhányat, hogy visszataláljak
önmagam bizonyos részeihez. A kérdés már csak az, vajon melyikkel kezdjem? No
és ti? Nektek vannak örök kedvenceitek? Ne habozzatok megosztani velem.
Adieu,
Anaria
A többiek kedvencei:
Szerintem életemben nem olvastam ennyi romantikust mint amennyit te bekedvenceltél :)))
VálaszTörlésIngenheim Sissy-je nekem is megvolt kiskamaszként, mekkora csalódás volt egy-két hiteles Erzsébet életrajz után rájönni, hogy a hölgy némiképp átírta a történelmet a romantika kedvéért :(
Ha szigorúan nézem ebből nagyon kevés az echte romantikus. A BB igen de pl. az elfújta a szél is inkább korrajz csak van benne szerelem is, Joséphine története jól bemutatja a francia forradalmat és a terrort is, a szerelem ott is mellékszál, csak úgy mint Anna és Erzsébet esetében :) A légy hű magadhoz is inkább történelmi kép.
TörlésNa ja néhány morzsából én is megsejtettem hogy Sissy nem volt tökéletes sem ez a kép amit festettek róluk..majd egyszer elolvasom hogy is volt.
Nagyon hangulatos poszt lett, érzékelhető a rajongásod ezek iránt a könyvek iránt, és hogy tényleg maradandó élmények lettek. Tök érdekes, hogy mennyire tudjuk néha egy-egy pillanathoz, egy átolvasott délutánhoz kötni, még az illatokat is lehet ilyenkor érezni az emlékképpel együtt... Bennem is maradt jópár ilyen olvasási snitt. :)
VálaszTörlésSissyről érdekes én soha nem olvastam, pedig nagyon szerettem a Romy Schneideres filmeket, sokszor néztük, és tetszett a karaktere, meg persze a szép hosszú haja, de valahogy kimaradt az életemből könyv-formában.
Ó, nahát, Natalie Dormer, ő játsza Margeary Tyrellt a Trónokban :D
Igen nekem tényleg nagy kedvencek ezek a regények. És amúgy is ilyen agyba bevésős emberke vagyok, raktározok illatokat, színeket, dallamokat az emlékképekhez.
TörlésÉn is szeretem a Sissys filmet, de a könyvek ugye még részletesebbek viszont a hangulatot nagyon jól megfogja a film szerintem :)
Igen imádom Natalie Dormert bár én a Tudorokból ismerem tökéletes Anna volt, Natalie Portman elbúúújhat. És Az éhezők viadala 3/1-ben is játszott :) ő volt a riporter csaj.
Nekem is sok illatos-színes emlékképem van. :)
TörlésMég nem láttam az É.V. 3-at sajnos, de mindenképp meg akarom nézni, nem csak Natalie miatt. :)
Esküszöm, kedvet kaptam Sandra Gulland sorozatához, ami, figyelembe véve az állandó ellenállásomat szerelmi történetek terén, igazán nagy szó. :D
VálaszTörlésSzerintem fogod szeretni mert nem a szerelem a domináns benne, az csak tökéletes akkord. Az első kötetben még hajadon aztán feleség lesz belőle és nem lep meg senkit hogy az a házasság nem sikeres. És közben betekintést lehet nyerni a francia forradalomba, meg a terrorba és hogyan változnak az erőviszonyok. Aztán megjelenik Bonaparte stb. Jajj nagyon szeretem Rose-t és a többieket is Thérése-t akkor a gyerekit Hortense-t és Eugene-t is. Megériii :)
TörlésElfújta a szél, na jól van ám, elég lesz... :P
VálaszTörlésEz a Légy hű magadhoz lehet, hogy felcsigázott... :)
Mérföldkönyvek, vúúú de jó cím, irigy vagyok! :D
Én csak a HP olvastam innen. :) Az baj?
VálaszTörlés