Nagyregény
egy kisvárosról.
Az alig
negyven-egynéhány éves Barry Fairbrother halála szó szerint felforgatja Pagford
városka lakóinak életét.
Pagford színleg maga az
angol idill, macskaköves piactérrel, ódon apátsággal, ám az elbájoló homlokzat
mögött számos viszály dúl. Gazdagok civódnak a szegényekkel, kamaszok a
szülőkkel, feleségek a férjekkel, tanárok a tanítványokkal.
Hamar kiderül, hogy
Pagford nem az a háborítatlan, békés angol kisváros, aminek látszik. Barry
átmenetileg megüresedett önkormányzati helye némelyekben szenvedélyes indulatokat
kelt, másokat köpönyegforgatásra késztet…
Kapcsolatom a könyvvel
J. K. Rowling (vagy,
ahogy néha nevezni szoktam: a Nagysasszony) az egyik kedvenc íróm. Mindig is
szerettem olvasni, de ő volt az első olyan szerző, aki fenekestül felforgatta a
képzeletvilágomat. Sosem fogom elfelejteni, amikor 13 évesen, még a nagy
hisztéria előtt, pusztán a szimpatikus fülszöveg miatt egy eldugott könyvesbolt
polcáról leemeltem Harry Potter történetének első két kötetét. Az ezt követő
hétvégét az ágyamban töltöttem pizsamában és faltam az oldalakat. Otthon
éreztem magam a történetben s nincs olyan év, hogy ne venném elő újra és újra.
Nem is volt kérdés, hogy
az immáron felnőtteknek írt regényével is megismerkedjek. Hónapokkal előbb
előjegyeztettem, és valami titkos varázslatban reménykedtem, ami eltűnteti azt
a sok-sok hónapot, amíg várni kellett rá. Mindeközben igyekeztem kerülni az
értékeléseket, a spekulációkat, valamint az elvárásokat hangoztató cikkeket,
bejegyzéseket, híreket. Persze azért némi hírmorzsa még így is eljutott hozzám,
ami néha aggodalmat támasztott bennem, de megfogadtam, majd a magam benyomása
alapján fogok dönteni, és igyekeztem elhessegetni ezeket a kéretlen
információkat.
A karácsony előtti nagy
hajrában, kis híján nem értem oda érte időben a boltba, ott senyvedett szegény
könyv egyedül, magányosan, de megvárt. A téli szünetben végül belevágtam.
Gondolatok a könyvről
Forrás |
Be kell, hogy valljam,
gondban vagyok. Mit is írhatnék a Nagysasszonyról? Róla, akinek mindig van egy
kosárnyi megfelelő szava, hogy megértessen, elénk vetítsen világokat, embereket,
eszméket és gondolatokat. Pálca nélkül, pusztán a pennájával ejt minket egyik
ámulatból a másikba, miközben én vért izzadok, hogy formát adjak annak a
temérdek gondolatnak, amit az Átmeneti üresedés generált bennem.
Először csak
csipegettem, pár oldalanként letettem. Kóstolgattam, ízlelgettem, hogy vajon
összeillünk-e egyáltalán, van-e keresnivalóm ebben a valós világban, vagy
inkább pattanjak fel egy seprűre és irány a Roxfort[1]. Végül mégis csak megtetszettünk
egymásnak. Fokról-fokra, mint valami örvényszerű spirál húzott magával a
történet, s egyre mélyebbre és mélyebbre zuhantam belé.
Ebben a regényben nincsen Kiválasztott[2],
sem a félelmeinket megtestesítő Sötét Nagyúr[3].
Igazi, vérbeli muglikról[4]
szól, mindennapi hősökről, akik úgy, ahogy elevickélnek az életüknek nevezett
mocsaras ingoványban.
Forrás |
Összesen hét család (Mollison, Fairbrother, Wall, Bawden, Weedon,
Jawanda - családfa áttekintés lent a bejegyzés után) valamint néhány kósza karakter mindennapjaiból rakhatjuk ki magunknak
a képet, mit is jelent Pagfordban élni. Ott ülünk mellettük a reggeli kávét
szürcsölgetve, trappolunk a kórház folyosóin, kényszeredett bájcsevejt
folytatunk a vacsoraasztalnál, netán megpróbálunk kitérni egy közeledő ököl
suhintása elől.
Kezdetben olyanok ezek a családok, mint valami piciny szigetek a háborgó
tengeren, merevek, ismeretlenek, ezernyi titkuk van, s nem adják őket
egykönnyen. Rowling pedig a játékmester, ő irányítja, mikor melyikük kerüljön a
rivaldafénybe. Ha nem író lenne, el tudnám képzelni vágóként, mert pontosan
ráérez, hol kell átugrani egy másik jelenetre, homályban hagyva az előzőt,
ezzel is tovább fokozva a kíváncsiságunkat.
Szinte észrevétlenek ezek a váltások, ahogy átsiklunk egyik szereplő
gondolatmenetéből a másikéba. Ha valakinek megy az egyes szám harmadik személyű
elbeszélés, akkor az Rowling. Olvasás közben egyszerre voltam önmagam, és az
összes szereplő, mindenki bőrébe belebújtam, mindenki szemével láttam, de a
végére mégis csak én maradtam.
„Samantha úgy ült a konyhaasztalnál, hogy a pongyolája szétnyílt, és
közszemlére tette alkarjára nehezedő nagy mellének körvonalait. A fölfelé
irányuló nyomástól teltebbnek, simábbnak látszott, mint amikor alátámasztás
nélkül lógott. Fölötte a hártyás bőrön a sugárirányú kis ráncokat már nem
tüntette el a gravitáció hiánya. Samantha ifjabb korában szenvedélyesen
szoláriumozott.”
A finom részletekben
megbúvó jellemzéseket mindig is nagyon szerettem nála. Olyan apróságok
megfigyelésén alapulnak ezek, ami a hétköznapi ember számára nem biztos, hogy
feltűnik. Egyedi szemszöget ad a szereplők jelleméhez, ezzel is elősegítve,
hogy megjegyezzük őket és örökre beírják magukat az emlékezetünkbe. Ám nem
csupán a jellemzés alakítja őket, hanem az is, amit mondanak és tesznek,
illetve, ahogyan teszik azt, s közben észrevétlenül kikristályosodnak és alakot
öltenek előttünk. Már nem elszigetelt idegenek többé, úgy ismerjük őket, mint a
rossz pénzt.
„Bár a pagfordi
fűszer-csemege csak félt tízkor nyitott, Howard Mollison korán érkezett.
Irgalmatlanul elhízott hatvannégy éves korára. Elől olyan mélyre lógott a
hasáról a szalonnalebeny, hogy a legtöbben az első találkozásnál azonnal a
péniszére gondoltak, találgatva, mikor látta utoljára, hogyan mossa, hogy sikerül
végrehajtania vele bármit is.”
S ha mindez nem lenne
elég, ott vannak még a családok beszélő nevei. Kezdjük rögtön Barry
Fairbrotherrel, aki már az első fejezetben elhalálozik, mégis a történetben
végig felbukkan az alakja, mintha sosem távozott volna el, csupán csak a
közértbe ugrott volna ki egy doboz tejért. Mások emlékezetén keresztül ismerjük
meg ki is volt ő, s többet megtudunk róla halálában, mint amennyi életében
lehetséges lett volna. (Fair = becsületes, tisztességes, brother=testvér)
Mindenki testvére, barátja volt ő, és valóban a legőszintébben törekedett a
jóra. Talán ő volt az egyetlen tiszta lelkiismeretű karakter a történetben, aki
lámpásként világított ebben az ingoványban, s nélküle felbolydult az élet.
A Wall család a nevében
hordozza az átjárhatatlanságot (wall=fal). Kis triumvirátusuk között keresztül
kasul feszülnek az ellentétek és a konfliktusok. Az édesanya Tessa, kétségbeesetten
próbálja fenntartani a kapcsolatot kamasz fia, valamint a súlyos
kényszergondolatokkal küzdő férje között, ám úgy tűnik apa és fia között
áthidalhatatlan a távolság.
"Nem érted, és én sem tudom elmagyarázni" Forrás |
A név kötelez, tartja a
mondás, így hát Weedonéknak elég csupán bemutatkozniuk, máris mindent elmondtak
magukról (weed= gaz, gyom, kártékony elem, marihuána). Kint laknak a Parlagon,
ami Pagford városlakóinak szemében egy szégyenfolt, amit el kell tüntetni, meg
kell szüntetni vele mindennemű kapcsolatot és közösködést. Terry Weedon élete
nagy részét heroinmámorban éli, miközben a 16 éves lánya Krystal próbál gondot
viselni a három éves kisöccsére. Durvasága, valamint nyers és olykor alpári
stílusa ellenére Krystal a legőszintébb érzelemvilággal rendelkező szereplő a
könyvben. Valószínűleg fitymáló orral sietnénk el mellette az utcán, nem
engednénk a gyerekeinknek sem, hogy barátkozzanak vele, pedig neki is vannak
álmai, vágyai, törekvései, ő is vár valamit az élettől, akár csak mi, de
ahonnan ő jön, onnét csak kevés ember tud kitörni.
Ez a különös hangulatú, történet először durvának hat, akár a
smirglipapír, valóságos és nyers, aztán egyre mélyebbre hántunk a rétegekben és
a szereplők életében. Fokozatosan jutunk el a dolgok velejéig, miközben
észrevétlenül kötődni kezdünk a karakterekhez, pedig az elején nem gondolná az
ember, hogy bármelyikük is megérintheti, vagy érdekelni fogja, mert olvasóként
ugyanolyan szemellenzősek vagyunk, mint a közösség, akikről szól. A végére azonban
a legellenállóbb olvasó is megtörik, mert a szavak áthatolnak a mellkasunkon,
megmarkolják a szívünket és jól megszorongatják.
„De ki akarná tudni, melyik csillag halott?, gondolta, és felnézett az
éjszakai égre. Ki bírná tudomásul venni, hogy már mind halott?”
Forrás |
Összesűrűsödnek a lapok között a napjainkban annyira jellemző társadalmi
problémák, melyek fölött legszívesebben szemet hunyunk, és nem veszünk róla
tudomást. Rasszizmus, családon belüli
erőszak, drog, hatalomvágy, lelki terror az iskolában, mentális betegségek,
intimitáshiány, mely felszínes kapcsolatokba torkollik.
Azt hinnénk, hogy a legtöbb kis közösséget összekovácsolja az emberség,
a szeretetteljes viszonyulás, meg efféle mézes-mázos ábrándképek. Pagford
városka is látszólag idilli képet mutat, ám a felszín alatt egészen másféle
indulatok kavarognak. Szembeötlő, hogy ezek az emberek mennyire félnek a
magánytól, az újrakezdéstől, így inkább benne maradnak egy rossz kapcsolatban,
próbálják összerakni az összerakhatatlant, bájcsevegnek és barátkoznak
olyanokkal, akiket titkon gyűlölnek, és gyávák beismerni a kudarcot.
„Amennyire Mócsing látta, az emberiség kilencvenkilenc százaléka
beleesik abba a hibába, hogy szégyellik, kicsodák; lehazudják , próbálnak mások
lenni. Mócsingnak az őszinteség volt a valutája, a fegyvere, a védelme. Az
emberek megijednek, ha őszinte vagy, mert ez sokkolja őket. Felfedezte, hogy a
többiek megrekedtek a szégyenkezés meg a színlelés futóhomokjában, rettegnek,
hogy kiszivárog róluk az igazság, (…).”
Íme, a mai társadalom szociológiai látképe, egy korrajz, amely
kendőzetlenül, olykor már-már naturalisztikusan őszinte hangvétellel mutatja be
a 21. századi létezést, annak minden fonákjával együtt, mindezt az angol
életérzéssel megfűszerezve. Gondolatébresztő, néhol sokkoló, a lélek legmélyebb
rétegei alá hatoló atmoszférája garantáltan nem hagy hidegen. Lehet szeretni, gyűlölni,
de közömbösnek maradni egyszerűen lehetetlen.
Kiadó: Gabo Kiadó
Terjedelem: 576 oldal
Megjelenés: 2012
Eredeti cím: Casual Vacancy
Fordította: Bihari György, Sóvágó Katalin
Nyelv: magyar
ISBN 9789636896317
A facebookon itt találsz meg: https://www.facebook.com/anariamatthewsblog nyomj egy lájkot, ha szereted a blogot, vagy szeretnél még kényelmesebben értesülni az új bejegyzéseimről! :)
Hangoskönyvben, eredeti nyelven itt találhatod meg:
Első rész:
Második rész:
Harmadik rész:
A facebookon itt találsz meg: https://www.facebook.com/anariamatthewsblog nyomj egy lájkot, ha szereted a blogot, vagy szeretnél még kényelmesebben értesülni az új bejegyzéseimről! :)
A családok áttekintése
[1] Rowling
Harry Potter sorozatában a boszorkányok és varázslók bentlakásos iskolája.
[2] Rowling
Harry Potter c. regénysorozatában a főszereplő Harry egyik megnevezése.
[3] Rowling
Harry Potter c. regénysorozatában a főgonosz Voldemort egyik megnevezése.
[4] Rowling
Harry Potter c. regénysorozatában a mágikus képességekkel nem rendelkező
hétköznapi emberek elnevezése.
Nagyon szép bejegyzés.
VálaszTörlésRowling sokakat elindított a molyság felé. :) Én felnőttfejjel olvastam a HP-t, de még úgy is rajongója lettem. Nagyon tetszik ahogy ír. Nagyon remélem, hogy sokat olvashatunk még tőle.
Köszönöm :) Ó én már előtte is moly voltam, sőt amióta az eszemet tudom, mert anyát is nyúztam hogy na még egy mesét meg csak még egyet :D De valóban nagyon nagyon megszerettem Rowlingot a HP sorozat kapcsán. Tetszik a stílusa, meg hogy olyan aprólékos és nem elnagyolja a feladatot. Szerintem én is mindennel be fogok próbálkozni, amit valaha írni fog :)
VálaszTörlés