Füleld le, miről szól:
Képzeld el, hogy mindened
megvan, amiről csak egy lány álmodhat. A szüleid jó fejek, mindig megértenek és
melletted állnak. Az öcséd a legédesebb kiskölyök a világon. A város
legígéretesebb rockbandájának frontemberével jársz, aki nem elég, hogy eredeti
és különleges, de imád is téged. A zenei tehetséged szélesre tárta előtted a
világ kapuit.
Képzeld el, hogy aznap,
mikor leesik az első hó, mindezt elveszítheted.
Amikor életedben először
kell komoly döntést hoznod, nem áll melletted senki, akitől segítséget
remélhetnél. Élet és halál között kell választanod. Az életed soha nem lehet
olyan, mint amilyennek ismerted. A halálról semmit sem tudsz.
Te mit tennél? Harcolnál vagy
feladnád? Mennél vagy maradnál?
Füleld le, miről szól:
HÁROM ÉV MÚLVA
Képzeld el, hogy azt az
életed éled, amiről álmodtál. A világ egyik leghíresebb rockzenésze vagy, az
újságok címlapon hozzák a képedet, és a lábad előtt hever a világ. Az első lemezed
olyan sikeres lett, hogy soha nem lesznek már anyagi gondjaid. A barátnőd nem
elég, hogy tehetséges és felkapott filmproducer, de jobban megért téged, mint
bárki a világon.
Képzeld el, hogy mindennek
ellenére mégsem lehetsz boldog, mert három évvel ezelőtt olyasmi történt,
amitől valami meghalt benned.
Amikor egyetlen éjszakán
találkozik a múlt és a jövő, esélyt kapsz, hogy mindent helyrehozz, ami
félresiklott, már csak az marad kérdés, hogy tudsz-e élni vele.
De létezik egyáltalán
újrakezdés? És milyen árat kell fizetni érte?
Gondolatok a könyvekről
Úgy véltem, jobb, ha egyetlen írásban összegzem a két regényt, mert
gyors egymásutánban olvastam őket, és az én fejemben valahogy
elválaszthatatlanok: egy Mia-könyv és egy Adam-könyv. Összetartoznak csakúgy,
mint a szereplőik.
Az első kötet (Ha maradnék) Mia hangján szól hozzánk, s egy barátságos,
családi reggelire invitál bennünket. Apa, anya, egy mozgékony, pirospozsgás
nyolcéves fiúcska, valamint egy komoly nagylány mókázik az étkezőasztalnál.
Beszélgetnek. Nevetnek. Olyan boldogságos, meleg, pihe-puha atmoszférát
árasztanak magukból. hogy az asztal körül vágni lehetne a szeretetet. Kedvem
lett volna lekapni a polcról egy ütött-kopott pöttyös bögrét és velük kávézni,
együtt élvezni a hószünetet. Első pillantásra megszerettem őket.
„Néha magad hozod meg a döntéseidet, néha pedig egyszer csak
megtörténnek veled.”
S aztán volt-nincs, egy kósza pillanat, és már nincsenek. Ennyi az élet,
egy röpke fuvallat, egy eltévedt másodperc, lóhalálában ugrik egy nagyot és
kirántja a lábad alól a talajt. Sohasem tudhatod, hogy melyik nap az utolsó.
Mielőtt meghalunk, esetleg ha halálos veszélybe keveredünk, elvileg
lepereg előttünk az életünk. Gyors villanóképeken keresztül egyszerre vagyunk
csecsemők és nagyon öregek. Gayle Forman sajátos módon használta fel ezt a
motívumot. Mia élet és halál között lebeg, kómában van, és nem tudni megéri-e a
következő reggelt. Furcsa módon, a lelke, a személyiségének egy vetülete
kiszakad a testéből és mindent lát és hall, ami körülötte történik.
"Kelj fel és élj" |
A cselekményvezetés nem lineáris, egymást váltják a kórházi jelenetek,
illetve a múltba történő visszaemlékezések. Ezeken az életképeken keresztül
ismerjük meg a szereplőket, az apró mozzanatokat, eseményeket, amik azzá tették
őket, akik. Olvasóként így szembesülünk vele, hogy mi mindent veszített el Mia,
és valahogy sokkal megrázóbb az egész, tudván, hogy már nem léteznek ezek az
emberek. Soha többé nem fognak így mosolyogni, együtt viccelődni, a kis konyha
végleg elcsendesedett.
A legtöbb szereplőt ezekből a visszatekintésekből ismerjük meg: Adam,
Kim, nagypapi, nagymami, Teddy, apa, anya, Willow, Henry. Néhányuk csak egy
szemvillanásra tűnik fel, esetleg apró pillanatokra, mégis annyi élet és
egyediség van bennük, pusztán azért, mert Mia szeretettel gondol rájuk. A
szereplők jellemébe valahogy beleszövődött, beleitta magát Mia szeretete, és ez
tette őket igazán elevenné és kézzelfoghatóvá a számomra.
„Hiszen erről szól az egész, nem igaz? Hogy miként birkózunk meg a
veszteségekkel. Mert a szeretet nem tud meghalni, nem tűnik el, nem halványul
el. Addig nem, amíg fontos számodra.”
Minden jelenet, minden történés különösen finom nyelvezettel tárul
elénk, mégis lendületesen, mintha egy cselló vonója mentén röppennének fel a
szavak az éterbe. Még a sokkoló fordulatok is olyan sztoikus belenyugvással
érkeznek meg hozzánk, mint amikor az ember nem tud reagálni, nem tud érezni,
csak egy szemtanú, aki blazírt arccal szemléli, mi történik körülötte. Ettől
még inkább a lelkünkig hatol minden, mert Mia nem sír, nem sikoltozik, hanem
komoly, akár csak a zene, aminek elkötelezte magát.
„Most először értem meg, hogy meghalni könnyű. Élni nehéz.”
A regény vége felé erőteljes crescendoba
[1]csapnak
át Mia gondolatai, dilemmája és ezzel együtt a miénk is. Felmerül a kérdés,
vajon mi a jó döntés? Minden esetben van-e jó döntés? Élni egy kráternyi
szakadékkal a szívünkben, vagy továbblépni a másik oldalra? Van-e minden
esetben értelme az életünknek, jelen esetben az életbenmaradásnak? Való igaz:
meghalni könnyű, élni nehéz. A záróakkord azonban csak a regény végén hangzik
fel, csak akkor tudjuk meg lezárult-e minden, vagy új nyitány kezdődik.
Aki még nem olvasta a második kötetet, továbbolvasás csak saját
felelősségre javasolt, mivel a bejegyzés ezen része Spoiler nélkül is spoileres!
Forrás |
Eltelt három év, a tragédia feletti döbbenet és kíváncsiság belénk fagy.
Nem tudjuk pontosan mi is történt az után a végzetes nap után, vajon hogyan
birkóztak meg az itt maradottak a veszteségeikkel? Őrjítő lassúsággal emelkedik
fel a függöny és bontakozik ki előttünk a jelen valósága.
Egyszer csak Adam fejében találtam magamat, s ahogy olvastam és olvastam
tovább rá kellett döbbennem, hogy az írónőtől zseniális húzás volt
megváltoztatni a narrátor szerepét. A történet folytatásában az ő fájdalmán
keresztül szembesülünk azzal, hogy micsoda utóhatása van egy ilyen tragédiának.
Olyan, mint amikor ledobnak egy bombát valahova az utca közepére, és nem csak a
környező épületek rongálódnak meg, hanem a remegés, a rezgések messzire
eljutnak, a kétségbeesés, a szerteszét szálló törmelékek száz és száz embert
megsebezhet, s nem csak azokat, akiket közvetlen telibe talált a detonáció.
Forrás |
Szomorú érzés így látni a korábban olyan jó kedélyű, energikus Adamet,
mintha ezer évet öregedett volna. Ahogy a szálak és az utak összefutnak a
történetben, s végre megtörténik a nagy találkozás, a kontraszt még
megdöbbentőbbé teszi Adam leépülését. Olyan, mintha Adam lenne az összes
szomatikus tünet, amit Miának kellene érezni, amivel neki kellene megküzdenie,
de mégis Adam hordozza, cipeli őket, mintha tudattalanul átvállalta volna
ezeket a terheket, hogy Miának ennyivel is könnyebb legyen.
„Mindennél jobban szeretném, nem megragadni, vagy megcsókolni, vagy
ordítani vele, hanem egyszerűen megérinteni az előadástól kipirult arcát. Át
akarom lépni a távolságot, ami elválaszt bennünket, és amit most centikben
lehet mérni – nem mérföldekben, nem kontinensekben, nem években – , és egyetlen
kérges ujjamat az arcához vinni. Meg akarom érinteni, hogy biztos lehessek
benne, ez most valóban ő, nem pedig egyike azoknak a rémálmoknak, amik
akkoriban gyötörtek, miután elutazott. Olyankor éppen ilyen világosan láttam
őt: már készültem, hogy megcsókoljam vagy hogy magamhoz vonjam, és utána
felébredtem úgy, hogy Mia már megint kicsusszant a kezem közül.”
A kézremegés, álmatlanság, depresszió, pánikrohamok, paranoia, a totális
otthontalanság és világba vetettség érzése, mind-mind Adamet sújtja, miközben
Mia teljesen normálisnak, már-már boldognak tűnik. Mintha bizarr módon szerepet
cseréltek volna ők ketten, és Adam lenne az, akin keresztül az összes
feszültség elvezetődik. Bezáródik, mint a kagylóhéj, és a saját életének foglyává
válik. Olyanok ők ketten, mint két eltévelyedett kagylóhéj, vagy puzzle
darabka, melyek csak összerakva tesznek ki egy egészet, s a másik hordozza
mindazt, ami az egyikükből hiányzik.
"A magunk módján mindkettőnk élete értelme a zene volt. És hogy nem
teljesen értettük meg a másik felfogását, nem számított, mert legalább a
magunké világos volt.”
Körülbelül 2-3 napot ölel fel a regény, de ennél sokkal többet mond,
mutat és éreztet. A világ vagy háromszor megfordul velünk, miközben a kirakós darabjai
szépen megtalálják a helyüket. Talán mégis van olyan, hogy a világ rendje
helyrekattan, talán mégis van feloldozás.
Kiemelném a fordító Rudolf Anna munkáját, mert igazán finoman megmunkált
szövegezéssel tolmácsolta nekünk Adam és Mia történetét. A második kötetben,
minden második fejezet elején van egy dalszöveg részlet, és Gáti István igazán bravúrosan ültette át őket magyarra. Dallamosak, és nem veszik el a
mondanivaló, amit Adam ki akart fejezni velük.
A végére valahogy teljesen belém ivódott az utolsó dalrészlet:
"Gyűlölj, hé!
Ne legyek többé!
Nyomoríts péppé!
Alakíts széppé!
Teremts egésszé!
Hát nem, hát nem,
hát nem megérné?"
Sok minden történhet velünk az életben, s ha szerencsénk van, akkor
igazán rossz dolgokkal tényleg csak a könyvek lapjain találkozunk, de ha mégsem
így volna, azért annyi minden jó történik velünk, kis apróságok, amik aztán
összeállnak szép egésszé, s ha minden összezuhan, maradni ezekért akkor is
megérné.
Ez a szám pedig lehetne akár Adam és Mia közös dala is:
A facebookon itt találsz meg: https://www.facebook.com/anariamatthewsblog nyomj egy lájkot, ha szereted a blogot, vagy szeretnél még kényelmesebben értesülni az új bejegyzéseimről! :)
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2011; 2012
Oldalszám: 264 és 272
Fordította: Rudolf Anna
Nyelv: magyar
ISBN 9789635397501
ISBN 9789635397716
Szia, nagyon kedveseket írtál, de pár apróságba belekötnék:
VálaszTörlésA dalszövegeket Gáti István fordította ilyen bravúrosan, nem pedig én :) Csak a prózai részekért vállalhatok felelősséget.
Az együttes neve az eredetiben Shooting Star volt, és a Hullócsillag az én fülemnek nagyon esetlenül hangzott volna; a lemez címe volt Collateral Damage, ami háborús helyzetben bekövetkező civil áldozatokat jelent, és nem lehetett úgy meghagyni angolul, hogy a szövegeket fordítottuk :)
Harmadrészt meg a könyveket a Ciceró adta ki, nem a Gabo.
Üdv,
a fordító
Hűűű gyorsan ki is javítom :) Ez van ha az ember lánya az éjszaka közepén gyűjt anyagot :D
VálaszTörlésKöszönöm a figyelmeztetést :)
Nos, ezidáig nem keltette fel különösebben a figyelmemet, de olyan szépen összefoglaltad, hogy azt hiszem, mégis csak bepróbálkozom velük. :)
VálaszTörlésMondjuk a második könyvről inkább nem olvastam el az ismertetőt, de majd pótolóm, ha begyűjtöttem a könyveket. :)
Örülök, hogy tetszett a bejegyzésem. :) Szerintem érdemes elolvasni, és nem hosszúak, mert kis alakú könyvek. Engem megérintett a történet. Nézz be újra ha már olvastad ;)
VálaszTörlésElolvastam a két könyvet-nagyon féltem attól h annyira lehangol majd és ...-hát szíven ütött!!- de annyira jól írta meg az írónő ezt a semmivel ki nem fejezhető tragédiát,olyan mennyiségű szeretetbe ágyazta amiről keveseknek van fogalmuk,nem hogy részük..
VálaszTörlésA könnyeimmel küszködve mindig én is feloldódtam a szereplőkből áradó mérhetetlen szeretettől és emberségtől.Nagyon sok olyan kérdésre is választ kaptam amiről nem gondoltam volna h egyszer lezárhatom.Olyan élménnyel lettem gazdagabb ami nem szerezhető be semmilyen más úton csak ha ilyen könyvvel találkozol-,akik elolvassák megértik majd.Olvasni jó.. de jó könyvet még jobb.
Köszönöm h a figyelmünkbe ajánlottad és én is ezt teszem korosztálytól függetlenül, h aki teheti olvassa el.üdv gamma
Mint ahogy én is, sokan megijednek, hogy ez már nem az ő korosztályuknak való, mert ifjúsági, de mégis a mondanivalója túlnő ezen, szóval bárkinek érdemes belevágni, mert mindenki talál benne útravalót.
VálaszTörlés