2013. január 12.

Muglihistória - J.K. Rowling: Átmeneti üresedés

Füleld le, miről szól

Nagyregény egy kisvárosról.

Az alig negyven-egynéhány éves Barry Fairbrother halála szó szerint felforgatja Pagford városka lakóinak életét.
Pagford színleg maga az angol idill, macskaköves piactérrel, ódon apátsággal, ám az elbájoló homlokzat mögött számos viszály dúl. Gazdagok civódnak a szegényekkel, kamaszok a szülőkkel, feleségek a férjekkel, tanárok a tanítványokkal.
Hamar kiderül, hogy Pagford nem az a háborítatlan, békés angol kisváros, aminek látszik. Barry átmenetileg megüresedett önkormányzati helye némelyekben szenvedélyes indulatokat kelt, másokat köpönyegforgatásra késztet…

Kapcsolatom a könyvvel

J. K. Rowling (vagy, ahogy néha nevezni szoktam: a Nagysasszony) az egyik kedvenc íróm. Mindig is szerettem olvasni, de ő volt az első olyan szerző, aki fenekestül felforgatta a képzeletvilágomat. Sosem fogom elfelejteni, amikor 13 évesen, még a nagy hisztéria előtt, pusztán a szimpatikus fülszöveg miatt egy eldugott könyvesbolt polcáról leemeltem Harry Potter történetének első két kötetét. Az ezt követő hétvégét az ágyamban töltöttem pizsamában és faltam az oldalakat. Otthon éreztem magam a történetben s nincs olyan év, hogy ne venném elő újra és újra.
Nem is volt kérdés, hogy az immáron felnőtteknek írt regényével is megismerkedjek. Hónapokkal előbb előjegyeztettem, és valami titkos varázslatban reménykedtem, ami eltűnteti azt a sok-sok hónapot, amíg várni kellett rá. Mindeközben igyekeztem kerülni az értékeléseket, a spekulációkat, valamint az elvárásokat hangoztató cikkeket, bejegyzéseket, híreket. Persze azért némi hírmorzsa még így is eljutott hozzám, ami néha aggodalmat támasztott bennem, de megfogadtam, majd a magam benyomása alapján fogok dönteni, és igyekeztem elhessegetni ezeket a kéretlen információkat.
A karácsony előtti nagy hajrában, kis híján nem értem oda érte időben a boltba, ott senyvedett szegény könyv egyedül, magányosan, de megvárt. A téli szünetben végül belevágtam.

Gondolatok a könyvről

Forrás
Be kell, hogy valljam, gondban vagyok. Mit is írhatnék a Nagysasszonyról? Róla, akinek mindig van egy kosárnyi megfelelő szava, hogy megértessen, elénk vetítsen világokat, embereket, eszméket és gondolatokat. Pálca nélkül, pusztán a pennájával ejt minket egyik ámulatból a másikba, miközben én vért izzadok, hogy formát adjak annak a temérdek gondolatnak, amit az Átmeneti üresedés generált bennem.
Először csak csipegettem, pár oldalanként letettem. Kóstolgattam, ízlelgettem, hogy vajon összeillünk-e egyáltalán, van-e keresnivalóm ebben a valós világban, vagy inkább pattanjak fel egy seprűre és irány a Roxfort[1]. Végül mégis csak megtetszettünk egymásnak. Fokról-fokra, mint valami örvényszerű spirál húzott magával a történet, s egyre mélyebbre és mélyebbre zuhantam belé.
Ebben a regényben nincsen Kiválasztott[2], sem a félelmeinket megtestesítő Sötét Nagyúr[3]. Igazi, vérbeli muglikról[4] szól, mindennapi hősökről, akik úgy, ahogy elevickélnek az életüknek nevezett mocsaras ingoványban.
Forrás
Pagford város nem a világ közepe, néhány ott lakó egyénnek azonban mindent jelent, egyenesen az univerzum középpontja, míg mások gyűlölik, s legszívesebben már a következő busszal elpöfögnének onnan, ha tehetnék. A kívülálló parlagiak pedig bármennyire is szeretnének idetartozni, a törzsgyökeres lokálpatrióták legszívesebben a világ másik végére üldöznék a lakótelepi ágrólszakadt bagázst. Szaporítsák a problémákat valahol máshol, de ők köszönik szépen ebből nem kérnek többet.
Összesen hét család (Mollison, Fairbrother, Wall, Bawden, Weedon, Jawanda - családfa áttekintés lent a bejegyzés után) valamint néhány kósza karakter mindennapjaiból rakhatjuk ki magunknak a képet, mit is jelent Pagfordban élni. Ott ülünk mellettük a reggeli kávét szürcsölgetve, trappolunk a kórház folyosóin, kényszeredett bájcsevejt folytatunk a vacsoraasztalnál, netán megpróbálunk kitérni egy közeledő ököl suhintása elől.
Kezdetben olyanok ezek a családok, mint valami piciny szigetek a háborgó tengeren, merevek, ismeretlenek, ezernyi titkuk van, s nem adják őket egykönnyen. Rowling pedig a játékmester, ő irányítja, mikor melyikük kerüljön a rivaldafénybe. Ha nem író lenne, el tudnám képzelni vágóként, mert pontosan ráérez, hol kell átugrani egy másik jelenetre, homályban hagyva az előzőt, ezzel is tovább fokozva a kíváncsiságunkat.
Szinte észrevétlenek ezek a váltások, ahogy átsiklunk egyik szereplő gondolatmenetéből a másikéba. Ha valakinek megy az egyes szám harmadik személyű elbeszélés, akkor az Rowling. Olvasás közben egyszerre voltam önmagam, és az összes szereplő, mindenki bőrébe belebújtam, mindenki szemével láttam, de a végére mégis csak én maradtam.

„Samantha úgy ült a konyhaasztalnál, hogy a pongyolája szétnyílt, és közszemlére tette alkarjára nehezedő nagy mellének körvonalait. A fölfelé irányuló nyomástól teltebbnek, simábbnak látszott, mint amikor alátámasztás nélkül lógott. Fölötte a hártyás bőrön a sugárirányú kis ráncokat már nem tüntette el a gravitáció hiánya. Samantha ifjabb korában szenvedélyesen szoláriumozott.”

A finom részletekben megbúvó jellemzéseket mindig is nagyon szerettem nála. Olyan apróságok megfigyelésén alapulnak ezek, ami a hétköznapi ember számára nem biztos, hogy feltűnik. Egyedi szemszöget ad a szereplők jelleméhez, ezzel is elősegítve, hogy megjegyezzük őket és örökre beírják magukat az emlékezetünkbe. Ám nem csupán a jellemzés alakítja őket, hanem az is, amit mondanak és tesznek, illetve, ahogyan teszik azt, s közben észrevétlenül kikristályosodnak és alakot öltenek előttünk. Már nem elszigetelt idegenek többé, úgy ismerjük őket, mint a rossz pénzt.

„Bár a pagfordi fűszer-csemege csak félt tízkor nyitott, Howard Mollison korán érkezett. Irgalmatlanul elhízott hatvannégy éves korára. Elől olyan mélyre lógott a hasáról a szalonnalebeny, hogy a legtöbben az első találkozásnál azonnal a péniszére gondoltak, találgatva, mikor látta utoljára, hogyan mossa, hogy sikerül végrehajtania vele bármit is.”


S ha mindez nem lenne elég, ott vannak még a családok beszélő nevei. Kezdjük rögtön Barry Fairbrotherrel, aki már az első fejezetben elhalálozik, mégis a történetben végig felbukkan az alakja, mintha sosem távozott volna el, csupán csak a közértbe ugrott volna ki egy doboz tejért. Mások emlékezetén keresztül ismerjük meg ki is volt ő, s többet megtudunk róla halálában, mint amennyi életében lehetséges lett volna. (Fair = becsületes, tisztességes, brother=testvér) Mindenki testvére, barátja volt ő, és valóban a legőszintébben törekedett a jóra. Talán ő volt az egyetlen tiszta lelkiismeretű karakter a történetben, aki lámpásként világított ebben az ingoványban, s nélküle felbolydult az élet.
A Wall család a nevében hordozza az átjárhatatlanságot (wall=fal). Kis triumvirátusuk között keresztül kasul feszülnek az ellentétek és a konfliktusok. Az édesanya Tessa, kétségbeesetten próbálja fenntartani a kapcsolatot kamasz fia, valamint a súlyos kényszergondolatokkal küzdő férje között, ám úgy tűnik apa és fia között áthidalhatatlan a távolság.
"Nem érted, és én sem tudom elmagyarázni"
Forrás
A név kötelez, tartja a mondás, így hát Weedonéknak elég csupán bemutatkozniuk, máris mindent elmondtak magukról (weed= gaz, gyom, kártékony elem, marihuána). Kint laknak a Parlagon, ami Pagford városlakóinak szemében egy szégyenfolt, amit el kell tüntetni, meg kell szüntetni vele mindennemű kapcsolatot és közösködést. Terry Weedon élete nagy részét heroinmámorban éli, miközben a 16 éves lánya Krystal próbál gondot viselni a három éves kisöccsére. Durvasága, valamint nyers és olykor alpári stílusa ellenére Krystal a legőszintébb érzelemvilággal rendelkező szereplő a könyvben. Valószínűleg fitymáló orral sietnénk el mellette az utcán, nem engednénk a gyerekeinknek sem, hogy barátkozzanak vele, pedig neki is vannak álmai, vágyai, törekvései, ő is vár valamit az élettől, akár csak mi, de ahonnan ő jön, onnét csak kevés ember tud kitörni.
Ez a különös hangulatú, történet először durvának hat, akár a smirglipapír, valóságos és nyers, aztán egyre mélyebbre hántunk a rétegekben és a szereplők életében. Fokozatosan jutunk el a dolgok velejéig, miközben észrevétlenül kötődni kezdünk a karakterekhez, pedig az elején nem gondolná az ember, hogy bármelyikük is megérintheti, vagy érdekelni fogja, mert olvasóként ugyanolyan szemellenzősek vagyunk, mint a közösség, akikről szól. A végére azonban a legellenállóbb olvasó is megtörik, mert a szavak áthatolnak a mellkasunkon, megmarkolják a szívünket és jól megszorongatják.

„De ki akarná tudni, melyik csillag halott?, gondolta, és felnézett az éjszakai égre. Ki bírná tudomásul venni, hogy már mind halott?”

Forrás
Összesűrűsödnek a lapok között a napjainkban annyira jellemző társadalmi problémák, melyek fölött legszívesebben szemet hunyunk, és nem veszünk róla tudomást. Rasszizmus, családon belüli erőszak, drog, hatalomvágy, lelki terror az iskolában, mentális betegségek, intimitáshiány, mely felszínes kapcsolatokba torkollik.
Azt hinnénk, hogy a legtöbb kis közösséget összekovácsolja az emberség, a szeretetteljes viszonyulás, meg efféle mézes-mázos ábrándképek. Pagford városka is látszólag idilli képet mutat, ám a felszín alatt egészen másféle indulatok kavarognak. Szembeötlő, hogy ezek az emberek mennyire félnek a magánytól, az újrakezdéstől, így inkább benne maradnak egy rossz kapcsolatban, próbálják összerakni az összerakhatatlant, bájcsevegnek és barátkoznak olyanokkal, akiket titkon gyűlölnek, és gyávák beismerni a kudarcot.

„Amennyire Mócsing látta, az emberiség kilencvenkilenc százaléka beleesik abba a hibába, hogy szégyellik, kicsodák; lehazudják , próbálnak mások lenni. Mócsingnak az őszinteség volt a valutája, a fegyvere, a védelme. Az emberek megijednek, ha őszinte vagy, mert ez sokkolja őket. Felfedezte, hogy a többiek megrekedtek a szégyenkezés meg a színlelés futóhomokjában, rettegnek, hogy kiszivárog róluk az igazság, (…).”

Íme, a mai társadalom szociológiai látképe, egy korrajz, amely kendőzetlenül, olykor már-már naturalisztikusan őszinte hangvétellel mutatja be a 21. századi létezést, annak minden fonákjával együtt, mindezt az angol életérzéssel megfűszerezve. Gondolatébresztő, néhol sokkoló, a lélek legmélyebb rétegei alá hatoló atmoszférája garantáltan nem hagy hidegen. Lehet szeretni, gyűlölni, de közömbösnek maradni egyszerűen lehetetlen.

Kiadó: Gabo Kiadó
Terjedelem: 576 oldal
Megjelenés: 2012
Eredeti cím: Casual Vacancy
Fordította: Bihari György, Sóvágó Katalin
Nyelv: magyar
ISBN 9789636896317


Hangoskönyvben, eredeti nyelven itt találhatod meg:

Első rész:


Második rész:


Harmadik rész:


A facebookon itt találsz meg: https://www.facebook.com/anariamatthewsblog nyomj egy lájkot, ha szereted a blogot, vagy szeretnél még kényelmesebben értesülni az új bejegyzéseimről! :)

A családok áttekintése















[1] Rowling Harry Potter sorozatában a boszorkányok és varázslók bentlakásos iskolája.
[2] Rowling Harry Potter c. regénysorozatában a főszereplő Harry egyik megnevezése.
[3] Rowling Harry Potter c. regénysorozatában a főgonosz Voldemort egyik megnevezése.
[4] Rowling Harry Potter c. regénysorozatában a mágikus képességekkel nem rendelkező hétköznapi emberek elnevezése.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szép bejegyzés.
    Rowling sokakat elindított a molyság felé. :) Én felnőttfejjel olvastam a HP-t, de még úgy is rajongója lettem. Nagyon tetszik ahogy ír. Nagyon remélem, hogy sokat olvashatunk még tőle.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm :) Ó én már előtte is moly voltam, sőt amióta az eszemet tudom, mert anyát is nyúztam hogy na még egy mesét meg csak még egyet :D De valóban nagyon nagyon megszerettem Rowlingot a HP sorozat kapcsán. Tetszik a stílusa, meg hogy olyan aprólékos és nem elnagyolja a feladatot. Szerintem én is mindennel be fogok próbálkozni, amit valaha írni fog :)

    VálaszTörlés