Forrás |
No én aztán jól
kimaradtam a kb. két héttel ezelőtti témázásból, és annyira az utóvédben
vagyok, hogy szinte már a következő témázás elővédjének számítok. Pár évvel
ezelőtt nem gondoltam volna, hogy a felnőtt életvitel, a nagy mókuskerék
annyira képes bedarálni az embert, hogy vagy ideje, vagy kedve nem marad a
kedvenc dolgaira. Nem szeretem ezt az állapotot. Ugyanakkor maximalista is
vagyok, nem tűrném el, hogy slendrián megfogalmazásban ácsorogjanak itt a
gondolataim a blogban, mint rosszul öltöztetett kisgyerekek. Akkor inkább nem
írok, de ne érződjön a szavakon a fásultság, és a szürke egyhangúság. No de
most itt fekszem az ágy tetején és durmolás helyett én is megosztom veletek a
kedvenc történeteim, amik a könyveimhez kapcsolódnak.
Élőben sokkal különlegesebb kék Forrás |
Szerintem én már anya
hasában is jó kapcsolatot ápoltam a könyvekkel, mert ő is nagyon szeretett
olvasni. Saját magamtól kamasz koromban kezdtem beszerezni őket. Amikor a
barátaimmal elbuszoztunk Sopronba mozizni - vagy a film előtt volt időnk, vagy
utána a busz indulásáig - olyankor mindig a Libriben grasszáltunk és
nézegettük a kínálatot. Én pedig nagyon sokszor sétáltam haza egy-egy Robin
Maxwell kötettel. Egy napon azonban megláttam a legszebb kék borítójú könyvet,
amire valaha is ráemeltem a tekintetem: Tracy Chevalier – A kék szűz.
Lehetetlenség volt ott hagyni, annyira szép az a szín, ami természetesen a
történet egyik központi eleme. Fogalmam sincs miért ragadt meg bennem ez a
nyári este. Tébláboltam haza a könyvemmel, könnyű szellő fújt, a nap lemenőben,
az egész utcánkban virágillat, anya a kertben öntözött, mikor befordultam a kapun.
Most is érzem a gondtalanságot, ahogy becsattogtam a házba, feliszkoltam a
lépcsőn, fent az új parketta és a fa ablakok illata keveredett a kinti
levegővel, én pedig alig vártam, hogy belekezdhessek a történetbe.
Nem is én lennék persze,
ha ebben a bejegyzésben nem lenne Harry Potteres anekdota is. Főleg mivel
abszolút büszke vagyok rá, hogy fülszöveg alapján vettem meg 2012 elején, és
szimplán így is megfogott. 13 éves voltam akkor. Vásároltunk Budapesten a szüleimmel, és az Auchan
előterében ott a folyosón voltak szuper kis boltok, az egyik pedig egy eldugott
könyves kuckó volt. Őgyelegtem ott, mert akkor is érdemes megnézni a kínálatot,
ha nem akarunk venni semmit. Leemeltem az első kötetet, el nem tudtam képzelni
miért van rajta egy seprűn lovagoló, szemüveges fiúcska. A hátoldalán meg még
zöldebbeket írtak: Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola? Nagyon
kíváncsi lettem. Az eladó mondta, hogy folytatásos, ott csücsült a polcon a
négy kötet, de én óvatos voltam, csak az első kettőt vettük meg, mert mi van,
ha nem is tetszik? Amatőr hiba! A másnapot pizsamában gubbasztva az ágy tetején olvasva
töltöttem. Apunak nem sok választása volt, a következő pesti körútjáról haza
kellett hoznia a 3-4. kötetet, hogy aztán a vesszőfotelben kuporogva szorongjak ama bizonyos temetői jelenet közepette, amikor Féregfark Voldi körül
ügyködik, Harry pedig csillagokat lát a fájdalomtól. Mindenesetre: Csíny letudva!
Cutty Sark Forrás |
Az egyik legkedvesebb
történetem azonban kétségkívül, ami Londonban esett meg velem. Talán csütörtök
lehetett, Greenwichben töltöttük a napot, ugráltunk a parkban, láttunk féllábú
galambot, és a Cutty Sark hajó is ott magasodott előttünk. Esőre állt az idő, de aztán
mégsem lett belőle semmi. A szabad lődörgés alatt rátaláltunk a hajó közelében
egy kis könyvesboltocskára, ahol aznap minden, de minden könyv csupán csak két
fontba került. Azt sem tudtam hová kapjam a szemem, végül az egyik zsúfolt polcon valami kékség ragadta meg a
figyelmemet. Gyönyörűséges, puha, kék bőrborító,
rajta finom arany keretben a betűk: Jane Austen-Emma. Fogalmam sem volt róla,
ki ő, ki ez az Emma és miért akarom egyáltalán megvenni, de megbabonázott. A
vendéglátónk később elmagyarázta, hogy milyen szép kiadású angol klasszikust sikerült
vennem. A könyv nyelvezete akkor persze még nagyon nehéz volt nekem. Otthon aztán,
ahogy anyám könyvespolca előtt ácsorogtam a világirodalom remekeinek színes
kupacát szemlélve, egyszer csak ott volt Jane Austentól a Büszkeség és
Balítélet. Azt hiszem az elolvasása egy csodálatos barátság kezdete volt.
Talán ez volt a bolt, de nem biztos |
Hasonlóképpen jártam egy
másik nagy klasszikussal, Charlotte Bronte-val is. Kedvenc nagynéném Ketti
előszeretettel támogatta kiművelésemet az irodalom terén, szinte mindig kaptam
tőle valamilyen klassz könyvet, ami aztán nagy kedvenc lett. Így történt hát,
amikor egyik alkalommal a lowoodi árva mályvaszínű példánya landolt a kezemben.
Jó ideig ott csücsült a polcon, mert nem volt kedvem, holmi árvákról olvasni,
akik küszködnek az élettel. Valamikor aztán mégis csak ráálltam a dologra, hogy elolvassam, és igazán
tetszett, de akkor még szívesebben olvastam volna többet a bentlakásos iskoláról.
Mr. Rochester és Jane szerelme csak kamasz koromban ragadott meg, szintúgy
akkor jöttem rá mennyien szeretik ezt a regényt, illetve, hogy tulajdonképpen egy örök
klasszikussal van dolgom. Nem hiába, menthetetlenül romantikus vagyok,
egyszerűen rám találnak az ilyen történetek.
Mikor meghallottam ennek
a témának az ötletét, azt hittem nem lesz mit írnom ide, erre most úgy
szökkennek szárba a fejemben a gondolatok, hogy alig tudok lépést tartani
velük. Eszembe ötlött, hogy a legelső tanító nénim, alsós osztályfőnököm
Piroska néni mennyire szeretett minket, és amikor kitavaszodott az idő,
kiültünk az udvarra, és hangosan felolvasott nekünk a Két Lottiból. Ott
kuporogtunk a padon, talán székeket is kivittünk nem tudom már, és hallgattuk,
ahogy mesél. Majd legnagyobb meglepetésünkre 2. év végén, búcsúzóul mindenki
megkapta tőle a picinyke könyvecskét, az elején kedves ajánló sorokkal. Most is
előttem áll, finom mosollyal, nyakában az a különös, rombusz alakú aranymedál
lóg, jóságos arca ragyog, remélem a mostani kicsik is találkoznak még ilyen
elhivatott pedagógusokkal.
Bízom benne, hogy tetszett ez a
kis összeállítás a könyves-kincsesládámból. Ezek a legkedvesebb történeteim,
anekdotáim, amik könyvekhez kötődnek, de ígérem, ha eszembe jut még valami, meg
fogom osztani veletek. Ha még olvastok, ha ez elég.
Adieu drágáim,
Anaria
Nekünk az Ózt olvasta fel Sárika néni, a napközis tanár, de nem tudta befejezni év végéig, s emlékszem, egész nyáron foglalkoztatott, mi lehet a vége. (Elsős voltam, a könyvtár még kb. ismeretlen fogalom volt a számomra, szóval kénytelen voltam megvárni a következő tanévet:)
VálaszTörlésJó hát 7 évesen még nem is kell talpraesettnek lenni, így legalább a következő évben is élvezhetted a felolvasást :)
TörlésNagyon hangulatos emlékek! :) Jaj és a HP-val először én is hadilábon álltam... Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola, az meg mi a szösz, ilyen egy hülyeséget... és visszadobtam. :D Aztán mégis kikönyörögtem otthon, hogy megkaphassam őket. ;)
VálaszTörlésHú, jó, hogy felemlegetted A kék szűz című könyvet, évezredek óta áll a várólistámon. :(
Húúú visszadobtad? Ej ej :D (Ehhem ehhem :D )
TörlésNekem tetszett a történet, bár csak beüvegcsézhetném az emlékét az illatokat meg mindent arról a nyári estéről. Majd biztos elérsz arra a pontra, hogy elolvasod, remélem neked is bejön majd.
tök jó volt olvasni. :)
VálaszTörléstényleg, HP élményem nekem is van, el is felejtettem leírni. én meg azért kezdtem el olvasni, mert két anyuka egy hiperben a könyvespolcok között járkálva beszéltem, hogy ezt a könyvet az egyház égetni akarja. naná, hogy ez nekem is kell.
viszont az utolsó részt még nem olvastam. sikerült olyan szar filmet csinálni belőle, hogy minden kedvem elvette. (azóta nagyon ügyelek, hogy először a könyv legyen, csak utána nézzek filmet.)
Jane Eyre-hez sztem mindenkinek kötődik egy kis története. :D
Örülök :)
TörlésLol jó ez a Hp sztorid, naná hogy kell neked akkor egy olyan könyv, amit mások tűzre dobnának. Egyébként az utolsó rész kicsit másabb mint a többi mert ugye nincs Roxfort de izgalmas, szerintem mindenképp tegyél vele egy próbát. Részletesebb is, pörgősebb mint a film.