Díjeső

Az elmúlt hetekben két bloggertársam is volt olyan kedves (Adri könyvmoly és Miamona), hogy megajándékozzon engem a Liebster award-dal, ami egy ilyen kérdez-felelek típusú díjacska. Tavaly is válaszolgattam ilyen kérdésekre, és nagyon jól esett, hogy idén is gondoltak rám.
Bokros teendőim végett, csak most jutottam el oda, hogy a feltett kérdésekre kiagyaljam a válaszokat. Mivel gondolom a díj már körbejárt, és biztos mindenki kapott már, akinek én adtam volna, ezért én most nem adom tovább, meg energiám sincs kitalálni 10 kérdést, nézzétek el nekem. Jöjjenek tehát az idei válaszaim szép sorjában.

Adrikönyvmoly kérdései

Van kabalád?

Forrás

Jó kérdés. Mostanában nem volt rá szükségem, de érettségire, illetve fontos egyetemi vizsgáimra, elvittem egy angol penny-t a zsebembe, vagy a tolltartómba rejtve. Mivel nagyon szeretem Londont, egyszer el is jutottam oda, ezért úgy gondoltam szerencsét hoz, mert jó dolgokra emlékeztet.

Kedvenc gyermekkori élményed?

Nem is tudom. Talán, amikor először mentem táborba a Balatonhoz, 12 évesen. Nagyon szép idő volt, rengeteget fürödtünk, nevettünk, és külön megvolt a varázsa a kapcsolattartásnak az ősökkel, mivel akkor még nem volt mobiltelefon, ezért mindenki telefonkártyával slattyogott a legközelebbi telefonfülkéhez, amibe legalább hárman bezsúfolódtunk, és persze visszahívást kértünk, hogy ne menjen le sok egység a kártyánkról. Sokszor hiányzik annak a korszaknak az egyszerűsége, amikor még nem volt ennyiféle kütyü.

Ha választhatnál, milyen munkát végeznél?

Szeretem a munkámat, de ha ettől eltekintek, és elkezdek álmodozni, akkor szívesen lennék menő újságíró, valami nagyon szépen berendezett irodában, ahol egy hófehér Apple monitor előtt kreatívkodnék, valami méregdrága ergonomikus hátkímélő székben ücsörögve. Örömmel lennék J.K.Rowling is, és valami csodálatos helyen írnám a jobbnál jobb könyveket. Ha lenne tehetségem hozzá, szívesen lennék cukrász, vagy pék, és egy kis boltban kínálnám kreatív nyalánkságaimat az embereknek, és mindenki számára lenne nálam egy mosoly, jó szó, vagy gyógyító csokoládés édesség J Mindegy mi lennék, csak szeressem, és meg tudjak élni belőle. Ez a kettő tényező pedig ritkán jár együtt, szóval már az is kisebb fajta csoda, nem igaz?

Legviccesebb dolog, ami történt veled?

Fogalmam sincs. Az például vicces volt, amikor a 99-es buszon, egy nő hozzám fordult, és megdicsérte, hogy milyen szépek a fogaim (tisztára, mintha ló lennék), és megkérdezte, kihez járok fogorvoshoz.

Mi a legnagyobb vágyad, amit feltétlen el szeretnél érni az életben?

Nehéz kérdés. Szeretnék boldog, kiegyensúlyozott családot, gyerekekkel (legalább hárommal), hogy megelégedéssel töltsön el a munkám, és meg is tudjak élni belőle, és hogy mindig legyen elég erőm, és eszem megbirkózni a kihívásokkal. A kevésbé reális dolgok között pedig szerepel egy könyv megírása és kiadatása, valamint hogy sokfelé tudjak utazni a világban, és megnézni azokat a szép helyeket, amiket útikönyvekben látni. Leginkább viszont szeretnék mindig, minden körülmények között ember maradni.

Melyik könyv volt a legnagyobb hatással rád?

Forrás

Most lehet cöcögni, meg legyinteni, vagy egyszerűen azt gondolni, hogy sekélyes, kommersz dologgal jövök elő, de eddigi életemben a legnagyobb hatással rám a Harry Potter volt. Azért mert az első négy részt tíznél többször is elolvastam, azért mert 12 év után még nem sikerült megunnom egyetlen sorát sem, azért mert mindig megvigasztal, amikor magam alatt vagyok, bátorságot önt belém, ha azt kell, elhiteti velem, hogy nekem is menni fog a kihívás, amivel szembe kell néznem, még akkor is, ha az nem a Sötét Nagyúr, vagy egy magyar mennydörgő sárkány. Mindemellett szépirodalmi igényességgel van megírva, rengeteg mitológiai utalással, és ahogy összefonódik egy nagy egységgé, egy világképpé, az valami zseniális. Imádom ezt a világot, most rögtön odaköltöznék, ha lehetne, aztán rohannék az Abszol útra bűvös bizserét, meg csokibékát venni.

Blogos léted legnagyobb csalódása és dicsősége?

Nekem az nagy dicsőség, hogy vannak olyan emberek, akik rendszeresen olvasnak, akik veszik a fáradtságot, hogy időről-időre idekattintsanak és rápislogjanak arra, miről karattyolok éppen. Reménykedem benne, hogy szeretnek itt időzni, még akkor is, ha nem mondják, s azt kívánom, tartsák meg eme jó szokásukat, mert nagyon jó látni, hogy itt vannak.

Csalódás? Nem hiszem, hogy ilyen lett volna.

Melyik az a tárgy, amitől sosem vállnál meg?

A macimtól, amit még kisbaba koromban kaptam. Ő már családtag.

Sorozat vagy egy részes könyv?

Mindkettőnek megvan a maga varázsa. Az egy részes könyvekben az a jó, hogy megtudjuk a dolgok végkimenetelét, és nem kell tovább idegeskednünk, hogy mi lesz. A sorozatokat viszont azért szeretem, mert ha van egy világ, amiben jól érzem magam, vagy szuper szereplőket vonultat fel, akiket valamilyen okból kifolyólag nagyon megszeretek, akkor a következő részben még tölthetek velük egy kis időt, nem kell búcsút intenünk egymásnak. Ugyanakkor kicsit elkeserít, hogy manapság mindenki csak trilógiákban, meg tetralógiákban tud gondolkodni, nagyon sokszor az anyagi tényező miatt, és olyan történetekből is sorozat születik, amiknek elég lett volna egyetlen kötet, vagy még az sem, meg aztán a jó sorozatoknál, azért anyagilag sem mindegy az ember lányának, mert ha egyszer már belekezd, és tetszik neki, akkor evidens, hogy kell az összes.

Kedvenc szava járásod?

Ezt talán a környezetemtől kellene megkérdezni, hogy miket használok, mert nekem már fel sem tűnik. Ha mérges vagyok, vagy megdöbbenek, szoktam mondani, hogy „Az árgyélusát!” vagy azt, hogy „basszuskulcs”. „Öcsém, hát ez kész” ez is gyakori nálam.

Miamona kérdései

Ha egy már létező könyvcímmel kéne kifejezned ki vagy, milyen vagy, melyik lenne az?

Na, nekem ez nem megy. Lehetetlenség belesűríteni ezt egyetlen könyvcímbe, mert mi van, ha létezik ez a könyvcím, de én még nem hallottam róla, pedig tökéletesen illene rám?

És az életed jelenlegi szakaszának milyen fejezetcímet adnál?

Inkább nem adnék neki semmilyet…

Hogyan fejeznéd be a mondatot: Amikor olvasok, ...?

Akkor feltárul előttem egy másik világ, teljesen kikapcsolódok és megnyugszok. Belebújok a karakterek életébe, pedig csak az ágy tetején ücsörgök, és ez szuper érzés. Bárhova eljuthatok általa, olyan mintha sok másik életet élnék. Szerintem ennél jobb dolga már csak a színészeknek van, mert ők meg eljátsszák.

Próbáltál már a környezetedben élő anti-olvasó embert "megtéríteni?" Ha igen, milyen eredménnyel? Ha nem, miért nem?

Szoktam lelkendezni könyvekről, ez hozzá tartozik ahhoz, aki vagyok, de nem veszem zokon, ha ettől függetlenül valaki nem rohan rögtön a könyvtárba, hogy kikölcsönözze. Nem vagyunk egyformák, lehet nekem sem tetszene, ha térítenének, valamilyen más témában, ami tőlem távol áll. Persze annak mindig örülök, ha valakit sikerül megnyernem, legalább pillanatokra, az olvasás mellett, de nem feszülök bele a dologba.

Tegyük fel, hogy beszabadulhatnál a világ legnagyobb könyvtárába/ könyvesboltjába, ami mondjuk olyan nagy, hogy csak nézelődve is akár hetekig el lehet benne bolyongani. Szisztematikusan mennél, vagy csak röppennél virágról-virágra?

Először biztos szisztematikusan mennék, feltérképezném a rendszert, hogy épül fel, mi merre van, mert biztonságot ad nekem, ha átlátok egy teret. Aztán a kedvenc szekcióm felé mennék, és ott töltenék el sok időt, végül, mikor már megunom kicsit, akkor vándorolnék, felfedeznék minden sarkot, épp úgy, ahogy a kedvem tartja.

Általános közvélemény, hogy az igazi könyvmolyok sokkal befelé élőbbek, vagy akár antiszociális hajlamokkal rendelkeznek. Ezzel mennyire értesz egyet? Te magadat milyennek látod ilyen szempontból?

Szerintem ez egy sztereotípia semmi más. Nagyon közvetlen, barátkozó embernek tartom magam, bár az igaz, hogy megválogatom a barátaimat, és nem lohol utánam semmilyen slepp, és nincs ezervalahány ismerősöm a közösségi oldalakon sem. Ugyanakkor vannak olyan napjaim, amikor szeretem, ha csönd van körülöttem, nincs nagy nyüzsi, ki sem mozdulok, ha nem muszáj (leginkább hétvégén adódik ilyen alkalom), telefonon sem akarok lógni senkivel, és akkor feltöltődöm kicsit. Máskor meg muszáj valamerre mennem, programot csinálni a barátokkal, mert éppen kell valami plusz inger.

Ha azt mondom olvasás, milyen érzelmek jelennek meg benned?

Látom az összes kérdés ilyen lélekboncolgatós. Szeretek olvasni. Lelki szemeim előtt megjelenik egy kupac könyv, vagy éppen a kedvenceim, és a béke érzése, hogy olyankor semmi rossz nem férhet hozzám. Kíváncsiság is van bennem, ha rágondolok, mert szeretnék több, és több történetet megismerni.

Tudsz mondani olyan olvasási élményt, ami elsősorban az olvasási helyszín, vagy körülmény miatt maradt emlékezetes?

Szerintem nem szoktam extrém helyeken olvasni, vagy ilyesmi. Szerettem lekuporodni a tetőablak alá, a radiátor elé egy párnára, az ágyam végébe, s miközben a hátamat melengettem olvastam. Ehhez számos könyv kötődik, például: Harry Potter, Sandra Gulland trilógiája, Penny Vincenzitől a Fájdalmas titkok.

Mit éreznél, ha a blogod, technikai okok miatt, egyik napról a másikra, úgy ahogy van eltűnne? Kétségbeesnél vagy legyintenél, hogy nem baj, szép volt, amíg tartott?

Minden bejegyzésemet elmentem a számítógépemre, szóval akkor létrehoznám újra a blogomat, és szépen feltölteném őket újra. Persze biztos rosszul esne, meg mérgelődnék egy kicsit, de aztán megoldanám a kérdést.

Van kialakult rituáléd egy blogbejegyzés megszületésekor? Például először kigyűjtöd melyik idézeteket akarod használni, pontokba szeded miről akarsz írni, vagy csak úgy jön, aminek jönnie kell?

Azt hiszem van. Folyamatosan alakult. Manapság post-it papírocskákkal jelölgetem a könyvekben az idézeteket, vagy ha ez nem adott, akkor beírom a telefonomba az oldalszámot. Ezekből válogatok majd, hogy mi tarkítsa a könyvről szóló bejegyzést. Általában rögvest nekiesek az írásnak, miután befejeztem egy könyvet, de legalább is 1-2 napon belül. Van olyan könyv, amit emésztenem kell kicsit, ilyenkor hagyom 1-2 napot, vagy kiömlesztem a gondolataimat a szövegszerkesztőbe, pontokba szedve, ami néha eléggé terjedelmes méreteket ölt, aztán ezek a gondolatok megszerkesztve formálódnak a könyvről készült bejegyzéssé. A könyv pedig, amiről éppen írok, mellettem kell, hogy legyen. Fogalmam sincs miért, de kevésbé megy jól az írás, ha nincs ott a regény. Miután kész a főszöveg és milliószor átrágtam, szerkesztettem, akkor beszúrom az idézeteket, aztán keresek képeket, amivel színesebbé tehetem az egészet. Végül feltöltöm a blogger felületére, megformázom, belerakom a képeket, címet adok neki, és rákattintok a közzététel gombra. Ez több órás munkát jelent, emiatt néha kétfelé veszem, és nem egy nap váltom meg a világot. Ennyi az annyi : )