2013. április 29.

Így jártam néhány novellával - Junot Díaz: Így veszíted el

Így szól röviden

Junot Diaz kötete egymáshoz kapcsolódó történetek füzére, melyek középpontjában a szerelem áll, csak épp más-más jelzővel: szenvedélyes, tiltott, haldokló, anyai. A szerelem pedig maga is „idegen” egy idegen földön, hiszen New Jerseybe szakadt dominikaiak közösségében járunk, akik gyötrelmesen próbálják összekapcsolni a két világot, hogy életteret találjanak maguknak. Az energikus és ötletes, gyengéd és humoros szöveg elénk tárja az emberi szív határtalan sóvárságát és elkerülhetetlen gyengéit.
Junot Diaz a Dominikai Köztársaságban született és New Jerseyben nevelkedett. Már Drown című első novelláskötete nagy visszhangot váltott ki, majd regénye, a The Brief Wondrous Life of Oscar Wao 2008-ban elnyerte a Pulitzer-díjat. Az Így veszíted el 2012-ben jelent meg tovább öregbítve fiatal szerzője hírnevét.

Így került hozzám

Éppen betegen nyomtam az ágyat, és már kezdtem megunni a film- és sorozatnézést, amikor a Cor Leonis Kiadó e-mailje pittyegett az elektronikus postaládámban. Egészen felcsigázott a tartalma, miszerint előolvashatok egy még csak előkészületben lévő (azóta már megjelent) regényt. A történetek mindig izgalmasak, akkor is, ha frissek és ropogósak, akkor is, ha már régen keringenek a világban mindenféle ásatag borító alá bújtatva, de legfőképpen akkor tűnnek vonzónak, ha még nem mindenki számára elérhetőek, amikor még nem minden ember ismerheti meg a titkukat. Mi mást tehettem volna, mint hogy a válasz gombra kattintok és beleegyezem?

Így merengek róla

Forrás
Az egyezség úgy szólt, hogy április végéig kell bevégeznem a küldetést, vagyis elolvasni ezt a nem mindennapi novellagyűjteményt, majd megfogalmazni róla a gondolataimat. Mily csábító és könnyűnek ígérkező feladat, pont nekem való – gondoltam. Csakhogy, útközben jöttem rá, hogy ez bizony nem a „behabzsolom egy falásra” típusú alkotás. Lassan, apránként tudtam csak haladni, mert folyton meg kellett emésztenem, amit addig már elolvastam.
A kötet kilenc novellát tartalmaz, van, amelyik terjedelmesebb és van egész rövidke, de annál frappánsabb is a történetek között. Kicsit úgy éreztem magam olvasás közben, mint a történet kulcsfigurái, vagyis a dominikai bevándorlók Amerikában. Nekem is akklimatizálódnom kellett ehhez a világhoz, amibe belecsöppentem, szoknom kellett a környezetet, a gondolkodásmódot, az embereket, sőt még a nyelvet is, mert elég sok spanyol félmondattal találkoztam, amik amellett, hogy roppant jó hangulatfestők, számomra teljességgel érthetetlenek voltak. Ugyanakkor ezek adták az egzotikumot a novellákhoz, nélkülük fakóbb, színtelenebb lett volna az egész, de így mindig emlékeztettek engem arra, hogy valójában kikről is szólnak ezek a történetek.
Végleges, nyomtatott formájában még nem láttam ezt a regényt, de bízom benne, hogy a lábjegyzetben azért ott lesz ezeknek a kifejezéseknek a fordítása, mert amikor több szó, esetleg egy egész félmondat integetett felém, akkor már nem tudtam kihámozni a szövegkörnyezetből a jelentést, és ez egy kicsit megakasztott olvasás közben.
Érdekes volt azonban más szemszögből tekinteni Amerikára. Rassztól függetlenül, Amerika olyan nekünk, kívülállóknak, mint a vasorrú bába mézeskalácsháza. Jancsi és Juliskához hasonlóan ki vagyunk éhezve valami jóra, valami szépre, valamire, amit hirtelenjében tálcán kínálnak előttünk: jobb életre, szabadságra, pénzre, szépségre, valamire, ami olyan könnyű és súlytalan, arra hogy a befektetett munka tényleg megtérüljön. Arra számítunk, hogy Amerika mindezt megadja nekünk, hogy ott bárki kiemelkedhet és megcsinálhatja a szerencséjét. Ám ha a bőrszíned eltér a „normálistól”, akkor elképzelhető, hogy a legnagyobb szerencse, ami ér, az, hogy életben tudsz maradni. Ha ennek ellenére van állásod, és van hol álomra hajtanod a fejed, akkor mázlista vagy.
"A bevándorlók nem bűnözők"
Forrás
Mélyen érintett, ahogy arról olvastam, hány és hány dominikai hagyja el a hazáját, hogy szerencsét próbáljon. Tudják, hogy nehéz lesz, hogy nem lesz könnyű, mégis mennek, és elszomorító, hogy az a sok küzdelem, megaláztatás és energia befektetés, ami várja őket, az még mindig jobb, mint amit otthagytak. S éppen emiatt áldoznak fel mindent: szülőföldet, családot, barátokat, az otthon melegét. S az újvilágban mindezeket kutatják, keresik, reménykednek, hogy visszaadhatnak a szerencséjükből valamit az otthon maradottaknak, hogy egyszer majd az otthonuknak tudják nevezni Amerikát. Ám valahol mélyen azt éreztem, hogy ez teljes mértékben sohasem fog megvalósulni, bármennyire is be akarnak olvadni, elsajátítanak mindent, megteremtik a lehetőségeiket, valahol mindig kívülállók maradnak. Ám a mintha-otthon érzés megteremtődik, amikor földijeikkel találkoznak, kapcsolatokat keresnek szülőhazájukon belül, és a saját kis minitársadalmukban találják meg a helyüket úgy-ahogy.
Egy kivételével az összes történet kulcsfigurája Yunior, aki szintén dominikai bevándorló, még gyermekkorában családjával együtt érkezett az Egyesült Államokba. Hol felnőttként, hol kamaszként, hol pedig gyermekként találkozunk vele, s az ő szemszögén keresztül tekintünk az új világra, és a bonyolódó emberi kapcsolatokra. Így, hogy szinte mindegyik történetben felbukkan, olyan ez a kötet, mintha egy önéletrajz, önvallomás volna. Egymástól függetlenül is megértjük a történeteket, de lazán összefűzhetőek, s kiadják egy életút töredékes pillanatait.

„Nem vagyok rossz ember. Tudom, hogyan hangzik ez – védekező, gátlástalan –, de igaz. Olyan vagyok, mint mindenki más: gyenge, tele hibákkal, de alapvetően jó.”

Olyan érzésem volt, mintha olvasás közben belepillanthatnék valaki életébe, végignézhetnék egy-egy jelenetet, vagy egy-egy korszakot, mintha csak vágóképek lennének egy drámai hangvételű filmben.
Forrás
A könyv hangulata, valamint a novellák hangvétele érdekes, furcsa, olykor már-már fülledt atmoszférát teremt. Olyan, mintha ezek a történetek ennek a létezésnek folyamatosan a fonákját mutatnák be, de ezt is félig meddig álcázva, egyszerre szókimondóan, mégis sok mindent elhallgatva, így nekünk kell a sorok közül kiolvasnunk ezeket a tartalmakat.
A szexualitás kendőzetlenül valamennyi történet részét képezte, de megjelenése nem volt naturális, viszont mégsem csak ímmel-ámmal említődött meg. Szerintem Diaz nagyon jól érezte az egyensúlyt, hogy mi az, amit még elbír az olvasó, ugyanakkor hatást is gyakorol rá a megfelelő pillanatokban. Ugyanez a meglátásom a trágár, durvább szavak használatával kapcsolatban is: nem vitte túlzásba, ám a megfelelő helyen erőteljes érzelmeket tud kiváltani az olvasóból.
Egyébként valamennyi novella fő témája az emberi kapcsolatok, kapcsolódási pontok, illetve ezzel párhuzamosan a veszteség, illetve, hogy ezeket a veszteségeket el lehet-e engedni, vagy örökre a nyakunkon maradnak. Találkozunk itt családi kötelékekkel, különféle anya-gyermek kapcsolattal, testvérkapcsolattal és viszályokkal, továbbá a legkülönfélébb szerelmi történetekkel és férfi-nő kapcsolatokkal. Megjelenik a hazához, szülőföldhöz való kötődés is, csendben meghúzódik a háttérben, és befolyásolja a már fentebb felsorolt kapcsolatok alakulását is.
Egyik kapcsolat sem valami vadromantikus, avagy happy enddel végződő jelenség, sőt még a látszólag boldog végkifejletben is volt valami bizonytalan, homályos megalkuvás, úgy éreztem magam, mint valaki, aki azt várja, mikor robban be a bomba, mikor hullik darabjaira mindaz, ami éppen hogy valahogy felépült. Mintha egy másik bolygón lakó emberek életéről olvastam volna, és folyamatosan azon lamentáltam, hogy ennyi lenne? Ilyen kevés elég ahhoz, hogy két ember egymás mellé sodródjon, és csak úgy ellegyenek? Ilyen kevés elég ahhoz, hogy egy kapcsolat megszakadjon, vagy éppen ilyen kevés elég ahhoz, hogy ne szakadjon meg?
S mikor már elborított volna ez a fülledt szépia-színű melankolikus bódulat, akkor valahogy azt éreztem, nem csak veszteségekről olvasok, nem csak arról van itt szó, hogy a szereplők elveszítenek valamit, mert közben, valahogy megfoghatatlanul ott volt valamiféle nyereség is. Nem tudnám pontosan megfogalmazni, hogy miben áll ez a nyereség, még csak azt sem mondhatom, hogy maradéktalanul tetszett és elrabolta a lelkem ez a novellafüzér, de amikor az utolsó lapról felemeltem a tekintetemet, akkor valamiféle furcsa nyugalom szállt meg, és kajla vigyorra húzódott a szám.
Így veszítem el ennek a bejegyzésnek a végét, mert valahogy képtelen vagyok rálelni a megfelelő zárszóra. Azt, hogy mi rejtőzik még a sorok mélyén, Junot Diaz történeteiből te is felfedezheted magadnak Kedves Olvasó, ehhez mindössze a kortárs szépirodalom iránti félelmeket és ellenérzéseket kell csak elveszítened, s máris egy újabb tapasztalással (no meg persze egy új könyvvel) lettél gazdagabb.

Kiadó: Cor Leonis
Kiadás éve: 2013
Terjedelem: 208 oldal
Fordította: Bozai Ágota
ISBN: 9789638957290

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése