Beszéljünk róla! - Interjú Cornelie C. G.-vel

Forrás

Egy blogger számára nincs is nagyobb öröm, a visszajelzéseknél, hát még, ha maga az író ragad tollat, vagy inkább klaviatúrát, akinek a könyvéről éppen értekeztem, akkor az aztán a frenetikus érzés. Térült-fordult az eszmecsere, végül odáig jutottunk, hogy miért ne beszélgessünk személyesen egy jót? Neki jó, mert megmutatkozhat, és jobban megismerhetik az olvasók, és nekem is jó, mert kérdezhetek, írhatok, színesíthetem vele a blogot.

Így történt hát, hogy február elején, amikor még jócskán messze volt a tél vége, egy napfényes pénteki napon jóízűt beszélgettem Cornelie C. G.-vel, az Érzelmi vírusveszély című regény szerzőjével (véleményemet a könyvről ITT olvashatod).

A helyszín tökéletes volt. Hol is érezhetné jobban magát egy író, és egy könyves blogger, ha nem egy könyvesboltban megbúvó hangulatos kávézó kényelmes foteljeiben? A friss kávé aromás illata, valamint a körülöttünk lévő több száz kötet remek atmoszférát teremtett egy kiadós beszélgetéshez.

Téma akadt bőven, és még magam is meglepődtem, mennyire könnyű volt egy hullámhosszra kerülni Cornelie-vel, akit akkor láttam életemben először. Barátságossága, kedvessége és nyíltsága igazán gördülékennyé tette a kérdezést. Nem is interjú volt ez, hanem egy jó kis baráti eszmecsere. No, de nem is szaporítom tovább a szót, inkább kukkantsátok meg, mire jutottunk.

Ha néhány mondatban kellene bemutatnod magad, akkor mi a legfontosabb, amit mindenképp megosztanál az Olvasókkal? Kicsoda Cornelie C. G.?

Rengeteg mesét és történetet hallottam gyerekkoromban a mamám és keresztmamám által. A képzeletem rendesen szinten volt tartva. Az igény mindig ott volt bennem a történetek iránt. Így amikor sok volt a munka, nehezebben találtam a helyem, akkor sem húzott le a való világ. Ebbe mindig lehetett kapaszkodni, támaszkodni rá. Ezt fontosnak tartom gyerekeknél is felnőtteknél is, nyugodtan használják a fantáziájukat, beszélgessenek.

Régen, a gyermekkoromban nem volt ennyiféle könyv. Alig vártam, hogy megjelenjen egy, a korosztályomnak való, és mamám már hozta is. Előfordult, hogy nyáron újra és újra elolvastam valamit, mert elfogyott a friss olvasnivaló.

A művésznevedből először arra következtettem, hogy esetleg külföldi írónővel van dolgom, kicsit olaszos hangzású. Honnét jött az ötlet?

A Cornelie C hamar beugrott. A férjemnek is tetszett, de azért örült annak a G betűnek. Így teljes. Kicsit franciás hangzású. A saját nevemen szerettem volna publikálni, és mégsem.

Nekem a Gallwitz Nelli is tetszik.

Igen a Viktor (az Álomgyár Kiadó oszlopos tagja) is mondta, de addigra belemászott már a fülembe a Cornelie.

Az érzelmi vírusveszély a legelső regényed, amennyire tudom korábban egészen más hivatást űztél.  Honnét jött az ötlet, hogy írásra add a fejed?

Annyi minden történik az emberrel, hogy valamit visszaadna. Több ötletem van még, ez csak egy próba volt, hogy valaki egyáltalán fogékony-e a stílusomra, hogy megtalálom-e a fogadókörnyezetet, vagy írjak inkább magamnak, az asztalfióknak? Erős volt bennem a kíváncsiság, hogy milyen táptalajra esik a magocska.

Ki volt, aki leginkább támogatott a törekvéseidben?

A férjem, meg a keresztmamám, aki 85 éves elmúlt, ők voltak a legnagyobb drukkereim.  Magamtól nem fogtam volna bele. Én inkább háttérjátékos vagyok, szóval nem színésznek álltam, inkább könyvet írtam.

Ha csak annyi örömet jelent azoknak, akik elolvassák, mint nekem megírni, akkor volt értelme a dolognak.

Mit jelent Neked az írás?

Bővebb infóért kattints a képre!

Egy szó? Öröm. 

Mit érzel, amikor nekiülsz írni?

Azt az élményt, azt a flowt amikor az ember kiszakad a valóságból és nincs ott, például, mint amikor olvasol egy könyvet.  Magával ragad, elvarázsol. Ilyenkor előtör egy érzés az emberből, és azt én formálhatom meg a saját szám íze szerint.

Látom olvastad Csíkszentmihályi Mihály kötetét a Flow élményről.

Igen.

Mit gondolsz a kötelező olvasmányokról?

Nálunk (Cornelie fia középiskolás, az ottani viszonyokra vonatkoztat – a szerk.) a gimnáziumban szabadon kezelik a dolgokat, nem kell mindenkinek ugyanazt elolvasni és arról írni például egy esszét. Történt egy szemléletváltás. Nem gondolom amúgy, hogy minden régit ki kellene cserélni, mert van a múltban is érték. Jócskán. Fel kell kínálni a régebbiből is, de tényleg szemléletváltással. Mi sem tudnánk egy több száz évvel ezelőtti könyvet végigolvasni. A fiataloknak meg lehet, hogy a Kőszívű ember fiai az olvashatatlan.

Könyvmoly létemre ez az egy kötelező, amit én sem tudtam végigolvasni. Talán ebből volt az egyetlen irodalom hármasom életemben.

Én élveztem, még a nyamvadt farkasokat is, elképzeltem, érdekelt, hogy mi volt, hogy volt. Valamelyik iskolában még most is tartja magát A kőszívű ember fiai. Nálunk, a fiam iskolájában, már nem volt, ezen túlléptek. Azokat az érzéseket más regények által is elérhetik, kiválthatják a gyerekekből, megbeszélhetik. Szerintem egy igazi hozzáértő magyartanár tud ajánlást tenni, hogy mit olvasson el egy gyerek. Volt például Rejtő Jenő is, azt azért be lehet fogadni. Ráadásul választható volt, hogy ki melyik regényét szeretné feldolgozni. Az én kedvencem a Szőke ciklon, az a leglendületesebb, jó Rejtős az egész. De a mostani világban túl sok az inger, manapság már Rejtő is lassú.

Mesélj egy kicsit a regényed születéséről! Honnét merítetted az ötletet a témához?

Forrás

Mindenképpen izgalmasat szerettem volna írni. Az nyilvánvaló volt, hogy úgy kerekítem a történetet, hogy ne lehessen rögtön kitalálni a végét, egészen az utolsó lapokig, még ha sejteni is lehetett, hogy ki a rossz és ki a jó. Tehát a végjáték az, amit nem akartam, hogy előre kitudódjon. Az ötlet a vírussal kapcsolatban valós, áprilisban olvastam róla az interneten, illetve most decemberben vagy januárban ismét cikkeztek róla. Csak az ötletet merítettem onnan, a többi részét, a történetet köré, én találtam ki.

Amikor elkezdtem, még nem volt döntés Amerikában arról, hogy mi legyen ezzel az egész vírusdologgal, mi a publikus, és mi nem. Akkoriban ez a lehetséges végkifejlet még nem volt leírva, csak én kombináltam össze. Ilyen módon.

Én sokszor úgy érzem, hogy az USA valami egészen más bolygó.

Tényleg más. Nem Európa, az biztos. Mindig úgy szoktam mondani, hogy én megrögzött európai vagyok, talán soha nem is voltam másmilyen. Jó volt ott időzni, egy egészen más világban, de napok múlva örültem, hogy hazajöhetek. Viszont tagadhatatlan, hogy minden percét élveztem. Tényleg szabad, látszólag, és annak is érzed magad. Mások az ízek, illatok, mint pl. amit Olaszországban lehet érezni. Más az élettempó is.

Gyorsabb, vagy lassabb?

Egy vidéki olasz városban lassabb.  Az olaszok valóban nem rohannak, és nem is hagyják magukat sürgetni. Lényegesen más szemlélettel élnek. Róma igazán élhető. De egyik sem rosszabb a másiknál. Attól függ, ki milyen vérmérséklettel bír.

Engem a regényedben a helyszínek varázsoltak el. Miért pont Olaszországot választottad a cselekmény színhelyéül?

Megkívántam. Az egyik kedvenc helyem, és most valamiért ez izgatott. Olyan helyet kerestem, ahol béke van, nyugalom, és az én fejemben ez mindenképpen Olaszországgal kapcsolódik össze.

Többször is jártál Olaszországban?

Többször jártam ott, de csak rövid időre. Sok kicsi, sokra ment.

Van kedvenc helyed arrafelé?

Egy nincs. Róma mindenképpen szerepel a listán, egy nyílt téri múzeum, igazi kuriózum. Verona, ott csupán néhány órát töltöttem, de olyan kis gyöngyszem, hogy az valami fantasztikus! Minden megvan benne. Aztán még ott van nagyon délen Szicíliában Taormina, Cataniától nem messze. Ott szinte várja az ember, hogy megütögetik a vállát, és a Keresztapából előlép valaki. Az a templom, meg a kis tér, maga a hangulat, meg a régi ókori romok... Ez már nagyon délen van nekem. Róma azonban tökéletes helyszín, és Toscana az csodálatos.

Melyik szereplődet kedvelted a legjobban?

Amikor írtam és kezdett kialakulni, hogy kik, milyen karakterek lesznek a szereplők, mellékszereplők (pl. Allegra, vagy Pepe bácsi), mindig az volt a kedvencem, akivel éppen dolgoztam.

Nézzük például, amikor a Jack a pályaudvaron várta őket (Anthonyt és Tizianát, a két főszereplőt – a szerk.), akkor becsuktam a szememet, elképzeltem, hogy mit érezhet, mi bujkálhat benne? Nem egy szeretetreméltó személyiség, sem az elején, sem a közepén, de bele kellett helyezkednem, hogy mi járhat az agyában. Nem utáltam őt se, neki az volt a feladata, hogy valamit megszerezzen. Ő is ember, csak mellékvágányra futott.

Ugyanakkor a pozitív hősök folyamatosan ott voltak a fejemben, mert az ő viselkedésük és gondolataik kapcsán ment előre a történet.

Egyik olvasó kérdezte, hogy Dominicot fel lehetne-e íratni receptre. Nem főszereplő, de mondta, hogy neki az a karakter nagyon bejönne. 

Az már igaz, hogy Dominic egészen másfajta nyugalmat testesít meg a regényben, mint például a pszichológusként tevékenykedő Anthony.

Ő teljesen Olaszországra rendezkedett be, mint az olaszok. Neki ezt a szerepet szántam. A folytatásban majd kiderül sok minden. Egészen más lesz. Sokan kérték, hogy ezt a Dominiccel kapcsolatos szálat folytassam, de nem mondok többet, nem akarom lelőni a poént.

Melyik szereplőt volt a legkönnyebb/legnehezebb megformálni/megírni?

Egyik sem volt nehéz, mert olyan figurákat találtam ki, akikbe bele tudtam helyezni magamat legalább egy rövid ideig, még a főgonoszba is. Nem mintha olyan érzések munkálnának bennem, hogy kárt tegyek, de a fantázia segítségével elképzeltem, hogy ő mit érezhetett. Az indítékok ismeretében, nem volt nehéz. Nem kell tevőlegesen is átélni, elég, ha elképzeli az ember. Legfeljebb nem ez a valóság. Szerencsére. Egy örömjáték az egész, öröm volt írni, még a kevésbé szerethető részeket is, és valahogy eljutottam A-ból B-be.

Írás közben mesélnek neked a szereplőid? Elmondják hogyan tovább?

Nagyjából a sarokpontokat tudtam előre. Azt mondják, hogy a dramaturgiának meg kell lennie idejekorán. Olvastam is erről, de nekem csak a sarokpontok voltak meg, és az, hogy oda hogy jut el a történet, az ott és akkor derült ki.  Volt olyan, hogy írtam, írtam és egyszer csak kikerekedett belőle valami. Néha egészen más, mint, amit előre kiagyaltam.

Nem tervezetten írtam, tényleg mintha tollba mondták volna. Persze a visszaolvasáskor akadt, amit teljesen átírtam, és volt, amit úgy hagytam, ahogy, vagy ha nem illett bele a lendületbe, egyszerűen kihúztam.

Magam is úgy vélem, hogy a kreativitás nagyrészt intuitív, nehéz megtervezni.

Igen, mert ha megvan minden előre, akkor olyan, mintha az ember egy fogalmazást írna, és unalmas. Sok múlik azon, hogy akkor éppen hogyan kelsz fel, és hogyan állsz neki dolgozni, sötétebb hangulatú lesz-e, vagy derűsebb. Ha nagyon elúszott a történet, akkor módosítottam rajta. Például ha nagyon kirívóan jókedvű lett vagy rossz, akkor azt pár szóval át lehetett írni.

Gyakorló írók javasolják, hogy érdemes többször újraolvasni az irományunkat, hogy észrevegyük a fonákságokat. Te is újraolvasod, amit egyszer már leírtál?

Igen, segít hangulatba kerülni, pár korábbi oldalról az ember felveszi a tempót és belehelyezi magát a sztoriba, hogy akkor merre is akartok menni, mi történjen veletek? Szerettem volna elkerülni, hogy fogalmazás legyen, inkább ne is vegyék észre az olvasók, hogy mikor lapoznak, hányadik oldalon tartanak.  Pont úgy, ahogy én szeretek olvasni.

Mennyi ideig tartott a történet megírása?

Ez most történetesen három hónap volt, akkor tettem ki a pontot az első verzió végére.

Utána hogy volt tovább?

Július közepén fejeztem be, és decemberben volt a könyvbemutató.

Akkor volt vele még egy félévnyi komoly munka.

 Megírni jobb volt, ha választanom kell a kétfajta tevékenység között. Nekem az jelentett örömet, onnantól átadnám a munkát másnak, teljesen kiszállnék belőle.  Az már a való világ, az már nemcsak a fantázián múlott.

Szerintem sok könyvrajongó kíváncsi rá, hogyan jutottál el a kézirattól a kiadásig. Mesélj róla egy kicsit!

Miután megírtam, tartottam egy kis szünetet, átgondoltam, hogy most akkor mi is van, akarom-e, hogy történjen vele valami, vagy nem? Aztán egy-két ember megkapta a kézirat nyers változatát, mert érdekelt a véleményük, hogy változtatnának-e valamin, befogadható-e, egyáltalán érdemes volt-e megírnom. Rengeteg bizonytalanság van ilyenkor az emberben. Telt-múlt az idő, próbáltam kiadót keresni, de senkit nem ismertem, és senki nem foglalkozik kezdőkkel. Ebben a felgyorsult világban mindenki biztosra akar menni.

Hogy találtál rá az Álomgyár Kiadóra?

Tavaly februárban találtam meg őket az interneten, akkor alakultak. Már a nevük is fantasztikus, és az én álmom lett az egyik. Úgy kerültem hozzájuk, hogy ők is rajta voltak a listámon, és ők szóba álltak velem. Nagyon kedvesen, ismeretlenül, telefonon is.

Egyébként sok kiadó ajánlott maga helyett másikat, mert nem illett a regényem a profiljukba. Nem tudom mi lesz a könyvnek a sorsa innentől, de szeretném az érzékenységemet megőrizni. Az alkotó rész volt az én részem, a többi részével (pl. reklám) foglalkozzon más. Nekem ebből az egészből az írás a lényeg. A marketing az kemény munka, tanultam róla, nagyon tiszta fejjel kell csinálni, ha az ember jól akarja tenni a dolgát.

Milyen érzés volt megtudni, hogy kiadják a regényed?

Amikor elkészültünk a szerkesztéssel, akkor találkoztam először személyesen is a szerkesztővel. Akkor olvasta el a visszaküldött, javított részeket, az utolsó kiegészítéseket, és mehetett a kézirat a nyomdába.

Amikor a kezembe foghattam a könyvet, az valahogy számomra a legtermészetesebb érzés volt. Tulajdonképpen egy eseményláncolat következő lépése.  Azért nagyon jó volt.

Nagyon tetszik nekem a borító. Egy krimihez képest elég nőies.

Nem teljesen krimi. Csak az alapok, a fekete szín ezt a részt igyekezett kiszolgálni, a lila borító pedig az érzelmi vonulatra utal. Ez nem egy kifejezetten fiúknak szóló könyv, de ha elolvassák nem lesz fájdalmas nekik sem.  Remélem. Találhatnak benne kedvükre valót. Egyébként a betűtípus, ahogy a Cornelie íródott, nagyon tetszik, a grafikus kitalálta ki. A lelkemből szólt az a kis kunkor benne. Ha belőlem egyszer író lenne−lesz , akkor ezt a betűstílust megőrizném, ez én vagyok.

Elképzelhető, hogy lesz egyszer olyan történeted, ami a repülésről szól?

Majd később, amikor már érzelmileg kevésbé leszek érintett. Akkor talán. Most még nem, még túl közel van (Cornelie egészen a társaság megszűnéséig a MALÉV dolgozója volt - a szerk.).

Vannak kialakult írási szokásaid? Hogyan hangolódsz rá az írásra?

Régebben olvastam valakiről, aki kialakított magának egy rendszert, hogy mikor is írjon. Mi a könnyű és célravezető neki. Nekem a délelőtt jött be, amikor még nem fertőzte meg semmi az gondolataimat, nem néztem híradót stb.

Minden nap írtál?

Volt olyan hónap, amikor majdnem minden nap, de mégis inkább hétköznap, amikor senki nem zavart.

Fontos volt, hogy mindenképpen egyedül legyek, ne legyen serteperte körülöttem. Persze összekötöttem a munkát más feladattal is, így nem volt lelkifurdalásom, hogy ellopom a családtól az időt, mert ez nekem éppen remek elfoglaltság. Viszont ha neked jó, akkor a család is profitál a hangulatodból.

A férjem már várta esténként, hogy olvashassa a következő részt. Lestem az arcát, és akkor engedett igazán a lelkifurdalás. Lehet, hogy van értelme? Onnantól tudatosabb voltam, már nem véletlenszerűen ültem le írni.

Amikor nem jön az ihlet, hogyan oldod a feszültséget?

Akkor kicsit visszaléptem, belehelyezkedtem, hogy hol is tartunk most, melyik szereplő vagyok, mi is van, és akkor elkapott a lendület. Ha nehezebb résznél tartottam, akkor is tudtam, hogy ez a történet szempontjából fontos és megoldottam. Legjobban amúgy a szóvirágos részeket szerettem. Mondta is a szerkesztő, hogy legközelebb inkább szerelmes regényt írjak, de én nem akartam rázúdítani a parttalan lírámat az olvasókra (egyelőre), hanem egy olyan sztorit kerekíteni, ahol mindig történik valami, és  majd útközben kiderül, mi miért alakult úgy, ahogy.

Olvasóként milyen műfajú könyveket olvasol?

Ez a felgyorsult világ rám is hatott szóval mindenképpen haladósat, pörgőset. Nem zavarnak a leíró részek, de lehet, hogy már nem kötne le egy hosszabb leírás annyira, mint néhány évvel ezelőtt. A tempó nincs ellenemre, de néha a lassabb, elgondolkodtató könyv sem válik senkinek a kárára.

Van kedvenc könyved? Mondjuk, amit már többször is olvastál?

Van egy szerző PeterMayle, aki angol, de Franciaországban telepedett le, és ennek a körülményeit írta le, kicsit kifigurázva a franciákat. Azóta is Provance-ba vágyom, de egyelőre ez még tényleg csak vágy.

Van-e kedvenc íród? Esetleg olyan, akire példaképként tekintesz?

Bővebb infóért kattints a képre!

Vavyan Fable a kedvencem. Tetszik, ahogy a világot látja, és képes bármit leírni. Úgy átadni, ahogy kevesen. Ám mielőtt valakinek eszébe ötlene, semmiképpen nem másolnivaló, mert ő ő, én meg én. Tetszik az életében, hogy szabad. Ha akar, akkor dagályosan ír, vagy éppen egy jól megkomponált krimit. Ez a póráznélküliség tetszik benne. Dan Brownt is szeretem, emlegettem a regényemben is. Mi Párizsban annak idején végigjártuk a Davinci Kód helyszíneit, a könyvemben pedig a szenátor meg a fia tett hasonlóképpen.

És szakmailag esetleg felnézel-e valakire?

Nekem a példakép olyan, akihez szeretne hasonlítani az ember, nekem egy ilyen nincs. Sokan vannak viszont, akiktől lehetne tanulni.

Amikor nem írsz, nem dolgozol, akkor mivel tudsz kikapcsolódni? Mivel tölti egy író a szabadidejét?

Mondanám, hogy az olvasás, mert az volt a fő hobbim eddig. Mondanám a színházat is meg a mozit, de mostanában kevésbé kerül sor ezekre. A nagy hobbink mindig az utazás volt.

Ennek kapcsán milyen meghatározó élményeid voltak?

Párizs, amikor először láthattam, az szíven ütött.  Amikor hirtelen szembe találtam magam a Diadalívvel és a többi addig csak képekről ismert látványossággal. Valami fantasztikus volt az a paradicsom, és az érzés, hogy én mennyire szerencsés vagyok. Volt egy másik is kicsit később, amikor Peruban egy kopott helyi buszon órákat ültünk hátizsákkal a lábunk alatt, kiterített térképpel a térdünkön.  Jó volt tudni, hogy nem kell sietnünk, hogy még falhatom az élményeket. Háromhetes túrát szerveztünk, és akkor még csak egy hét telt el belőle. Ez is egy olyan pillanat volt, ami valóban csak egyetlen villanásnyi ideig tart, de örök időkre megmarad. Amikor azt érzed, mennyi minden jó vár még rád, és akkor és ott nem cserélnél senkivel.

Milyen célkitűzéseid vannak most?

Mindenképpen számot tartanék a visszajelzésekre. Ha jönnek a vélemények az oldalamra, az tanulságos lenne, mert a földön tart. Tanulságos, mert én gondolok valamit, hogy az ilyen meg olyan, más meg máshogy gondolja, vagy éppen ugyanazt, mint én?

Sok visszajelzést kaptál már?

Most már azért jönnek, egy pár van is az oldalon, de még többen személyesen írnak, vagy telefonálnak. Átlagosan két nap alatt olvasták el a regényt, és… senki nem unatkozott közben. Volt olyan olvasóm is, aki nem tudott aludni éjjel, mert kíváncsi volt, mi lesz a történet vége.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Mindenképp bátorítanám őket, hogy osszák meg velem a tapasztalataikat, a véleményüket. És ha valaki írni szeretne, még ha csak 2-3 oldalt is, tegye meg! Mindenképpen előrébb lesz, bármi lesz is az alkotás sorsa. Igaziból mindenki megpróbálkozik az életének valamelyik szakaszában az írással. Ha valaki indíttatást érez, akkor lépjen, bármi lesz is a végeredmény. Sok mindent megismer önmagából, a kitartásából, abból, hogy valóban képes−e arra, hogy több száz oldalon fenn tudja tartani a figyelmet.

A lelkének egy pici darabja odakerül az olvasó elé, még akkor is, ha nem magáról ír, a stílusa a szófordulatai mégis csak belőle fakadnak. Nem kell tőle tartani, ha tiszta szívvel ír, nem kell félni a megmutatkozástól. Én sokáig tartottam tőle, hogy mért lenne bárki is kíváncsi rám, meg hogy mit fognak gondolni. Ilyenkor felteszed a kérdést magadnak, hogy mi lehet a legrosszabb és a legjobb dolog, ami történhet, és akkor lecsillapodsz. Mert mi lehet a legrosszabb? Nem tetszik, de akkor meg törekedni kell arra, hogy olyan legyen, hogy tessék, és ez még nagyobb hajtóerő.

Ezért jó és kell a visszajelzés. Annyi alázat legyen az emberben, hogy meghallgatja mások véleményét, még akkor is, ha esetleg nem fogadja meg.

A sok kérdőjelnek mindig ott kell maradnia az emberben, mert az irodalomban nincsen tuti dolog, teljesen szubjektív. Valakinek teszik egy történet, egy hangulat, más pedig menekülne előle. A kérdőjel mindig arra sarkall, hogy lehetsz jobb, tökéletesebb.

Tényleg nincs biztos recept a sikerre.

Bennem még mindig vannak kérdőjelek.

Cornelie C. G. a facebookon: https://www.facebook.com/corneliecg

Álomgyár Kiadó: http://alomgyar.com/

When Anaria Went To The Bookshop a facebookon:

https://www.facebook.com/anariamatthewsblog