2012. augusztus 3.

Kérdezz-felelek


A blogolásom aktivitási szintje manapság a recski bányászbéka feneke alatt leledzik valahol. Ennek oka, hogy már a második intenzív nyelvtanfolyamot koptatom és igencsak lefoglal a tanulás még az iskola után is. Plusz lassan haladok a Banville könyvvel, mert ahhoz hangulat kell és megfelelő agykapacitás.
Még mindig van 100 oldalam belőle. Suttyomban persze bűnözök és olvasok könnyedebb műveket, mint például előlről a Szent Johanna Gimit, mert mindjárt jön a hetedik rész. Na és persze a 50 Shades of Grey-en is hősiesen verekszem át magam és próbálom megérteni mitől kaptak fel egy ilyen fércművet.
No de, nem is szaporítom tovább a szót. Terjed a bloggerek között egy kérdez-felelek játék, és mindenki vakarja a fejét, hogy ki az a 11 ember akinek tovább küldje, miközben én egyáltalán nem is kaptam senkitől. Végül Annamária engem is felvett a jelöltjei közé így hát akkor bepötyögtetem én is a saját verziómat.

A játék lényege a következő:

·         Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról
·         A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell
·         11 kérdést kell feltenni a jelölteknek
·         11 embert meg kell jelölni és linkelni
·         Nincs visszaadás/visszajelölés

Tizenegy random tény rólam:

1.  Nyolc évig tanultam zongorázni és nagyon szerettem. Kicsit sajnálom is, hogy az utóbbi években elhanyagoltam a gyakorlást. Sajnos azonban kevésszer vagyunk egy városban. Mármint a zongorám, meg én.
2.  A kedvencem a Cserpes Trudi, amiből végtelen mennyiséget meg tudnék enni, ha tehetném.
3. Teljesen és totálisan britmániás vagyok. Imádom a nyelvet, kitűnően beszélem is, és az első dolog, amit Londonban vettem, az egy brit zászló volt, ami azóta is a falamon terpeszkedik. Van persze bögrém, tálcám, pólóm és topom is.
4. Teljesen véletlenül és random módon fedeztem fel magamnak Jane Austent. Greenwichben bementem egy könyvesboltba, ahol aznap minden egyes könyv csak 2 font volt. Vettem egy csodálatos kék bőrkötésű könyvet, aranyozott betűkkel volt ráírva a cím. Jane Austen Emmája volt az. Később kiderült számomra, hogy ő nagy nemzeti szerző. Itthon aztán felfedeztem, hogy nekünk megvan a Büszkeség és Balítélet. Hát így lettem én Austen rajongó : )
5. Úgy közlekedek, mint egy tornádó: zajosan, és minden szőnyeg másfelé áll. A családom igazolhatja.
6. Az életterem egyetlen sarkalatos pontján mindig káosz van. Régebben az íróasztal volt az, mostanság pedig a kanapé. Egyszer azt olvastam, hogy a célzott kupi kreativitásra vall. : )
7. Sok emberrel ellentétben imádok vasalni. Megnyugtat, amikor minden ráncot eltűntetek a ruhákból, lepedőkből, konyharuhákból. Közben pedig nézek valami jó kis filmet a tévében.
8. Utálok mosogatni, bármit csak azt ne kelljen, de hát muszáj, ennek ellenére nem vagyok oda a mosogatógépekért.
9. Nő létemre szeretem a focit, meg úgy en bloc a sportokat. Ebből értetődően mindig nézem a VB-t EB-t és régebben nyomon követtem a spanyol bajnokságot is, kedvenc csapatom a Real Madrid volt (még mielőtt Beckham odakerült, szóval jó régen).
10. Még soha nem ültem repülőn.
11. Ha porszívózok, akkor mindig jó hangosra tekerem a hifit és énekelek. Ha ilyenkor besettenkedik valaki a szobába és hozzám szól, vagy hirtelen észreveszem, halálra ijedek. Komolyan.

És most akkor jöjjenek a kérdésekre adott válaszaim:

1.      Esti elalvás előtt szoktál-e olvasni?

Ez változó, de általában igen. Amikor nem, akkor valami sorozatot, filmet bámulok.

1.       Írsz-e naplót?

11 éves korom óta hellyel-közzel. Bár most már biztos nem írtam egy éve semmit, és gondolkodom rajta, hogy van-e értelme. Nem mindig jó visszaolvasni, máskor meg igen.

2.     Mi a kedvenc ételed?

Nehéz kérdés. Több is van. Krumplistészta, rántott sajt, sajtos pogácsa : )

3.     Szoktad-e nézni a szivárványt?

Különösebben nem nyomozom, hogy van-e, de ha hirtelen megpillantok egyet, akkor átmegyek 5 évesbe, hogy ,,jééééééé szivárvány!”

4.     Kutya vagy macska?

Nekünk kutyusunk van, egy Jack Russel Terrier és imádnivaló. Saját akarata és önérzete van, és olyan torkos, hogy még a vasszöget is megenné, ha ki lenne rántva. Ugyanakkor én mindig szerettem volna egy kiscicát is. Mondjuk egy feketét, fehér mancsokkal, vagy egy olyan sárga csíkosat.

5.     Hogyan választod ki, mit olvasol legközelebb?

Nincs különösebb szisztémám. Ami éppen érdekel, azt olvasom. Éppen pont passzol a hangulatomhoz, vagy felkelti a kíváncsiságomat. No meg persze vannak már rongyosra olvasott hangulatkönyveim is, amiket szeretek újra és újra elővenni.

6.     Gyűjtesz-e valamit?

Könyveket. Szeretnék egy dolgozószobát, körben plafonig könyvespolcokkal. Régebben gyűjtöttem a szalvétákat is.

7.     Ha ideges, feszült vagy, mi nyugtat meg?

Hallgatok valami jó zenét, vagy megpróbálok relaxálni, esetleg kimorgom magam. Olvasok a kedvenc könyvemből egy részletet, elmerülök benne és máris elfelejtem a dolgot. Konkrét helyzetben pedig nagy levegőket veszek.

8.    Van-e az olvasáson, filmeken és zenén kívül más hobbid?

Szeretek sütni, új recepteket kipróbálni. Időnként szoktam hímezni is, és bár most egy időszak kimaradt, de nagyon megkedveltem a bodyart-ot, igazán jó kis mozgásforma, teljesen kikapcsol és szép alakot csinál.

      Édeset vagy sósat?

Attól függ. Édeset főleg, mert imádom a csokit, a Cserpes Trudit és még sorolhatnám reggelig, hogy mit. Máskor viszont egyszerűen muszáj egy kis tortilla csipszet enni sajtos szósszal. : )

Szeretsz-e utazni?

Szeretek. Főleg vonattal, mert a vonaton tuti nincs hányingerem, olvashatok, vagy éppen alhatok kedvemre és a pisilés miatt sem kell aggódni. Ráadásul mindig láthatunk érdekes embereket, és akaratlanul is elcsíphetünk érdekes történeteket. 

 A plusz egy kérdésre elküldtem a választ privátban ;)
No, hát ennyi volna. Azért én próbálok még keríteni olyat, aki esetleg nem kapott még felkérést, és szívesen válaszolna : ) Íme a kérdéseim:

1. Kisgyerekként mi volt a legnagyobb álmod?
2. Mit szeretsz a legjobban az olvasásban?
3. Ha bárhol máshol élhetnél kerek e világon, akkor hol élnél?
4. Babonás vagy? És ha igen, akkor milyen babonáid vannak?
5. Mi volt a legviccesebb dolog, amit valaha láttál?
6. Szerinted ki a legsármosabb fiktív férfikarakter? (lehet könyves és filmes is).
7. Melyik a kedvenc évszakod és miért?
8. Fekete vagy fehér?
9. Mi a kedvenc zenei albumod?
10. Van olyan könyv, amit a környezetedben mindenki imád, de téged a hideg ráz tőle? Melyik ez a könyv?
11. Ki a kedvenc sportolód most itt az olimpián?

Ennyi volt a móka mára, zárul Anaria mókatára. Ígérem hamarosan jelentkezem végre könyves ismertetőkkel is.

Csóközön!

A facebookon itt találsz meg: https://www.facebook.com/anariamatthewsblog nyomj egy lájkot, ha szereted a blogot, vagy szeretnél még kényelmesebben értesülni az új bejegyzéseimről! :)

4 megjegyzés:

  1. A brit mániáddal tudok azonosulni, és irigyellek az angol nyelvtudásért meg azért mert már jártál ott.
    De a vasalás!!! Na ne!!! Azt hogy lehet szeretni? Nálam ruhavásárlásnál elsődleges szempont, hogy ne kelljen vasalni. Mivel ennyire utálok vasalni bevallom nem is tudok.

    VálaszTörlés
  2. Anno az angollal keltem-feküdtem és lefordítottam a kedvenc dalszövegeimet magyarra szóval én ezerrel tepertem hogy beszéljem és kellett a felvételihez is.
    Hát én szeretek vasalni. nagymamám is ilyen ő is a tv előtt szokott. Én úgy 10-11 évesen tanultam meg, sokszor mire anya hazajött mindent kivasaltam amit találtam. Apa ingeit is. VOlt ilyen spriccelőnk, amitől szebb lett az ing na azt imádtam befújni aztán szépen kivasalni. Közben néztem valami mesét vagy sorozatot a tévében. Nálam a mosogatás a mumus :)

    VálaszTörlés
  3. Szia.
    Nem írtad hogy nekem is szánnád, de most válaszolok a kérdésekre. :)

    VálaszTörlés
  4. Bekukacoltalak téged is a molyon, de lehet nem jelezte ki. Mostanában sok embernek van ezzel problémája :)

    VálaszTörlés