Füleld le, miről szól
Az alig 17 éves Paula
találkozót beszélt meg a 22 éves Ángellel, akivel Messengeren ismerkedett meg.
Izgatott örömmel várja a találkozást. A percek múlnak, ám a fiú nem jön, így
Paula beül egy kávézóba. Ott fut össze mulatságos körülmények között az addig
ismeretlen Álexszel, aki véletlenül ugyanazt a könyvet olvassa, mint ő.
Mindketten fiatalok és vonzók… Álexnek azonban el kell valahova sietnie. Amikor Paula már éppen indulni készül, megjelenik Ángel, s bocsánatot kér a jókora késésért. Ángel újságíró, akinek aznap délután a felkapott énekesnővel, Katiával kellett interjút készítenie…
Mindketten fiatalok és vonzók… Álexnek azonban el kell valahova sietnie. Amikor Paula már éppen indulni készül, megjelenik Ángel, s bocsánatot kér a jókora késésért. Ángel újságíró, akinek aznap délután a felkapott énekesnővel, Katiával kellett interjút készítenie…
Szerelem, csalódás,
találkozások, hazugságok, barátság, zene… Minden benne van ebben a romantikus,
kamaszokról és fiatal felnőttekről szóló spanyol regénytrilógiában.
Az interneten 50 ezernél is több olvasója volt
a történetnek az első fejezetektől fogva, mígnem könyv alakban is megjelent, és
meghódította a világ könyvpiacait.
A könyv és én
Na jó, miután már egy tucat macskás képet megnézegettem a neten,
bámészkodtam a semmibe, görgettem a facebook falamat, éppen itt az ideje, hogy belefogjak ennek a bejegyzésnek a
megírásába.
Legelőször a moly-on villant a látóterembe, egészen pontosan pedig
Csenga értékelése a könyvről, amiben azt írta, hogy ebben a regényben minden
benne van, ami a Szent Johanna gimiből kimaradt. No gondoltam, úgyis jó lenne
valamit olvasni, most hogy véget értek Cortezék kalandjai (A nyolc kötetről
bővebben a számokra kattintva olvashatsz 1 2-3 4 5 6 7 8). Továbbá tetszett
még a minimalista borító a piros szívekkel és a fehér fülhallgatóval. Szóval
belevágtam az élőben egyébként terjedelmes és termetes méretű regény
olvasásába.
Gondolatok a könyvről
Ami azt illeti, kissé vegyes érzelmekkel csuktam be az utolsó sor
elolvasása után. No de ne rohanjunk előre, haladjunk szépen sorban.
Ezúttal egy spanyol osztályközösség tagjainak életébe pillanthatunk be,
ám itt a hangsúly nem az iskola falai közt zajló eseményeken van – az inkább
csak egyfajta körítés, mellékes szál – hanem a szereplők között szövődő
girbegurba, kesze-kusza kapcsolati hálón.
Forrás |
A történet központi figurája egyértelműen Paula a már majdnem 17 éves
gimnazista lány, aki egyszer csak egy szerelmi háromszög közepében találja
magát. A háromszög két férfi tagja Ángel és Álex. Ángel újságíró egy zenei
lapnál, ezért az élete koránt sem a szokványos állóvíz, mire észbe kap, a
celebvilág sűrűjében találja magát, és máris az egyik legfelkapottabb énekesnő
Katia rajongásának kereszttüzében lubickol (igen, a sztárok is képesek
rajongani, akár nem sztár egyénekért is).
Álex pedig egy romantikus, álmodozó művészlélek, aki Paulával egy
kávézóban ismerkedik össze, és mit ad Isten mindketten ugyanazt a regényt
olvassák. Álex kiváló zenész, leendő írópalánta, és egyelőre agglegényként
tengeti életét városi lakásában, amíg be nem toppan szexuálisan túlfűtött
mostohatestvére Irene, akinek bizony Álexre fáj a foga.
Néha kicsit úgy éreztem magam, mintha egy brazil szappanopera tini változatának
kellős közepébe csöppentem volna. Mert van ugye Paula, aki Ángellel jár, de
közben ott van Álex, aki szintén gyengéd érzelmeket táplál Paula iránt, és
akkor van a balszárnyon egy híres énekesnő, aki Ángel után koslat, a jobb
szárnyon pedig a minden eshetőségre felvértezett femme fatale Irene, aki Álexet
igyekszik az ágyába, akarom mondani a hálójába csalogatni. Ez már nem is
szerelmi háromszög, ez már ötszög, és még koránt sincs vége a szálak
bonyolódásának.
Forrás |
Paula az iskolában is a népszerű lányok közé tartozik, hiszen ő a
Cukorkák oszlopos tagja Miriam, Diana és Cris mellett. Képzeljünk el egy igazi,
kamaszokból álló, vihogós, mindent megbeszélős, pizsamapartit rendezős, bajban
összetartós, vérbeli lánycsapatot, és akkor máris van fogalmunk róla, kiket
takar a Cukorkák fedőnév. Élénkek, sokszínűek, édesek, mint a színes papírba
csomagolt cukor.
Mindemellett még a mellékszereplők, a kevésbé központi figurák is tovább
bonyolítják az érzelmi hullámzásfaktort. Az egész történet egy óriási, vibráló
kapcsolati háló, aminek ha megrángatod az egyik végét, akkor számos ponton
rezonál. Számomra ez tette érdekessé a sztorit, hogy van az ember fejében egy
séma, hogy ez és ez fog történni, de közben még ezer más dolog bekövetkezik,
talán olyan, is, amit nem vettünk számításba. Minden egyértelmű ugyanakkor
semmi sem az.
Tehát az érzelmi szálak mozgatása nagyon intenzív, nagyon sok a nyitott
kapu, és rengeteg felállás rejlik benne, hogy ki kihez kötődik, ki kinek az
oldalán köthet ki, mindez sok csavarra ad lehetőséget, abszolút nem vehetünk
biztosra semmit. A végére már úgy éreztem szinte mindenki vonzónak talál
mindenkit és bármi megtörténhet. Kérdés hogy az írónő mennyire fogja ezeket a lehetőségeket
kiaknázni, mennyi fordulatot fog még belepakolni ebbe a történetbe.
Forrás |
A regény kétségkívül sok szereplővel operál, és az elbeszélésmód is úgy
lett kialakítva, hogy minden karakter szemüvegét kölcsönvesszük egy kicsit,
hogy megtudjuk, éppen mi történik velük. Ettől kicsit filmszerű az egész,
olyan, mintha a kamera a vágás után egy másik helyszínre, másik jelenetre
fókuszálna, ami éppen párhuzamosan zajlik, a város valamelyik pontján. Kedvelem
ezt a módszert, főleg ha jól csinálják, mert segít a karakterek
kibontakoztatásában, megismerhetjük hogyan gondolkodnak, mik a motivációik, mi
történik velük. Nem vagyunk arra kárhoztatva, mint az E/1-es elbeszéléseknél,
hogy csak azt lássuk és éljük meg, amivel a főszereplő találkozik.
Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy ennek a mikéntjétől jelen esetben a frász
kerülgetett. Az idősík megjelölése egyszerűen bicskanyitogató, és időnként úgy
éreztem, ha még egyszer azt kell olvasnom, hogy ,,Ugyanebben az időben a város másik pontján” vagy „Pár perccel korábban” és hasonlókat,
akkor falhoz vágok valamit. Nyilván valahogy meg kell oldani, hogyan vezessük
át az olvasót, egyik szereplőtől a másikig, de erre azért láttam már sokkal
jobb megoldásokat is.
A fülszövegből tudjuk, hogy a regény először folytatásos történetként
látott napvilágot az interneten, és a nagy rajongótábornak köszönhetően
(gondolom én) végül nyomtatott, kézzel fogható formában is megjelent. Nos, az előélete
azért meglátszik, mert, ahogy mondani szoktam, az ördög a részletekben lakozik.
Itt van mindjárt az egyik vesszőparipám, a karakterek árnyalása. Ez a
történet rengeteg szereplővel dolgozik, és végül helyére kerül a fejünkben,
hogy ki-kicsoda, felvesznek egy egyéni tónust és színt, amikor rájuk gondolunk,
de azt hiszem ez inkább a saját fantáziánk egyenes következménye, nem pedig
az írónő erőfeszítéseinek köszönhető.
Hiányoltam a jellemzéseket, a leíró részeket,
de legfőképpen a párbeszédek kapcsán az olyan metakommunikatív elemek
használatát, mint például a ,,bólintott
Paula” ,,helyeselt Diana” vagy az
,,álmélkodott Miriam”. Bosszantó,
amikor egy hosszabb párbeszéd során elveszünk a nagy sodrásban, és nem tudjuk
melyik szereplő száját hagyta el az a bizonyos mondat. Nem szeretem, amikor ki
kell számolgatnom egyesével, hogy melyik kis gondolatjel melyik szereplőt
takarja.
Forrás |
No és ha már a leíró részeket feszegetem, engem a leginkább az
keserített el, hogy mennyire nem aknázta ki a szerző azt a kuriózumot,
miszerint a regénye Spanyolországban játszódik. Szinte ki voltam éhezve, valami
újra, valami másra, és annyira örültem, amikor olvastam, hogy spanyol szerző
tollából született a történet, ráadásul ott is játszódik, hogy főképpen emiatt
alig bírtam kivárni, hogy végre a kezembe kaparintsam. Nagy kíváncsiság és
izgalom volt bennem, mint a hatévesekben, mielőtt belépnek a csokoládéboltba,
de sajnos csalódnom kellett. Akkorát nyekkentem, mint kerge macska a padlásról
lefelé jövet.
Vártam, hogy majd elrugaszkodunk az amerikai középiskolás élet
sztereotípiákkal terhelt világától, hogy eltávolodhatok kicsit a Szent Johanna
gimi mókás társaságától, és kapok valami merőben másat, de mégis ismerőset
(hiszen az ifjonti lélek kibontakozásáról szól ez is, mint minden tiniregény),
de sajnos a történet éppen úgy játszódhatott volna Amerikában, vagy bárhol
máshol a világon, mert semmiféle konkrét helyszíni utalás nem volt benne.
Egyáltalán nem éreztem rajta azt a hangulatot, amit vártam, hogy most
valahol máshol vagyunk. Bármelyik tucatváros lehetett volna a földtekén, ahol
van Starbucks, van tömegközlekedés, van lakótelep és iskola. Hiányoltam a leíró
részeket, hogy a környezetből is többet kapjunk, mégis merre mozognak ezek a
szereplők. Nem volt atmoszférateremtés csak ugráltunk egyik szereplő fejéből a
másikba. Ezt sajnáltam, mert végre lehetőségünk lett volna bepillantani a
spanyol fiatalok egyedi életérzésébe. Nekem, itt Európa közepén irtó érdekes
lett volna, ha a drámázás mellett, kapok egy cseppnyi spanyol kultúrát is.
Forrás |
Itt vannak még a címben felkonferált dalok is. Aki a Szent Johanna
gimiben fellelhető kortárs zeneáradatra számít, az mellé fog nyúlni, mert ebben
a kötetben nincsenek lépten-nyomon zeneutalások, csak elvétve itt-ott. Az írónő
egészen a regény végéig várakoztat minket, amikor is végre megtudhatjuk, miért
ezt a címet választotta. Szerintem roppant ügyes, amit ezzel kapcsolatban
kitalált, illik a cselekménybe, illik a karakterekhez, úgy belesimul a
történetbe az egész, hogy egyáltalán nem erőltetett húzás, hanem még inkább
összezavar minket a tekintetben, hogy most akkor kinek is drukkoljunk.
Szóval így a végére elmondhatom, hogy a benyomásaim a regénnyel
kapcsolatban legalább olyan hullámzóak, mint a cselekményvezetés, valamint a
történetben repkedő érzelmek. Egyrészt nagyon olvastatja magát, és könnyű
kikapcsolódást nyújt. Jól megragadja a kamasz életérzést, amikor valóban akár
pár nap után is őrülten bele lehet szeretni valakibe, amikor tragédia, ha a
cipőnk nem passzol a felsőnkhöz, amikor óriásinak tűnik a generációs különbség
az ősök meg a gyerekek között, amikor minden kapcsolati változásnak óriási
súlya van, amikor olyan, mintha az egész világ ellenünk lenne, és egy
matekvizsga pedig a legeslegszörnyűbb dolog, amin valaki csak átmehet. Érdekes
szereplőket vonultat fel, akikben van potenciál, és nem csak a tini korosztály
azonosulhat velük, hanem a fiatal felnőttek, esetleg még a szülők is.
Gyenge pontja leginkább a stilisztikai elemekben van, úgymint a
karakterek árnyalása, metakommunikatív elemek alkalmazásának hiánya, valamint a
leíró részek, és az atmoszférateremtés teljes hiánya. Úgy gondolom, ezek
kiküszöbölhetőek lettek volna, ha az írónő kifogott volna egy jó szerkesztőt,
aki odafigyel ezekre az „apróságokra” és ezáltal még több színt visz, az
egyébként nagyon is helyénvaló írói elképzelésekbe.
Mindazonáltal, ha nem tudod, mit olvass a Szent Johanna gimi utáni
melankóliádban, esetleg szülőként szórakoztató irodalmat keresel a kamasz
gyermekednek, akkor a Dalok Paulának jó választás lehet. A történet egyébként
egy regénytrilógia kezdete, és egy picike függővéggel ér véget, aki tehát
kíváncsi Fáncsi, annak le kell csapnia majd a következő részre is, ahol
bizonyára hasonló izgalmakban lehet részünk, és reménykedem benne, hogy immáron
összeszedettebb és jobb stílusban.
Az én dalom a regényhez
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Terjedelem: 576 oldal
Nyelv: magyar
Fordította: Seres Krisztina
ISBN: 9789635397914
Kedves Anaria
VálaszTörlésLáttam a veled készült riportot a könyvnapokon és nagyon eredeti ahogy nyilatkoztál-szép vagy, okos vagy,fiatal vagy és könyvmoly!!!!!és persze nagyon igényes minden munkád-engem és másokat is szórakoztatsz, ellátsz olvasnivalóval.gamma
Ennek örülök, hogy van mit olvasnod. Mostanra már én is megemésztettem hogy nem lett olyan szörnyű az a videó, de köszi a dicsérő szavakat ;)
VálaszTörlés