Zenemanók :) |
Ma azon morfondíroztam a
sárga, zötyögő villamoson, hogy vajon milyen érzés lehet élő legendának lenni?
Milyen lehet olyan valakinek a bőrében lenni, aki nem csak hogy részt vett valami
korszakalkotó dologban, hanem egy egész korszaknak az Alfája és Omegája? Sőt mi
több, nem is korszaknak, hanem egy életérzésnek, a zenei világ
megreformálójának, a popzene feltalálójának, megannyi újítás, zenei hangzás és
stílus biztos alapjának? Igen, ma Beatles nap volt a Petőfi rádióban, és engem
teljesen magával ragadott a hév, valamint a mellkasom közepén növekvő nagy érzelembuborék.
Ha erőlködnék, sem
tudnék megnevezni náluk nagyobb hatást gyakorló zenekart ebben az univerzumban.
Szerintem nem is lehet, nincs náluk nagyobb tényező, még így ötven év
távlatából sem. Elrévedve, magam előtt láttam négy suhancot abból a korszakból,
amikor még tervbe sem voltam véve, és még a szüleim is csupán zöldfülű felnövekvő
emberkék voltak. Négy fiú, aki felkapta a hangszerét és elkezdett zenélni, dalokat
írni, koncerteket adni, aztán egyszer csak világméretű hullámmá vált
az energia, amit a zenéjükön keresztül átadtak nekünk.
Megértem, hogy mindenki
részesülni akart ebből a különleges varázslatból, mert az, hogy ennyi egymás után
felnövekvő generációt képesek megszólítani, különleges erőt sejtet. Nem
ismerek még egy ilyen zenekart, amiben akár egy egész család nagymamástól,
unokástól kedvét leli. A leginkább azon hatódtam meg, és egyben el is képedtem,
hogy milyen sok fiatal, vagy akár már korosabb zenészt is megihletett a Beatles.
Jöttek és jöttek a rádióba az előadók, mesélték a személyes történeteiket, az
indulás pillanatait, s mint valami közös eredő, vagy kollektív szimbólum,
mindegyiknél ott volt Paul, Ringo, George és John.
Úgy képzelem, hogy
olyanok ők a zenének, mint az oxigén a Földnek. Mindenhová begyűrűznek,
csalafinta dallamvezetésekben, harmóniákban bukkannak fel, szófordulatokban,
egy-egy utalásban csíphetjük fülön őket, és már bólogatunk is, vagy ütemre
topogunk a lábunkkal, mert hatni kezd a különös örökség. Ha belegondolok
rengeteg családban ott vannak ők, mint a fényképek a kandalló tetején. Olyan
emlékeket tesznek élővé, mint például életünk első lemezének hallgatása, közös
tánc a konyhában, álmodozás az ágytakarón heverészve, vagy éppen szerelembe esni egy
táncos mulatságon. Embereket, arcokat, kapcsolatokat köszönhetünk nekik, jó
pillanatokat, és valami közöset, kollektívet, hogy te is szereted, amit én,
együtt szeretjük a Beatlest.
Nem tudom felidézni mi
lehetett az első dal, amit megismertem tőlük, mert elég pöttömke lehettem még.
Felsejlenek emlékek, azokból az időkből, amikor a Sláger Rádión még régi dalok
szóltak, és Cseke László finom tónusú hangján kommentálta az előadókkal
kapcsolatos ismeretanyagot. Talán akkor dúdoltam először a Yellow Submarinet,
vagy az Ob-la-di Ob-la-da-t. Igazán azonban csak tizenhat éves korom körül
találtam rájuk, és estem velük örök szerelembe. Azóta is évről, évre
felfedezek a dalokban valami újat, mintha ilyen csomagocskák lennének elrejtve
bennük, amikre csak bizonyos idő után lehet ráakadni.
A legjobban mégis azt szeretem bennük, hogy időtlenek. Amikor őket hallgatom, akkor
kiszakadok ebből a 21. századi rohanásból, érzem az igazi értékeket, és azt a
mérhetetlen pozitív energiát, ami a dalokból árad. Még a szomorú,
melankolikusabb hangvételű számaikban is van remény, egy kis fény, hogy minden
jobbra fordul. Szinte áthangolják a lélek húrjait, hogy ne szóljanak hamisan,
feltöltenek energiával, az ember már-már érzi a lehetőségek tárházát önmagában,
amik csak arra várnak, hogy megvalósítsuk őket.
Jól esik ez az időtlen
kötődés lélekben ehhez a varázslatos valamihez, aminek a neve Beatles, ezekhez
a csodabogár fickókhoz, akik közül kettőt sajnos már elveszítettünk, mégis,
mintha soha nem mentek volna innen sehová. Mosolyuk és hangjuk a felvételeken
ugyanolyan erővel ragyog ránk, mint ötven évvel ezelőtt, s bárcsak egy
időgéppel visszamehetnék, akár egyetlen estére, hogy élőben is megnézhessem
őket magamnak. Szédítő belegondolni, mi lenne, ha még mind a négyen élnének, mit
tudtak volna adni nekünk, embereknek, még hányszor fordították volna a feje
tetejére ezt a világot. Bár ha jobban belegondolok, még így is, ennyi év után,
egy percre sem veszett homályba a varázslat, még mindig hullámokban érkezik,
hogy újabb és újabb generációknak változtassa meg az egész életét.
Though I know I'll never
lose affection
For people and things
that went before
I know I'll often stop
and think about them
In my life I love you
more.
//
Bár tudom, hogy soha nem
veszítem
A szeretetem azon emberek,
és dolgok iránt
Akiket korábban ismertem
Majd megállok, és
gondolataimat rájuk vetem
Szeretlek titeket az
életemben.
(Saját fordítás)
(Saját fordítás)
Nagyon szépen írtál róluk. Bár ezen nem kellene meglepődnöm. :) Megmutattam tesómnak (nagy Beatles fan), neki is tetszett.
VálaszTörlésIgyekeztem elkapni az érzést, ami bennem volt. Úúúú egy rajongótól akkor ez hatalmas elismerés :) Nekem most bevette az agyamba magát a gondolat hogy márpedig kell lemezjátszó és bakeliten akarom hallgatni. ^^
VálaszTörlés
VálaszTörlésNagyon tetszett a "nagyon"lelkes írásod!!!Valahogy olyan energiával adod át a mondanivlódat h szinte ott vagyunk,halljuk azt amit te.Hát igen a bakelitlemez az már "ereklye" de van még,-nem tudom h kapható e,de otthon sokunknak van a fiókban,akik vmikor lezezjátszón hallgattunk zenét.Lemezjátszót is lehet még kapni,onnét tudom h nem rég láttam egy műszaki áruház polcán-és elérhető áron./ha a Neten utána nézel biztosan talász/
A Beatles zenéje soha sem megy ki a divatból-és azt hiszem korosztálytól független,-bárkinek jó kikapcsolódás!!!Ajánlom is bárkinek ,h keresse a lehetőséget.
Neked pedig jó bakelitlemez vadászatot!gamma
KEdves Gamma! Eléggé fel voltam spannolva amikor írtam, de csak annyira hogy még segítette az írást és nem blokkolta.
VálaszTörlésLehet még kapni bakelitlemezeket de némelyik boltban elég borsos áruk van. Addig is a youtube-nak hála akkor hallgatom őket, amikor csak akarom :)