Fejős Éva - Hotel Bali

Végre rávettem magam és megalkottam a Hotel Bali ismertetőjét. Szedjétek, vegyétek, olvassátok :)

 Fülszöveg: 

Négy barátnő: Dóra, Gabi, Szilvi és Judit. Tizenévesen Budapesten, egy mámoros és tragédiába torkolló buli után fogadalmat tesznek, hogy elhagyják az országot. Máshol kezdenek új életet, ahol a múlt nem éri el őket. Megesküsznek: tizenhét év múlva újra találkoznak…
A sors négyüket a négy égtáj felé veti: Dóra a földi paradicsomban, Bali szigetén köt ki, de ott is csak élete szerelmére gondol. Szilvi titokban regényt ír, melyben barátnőinek is fontos szerep jut, Gabi két sikeres férfi között őrlődik, Judit pedig megszerzi magának azt a pasit, akiről korábban csak csendben álmodozott… Tizenhét év telt el, közeledik a nagy találkozás… Vajon megtalálták a boldogságot? Elárulhatják-e egymást a barátok a szerelemért? Mit rejt a titokzatos közös múlt, és van-e feloldozás?

Gondolatok a könyvről

Mivel sok külföldi irodalmat olvasok, ezért úgy gondoltam belekóstolok valami hazai csemegébe is, így esett a választásom Fejős Évára. Az általa írt könyvek plakátjai szembejönnek velem a metrón, tereken és egyéb felületeken szóval gondoltam miért ne?

Gondolom Te is sokszor hallod azt a mondatot Kedves Olvasó, hogy „Ne a borítójáról ítéld meg a könyvet” mely rendszerint átvitt értelmű, de ha komolyan a könyvekre vonatkoztatjuk, akkor általában arra értendő, hogy egy csúnyácska, szakadt, foltozott példányban is lehet művészi érték sőt, talán igazi kuriózumra leltünk. Nos, ami eme regényt illeti, a mondás nálam visszafelé sült el.

A Hotel Bali borítója szép színes: lágy vonalvezetésű grafika, cinkosan kacsingató betűkkel. A szemem azonnal beleszeret, konstatálom milyen jól illik a kezembe, belefér a retikülömbe, csudiszupijó. Végül eljutok oda, hogy kinyitom és jön a lelombozódás.

Ha én elkezdek egy könyvet és jó, akkor általában nem akarom letenni. Órákig olvasom, ha tehetem, miközben mindenféle kitekert pózban vándorlok az ágyamon. Jelen esetben ezt a könyvet legalább hatszor letettem, háromszor átpörgettem mind a 30 tévécsatornát, megnéztem nyolcszor az e-mailjeimet, mire végre nekiduráltam magam, hogy már pedig nem leszek ennyire lehetetlen és igenis végig fogom olvasni ezt a magyar művet.

A legnagyobb gondot számomra a szereplők kimunkálatlansága jelentette. Nem elég négy nevet odabiggyeszteni és kreálni 4 különféle történetet 4 országban, ettől még nem fogja megjegyezni az olvasó, hogy melyik Szilvi, Dóra, Gabi vagy Judit. Még azt sem tudom felidézni, hogy le volt-e írva egyáltalán, hogy melyikük haja milyen színű. Semmi egyedi vonás, személyes anyajegy, egyéni hobbi vagy furcsa szokás, ami emberivé tette volna őket.

Elképzelhető, hogy az én kis lelkivilágom a bűnös, aki Rowlingon, Meg Caboton, Szabó Magdán, Jane Austenon és megannyi más remek szerzőn szocializálódott, és megszokta, hogy minden szereplőt egyedivé tesz valami kis apróság: a hanghordozás, a beszédstílus, egy félrecsapott nyakkendő, vagy egy árulkodó szeplő. Nekem ez a négy karakter teljesen összemosódott és csupán a regény közepe felé kezdtem úgy-ahogy megkülönböztetni őket.

A másik dolog, ami zavart, hogy az író folyton az arcomba vágta, szinte minden harmadik bekezdésben, hogy itt bizony valami hatalmas, elképesztő, húúúúúdemekkora nagy rejtély van a múltban, mintha memóriazavarban szenvednék, és folyton emlékeztetni kellene. Szóval a sejtetési technika gyerekcipőben totyogott végig.

Szintén fontos kérdés, hogy vajon ez a négy, 35 éves, elvileg érett, felelősségteljes nő tényleg 17 évig ezen az eseményen agyalt? Most komolyan, mint valami tinik, akik nem tudnak egy gondolatot kiverni a fejükből. Dóra egyértelműen leragadt a múltban, de kérdem én, ha akkora nagy, égrengető, szerelem volt az övék Péterrel, akkor hogy a manóban hagyhatta ennyiben a dolgokat? Nem akarta elkísérni, elbúcsúzni tőle, miegymás?

A négy életút is elég erőltetetten mutatkozott meg előttünk, és valahogy nem volt gördülékeny az átmenet, amikor egyik szereplő életéből átugrottunk a másikéba.

Mindazonáltal, tudok említeni pozitívumot is. Bevallom azért a fordulat (a regény egyetlen fordulata) meglepett, ott azért sikerült egy meghökkent „húha”-t kipréselnem magamból. A további események azonban ismét felbőszítettek. Adódott ez a konfliktus, melynek okán minden normális emberben termelődik nem kis mennyiségű düh, erre nincs konfrontáció, nuku, nyista, semmi. Szélsebesen robogunk a könyv vége felé, és tudván, hogy az író eredetileg nem tervezett folytatást, nekem a vége eléggé semmitmondó, üres és nyitott. Ha már izgalmak híján voltam, legalább a happy endemet szerettem volna megkapni és kiélvezni, erre hopp véget ér a történet, Anaria meg néz, mint Jenő a moziban.

Összefoglalva tehát nem ez volt életem legmeghatározóbb olvasmánya, ha csak olyan szempontból nem, hogy rájöjjek, mit nem szeretnék a jövőben olvasni. Mindazonáltal a véleményem ne tántorítson el Téged Kedves Olvasó, nyugodtan vedd kézbe, olvasd el a könyvet és vond le a saját következtetéseidet. Igyekszem én is objektív lenni, még az is lehet, hogy megpróbálkozom az író egy másik regényével, hátha épp a leggyengébbet fogtam ki. A remény hal meg utoljára.  

Kiadó: Ulpius-Ház Könyvkiadó Kft.

Oldalak száma: 336

Borító: Puhatáblás, ragasztókötött

Nyelv: magyar

Kiadás éve: 2011