Négy barátnő: Dóra, Gabi, Szilvi és Judit.
Tizenévesen Budapesten, egy mámoros és tragédiába torkolló buli után fogadalmat
tesznek, hogy elhagyják az országot. Máshol kezdenek új életet, ahol a múlt nem
éri el őket. Megesküsznek: tizenhét év múlva újra találkoznak…
A sors négyüket a négy égtáj felé veti: Dóra a földi paradicsomban, Bali szigetén köt ki, de ott is csak élete szerelmére gondol. Szilvi titokban regényt ír, melyben barátnőinek is fontos szerep jut, Gabi két sikeres férfi között őrlődik, Judit pedig megszerzi magának azt a pasit, akiről korábban csak csendben álmodozott… Tizenhét év telt el, közeledik a nagy találkozás… Vajon megtalálták a boldogságot? Elárulhatják-e egymást a barátok a szerelemért? Mit rejt a titokzatos közös múlt, és van-e feloldozás?
A sors négyüket a négy égtáj felé veti: Dóra a földi paradicsomban, Bali szigetén köt ki, de ott is csak élete szerelmére gondol. Szilvi titokban regényt ír, melyben barátnőinek is fontos szerep jut, Gabi két sikeres férfi között őrlődik, Judit pedig megszerzi magának azt a pasit, akiről korábban csak csendben álmodozott… Tizenhét év telt el, közeledik a nagy találkozás… Vajon megtalálták a boldogságot? Elárulhatják-e egymást a barátok a szerelemért? Mit rejt a titokzatos közös múlt, és van-e feloldozás?
Gondolatok a
könyvről
Mivel sok
külföldi irodalmat olvasok, ezért úgy gondoltam belekóstolok valami hazai
csemegébe is, így esett a választásom Fejős Évára. Az általa írt könyvek
plakátjai szembejönnek velem a metrón, tereken és egyéb felületeken szóval
gondoltam miért ne?
Gondolom Te is
sokszor hallod azt a mondatot Kedves Olvasó, hogy „Ne a borítójáról ítéld meg a könyvet” mely rendszerint átvitt
értelmű, de ha komolyan a könyvekre vonatkoztatjuk, akkor általában arra
értendő, hogy egy csúnyácska, szakadt, foltozott példányban is lehet művészi
érték sőt, talán igazi kuriózumra leltünk. Nos, ami eme regényt illeti, a
mondás nálam visszafelé sült el.
A Hotel Bali
borítója szép színes: lágy vonalvezetésű grafika, cinkosan kacsingató betűkkel.
A szemem azonnal beleszeret, konstatálom milyen jól illik a kezembe, belefér a
retikülömbe, csudiszupijó. Végül eljutok oda, hogy kinyitom és jön a lelombozódás.
Ha én elkezdek
egy könyvet és jó, akkor általában nem akarom letenni. Órákig olvasom, ha
tehetem, miközben mindenféle kitekert pózban vándorlok az ágyamon. Jelen
esetben ezt a könyvet legalább hatszor letettem, háromszor átpörgettem mind a
30 tévécsatornát, megnéztem nyolcszor az e-mailjeimet, mire végre nekiduráltam
magam, hogy már pedig nem leszek ennyire lehetetlen és igenis végig fogom
olvasni ezt a magyar művet.
A legnagyobb
gondot számomra a szereplők kimunkálatlansága jelentette. Nem elég négy nevet
odabiggyeszteni és kreálni 4 különféle történetet 4 országban, ettől még nem
fogja megjegyezni az olvasó, hogy melyik Szilvi, Dóra, Gabi vagy Judit. Még azt
sem tudom felidézni, hogy le volt-e írva egyáltalán, hogy melyikük haja milyen
színű. Semmi egyedi vonás, személyes anyajegy, egyéni hobbi vagy furcsa szokás,
ami emberivé tette volna őket.
Elképzelhető,
hogy az én kis lelkivilágom a bűnös, aki Rowlingon, Meg Caboton, Szabó Magdán,
Jane Austenon és megannyi más remek szerzőn szocializálódott, és megszokta,
hogy minden szereplőt egyedivé tesz valami kis apróság: a hanghordozás, a
beszédstílus, egy félrecsapott nyakkendő, vagy egy árulkodó szeplő. Nekem ez a
négy karakter teljesen összemosódott és csupán a regény közepe felé kezdtem
úgy-ahogy megkülönböztetni őket.
A másik dolog,
ami zavart, hogy az író folyton az arcomba vágta, szinte minden harmadik
bekezdésben, hogy itt bizony valami hatalmas, elképesztő, húúúúúdemekkora nagy
rejtély van a múltban, mintha memóriazavarban szenvednék, és folyton
emlékeztetni kellene. Szóval a sejtetési technika gyerekcipőben totyogott
végig.
Szintén fontos
kérdés, hogy vajon ez a négy, 35 éves, elvileg érett, felelősségteljes nő
tényleg 17 évig ezen az eseményen agyalt? Most komolyan, mint valami tinik,
akik nem tudnak egy gondolatot kiverni a fejükből. Dóra egyértelműen leragadt a
múltban, de kérdem én, ha akkora nagy, égrengető, szerelem volt az övék
Péterrel, akkor hogy a manóban hagyhatta ennyiben a dolgokat? Nem akarta
elkísérni, elbúcsúzni tőle, miegymás?
A négy életút is
elég erőltetetten mutatkozott meg előttünk, és valahogy nem volt gördülékeny az
átmenet, amikor egyik szereplő életéből átugrottunk a másikéba.
Mindazonáltal, tudok
említeni pozitívumot is. Bevallom azért a fordulat (a regény egyetlen fordulata)
meglepett, ott azért sikerült egy meghökkent „húha”-t kipréselnem magamból. A
további események azonban ismét felbőszítettek. Adódott ez a konfliktus, melynek
okán minden normális emberben termelődik nem kis mennyiségű düh, erre nincs
konfrontáció, nuku, nyista, semmi. Szélsebesen robogunk a könyv vége felé, és
tudván, hogy az író eredetileg nem tervezett folytatást, nekem a vége eléggé
semmitmondó, üres és nyitott. Ha már izgalmak híján voltam, legalább a happy
endemet szerettem volna megkapni és kiélvezni, erre hopp véget ér a történet,
Anaria meg néz, mint Jenő a moziban.
Összefoglalva
tehát nem ez volt életem legmeghatározóbb olvasmánya, ha csak olyan szempontból
nem, hogy rájöjjek, mit nem szeretnék a jövőben olvasni. Mindazonáltal a
véleményem ne tántorítson el Téged Kedves Olvasó, nyugodtan vedd kézbe, olvasd
el a könyvet és vond le a saját következtetéseidet. Igyekszem én is objektív
lenni, még az is lehet, hogy megpróbálkozom az író egy másik regényével, hátha
épp a leggyengébbet fogtam ki. A remény hal meg utoljára.
Kiadó: Ulpius-Ház
Könyvkiadó Kft.
Oldalak száma:
336
Borító: Puhatáblás,
ragasztókötött
Nyelv: magyar
Kiadás éve: 2011
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése