Tony Parsons - Apa és fia (Man and boy)

Fülszöveg

Harry Silver egy népszerű talk show producere, gyönyörű felesége van és szép kisfia, és még nincs harminc éves. Éppen ez a baja, mert úgy érzi, élete túlságosan is kiszámítható, hiányzik belőle az izgalom. Egy őrült pillanatban gondoskodik hát izgalomról: megcsalja a feleségét egy munkatársnőjével.
Nyugodt, unalmas élete két nap alatt szétesik. Felesége a csalódástól japánig szalad, Harry elveszíti az állását, ráadásul egyedül kell gondoskodnia a kisfiáról. Amíg megtanul mindazzal megbirkózni, amivel annyi egyedülálló anya küszködik, kénytelen fel is nőni. Újraértékeli kapcsolatát a szüleivel, feleségével és gyerekével. Segít neki ebben egy új szerelem és egy kevésbé időigényes új állás, valamint bálványozott, második világháborús hős édesapjának betegsége. És mivel már nem a hetvenes években, a Kramer kontra Kramer korában élünk, nem a bíróságon derül ki, hogyan tud két szülő normálisan megosztozni egy gyereken.

Tony Parsons, a neves angol újságíró és tévés személyiség ezzel a regényével egy csapásra világszerte ismertté vált, könyve pedig kiugró siker lett Nagy-Britanniában és az egész kontinensen.

Gondolatok a könyvről

Egy pár elárvult kis és nagy cipő a borítón, egy könyv egy elárvult kis és nagy férfiről, egy regény apáknak a gyereknevelésről, egy regény gyerekeknek az apanevelésről, egy regény az anyáknak az apaszívről.

Hirtelen nem tudom felidézni, olvastam-e már férfi tollából ilyen megkapóan őszinte, szívhez szóló történetet, és ha igen, akkor mikor. Valószínűleg soha, egészen mostanáig. Mi nők sokszor hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a férfiak egy teáskanál érzelmi szintjén állnak, és ha a gyerekekről van szó, akkor meg azt sem tudják, hogy hányadikán van elseje. Tony Parsons története bebizonyítja, hogy ez nem egészen így van.

Közeledik Harry 30. születésnapja, és ettől elfogja valami belső pánik. Kicsit úgy viselkedik, mint a középkorúak, akiknek éppen felnőtt a gyereke, és számot vetnek, mit sikerült megvalósítani az álmaikból és mit nem. Látszólag ebben a kapcsolatban csak ő küszködik ilyen érzésekkel, az olvasó pedig hümmög, hogy hát mi bajod van neked ember? A feleséged olyan, mint egy modell, a kisfiad szép és okos, biztos állásod van, mi kell még?

Adott egy jól szituált, rendes fickó, mert igen, annak ellenére, hogy végül félrelép, Harry rendes fickó, a jófiú kategória, akikhez mi nők nem akarunk hozzámenni, hanem barátzónába tesszük őket. Ez az aprócska kilengés – egy félrecsúszott hang a házasság ismert akkordjában – események láncolatát indítja el, olyan, mint a lavina, nem lehet megállítani.

Bizony rá kell ébrednünk, hogy nem csak Harrynek voltak disszonáns érzései, a felesége is többre vágyik a főállású anya szerepénél. Az élet olyan, hogy nem mindig tudatosul bennünk, mit súgnak a belső hangok, mire próbál figyelmeztetni minket az intuíciónk. Néha noszogatásra van szükségünk, hogy felismerjük, mit akarunk igazán, vagy azt, hogy nem a megfelelő vágányon terelgetjük életünket. A noszogatás néha ilyen arculcsapás formájában érkezik.

Mire kettőt pislant, Harry ott marad egy négy éves gyerekkel, és ráébred, hogy eddig csak félgőzzel űzte az apaság művészetét, és vajmi keveset tud a gyermeknevelésről, a négy fal közti életről, a saját fiáról. Magára kell találnia ebben a szerepben, s ehhez megfelelő példaként szolgálhat saját édesapja, akit gondolatban az egekig magasztal, hősnek lát, s úgy érzi, képtelen olyan igaz, tiszta szívű, erős emberré válni, mint ő. 

A karakterek közül Harry apját kedveltem a leginkább. Harcedzett férfi, aki megjárta a háborút és kitüntetést kapott hősies cselekedeteiért. A civil életben ugyanúgy megtalálta a helyét, mint a csatamezőn, nem lett belőle traumatizált veterán, hanem családjának erős oszlopa, feleségének hű társa, és a hagyományos értékek elszánt képviselője, akit nem rettent meg semmi és senki, s bátran fordulhat hozzá bárki, akinek bölcs tanácsra van szüksége.

Azt várnánk, hogy mindezek ismeretében összedől benne a világ, amikor a fia házassága tönkremegy, de nem ez történik. Azt teszi, ami minden szülő dolga kellene, hogy legyen: bátorítja, támogatja a gyermekét – még akkor is, ha ez a gyermek már 30 éves és elvileg felnőtt – és pontosan azokat a tulajdonságokat erősíti benne, melyekre szüksége van ahhoz, hogy megoldja a helyzetet, amibe belekeverte magát. Nem akarja megmondani Harrynek, hogy mit csináljon, vagy hogyan csinálja, egyszerűen csak bízik benne, és tudja, hogy akárhogyan is, de jól fogja csinálni. 

Talán éppen ezért kap a szívéhez az olvasó, amikor apró utalások bukkannak fel a sorok között, hogy Harry édesapjával még sincs minden a legnagyobb rendben, hogy akadhat olyan dolog a világon, ami még egy ilyen erős és karakán férfit is térdre kényszerít. S mindaz, ami történik, rávilágít arra, hogy az élet nem áll meg, nincs semmiféle stop tábla, ami lelassítja, és nem mindig olyan adagokban érkeznek az új események, hogy pontosan be tudjuk fogadni őket.

Tony Parsons kiváló érzékkel ábrázolja az emberi kapcsolatokat: egyszerre bonyolultak, ugyanakkor végletesen egyszerűek. Végre megláthatjuk a dolgok velejét, úgy, ahogy azt a férfiak látják. Harry által bepillantást nyerhetünk egy apa érzelmeibe, ahogy a kezdetben tétova és botladozó kötődés a fia iránti, határtalan, feltétlen szeretetté erősödik, s a döntő pillanatokban már nem a saját érdekeit helyezi előtérbe, hanem azt teszi, ami a fia számára a lehető legjobb. 

Ez a regény a 21. század Kramer kontra Kramere, csak a végkifejlet sokkal érettebb, átgondoltabb, számos formában kifejezi mit is jelent igazán szeretni: gyermeket, anyát, feleséget, barátokat. S bizton állíthatom, hogy mindeközben szem nem marad szárazon.

Kiadó: Európa Könyvkiadó

Kiadás éve: 2002

Oldalszám: 340

Eredeti cím: Man and boy

Fordította: Varga Mónika