Ifjúsági regény nem csak ifjaknak - Leiner Laura: A Szent Johanna gimi - Kezdet

 Fülszöveg

Új magyar ifjúsági könyvsorozat nyolc kötetben a nagyon tehetséges fiatal szerző tollából!

Ha elkezded, biztosan nem tudod majd letenni!!!  Tuti, hogy függővé válsz!

Egy sorozat a való életről

Egy sorozat, amely itt és most játszódik

Egy gimi, ahová mindenki szívesen járna

Srácok, akik olyanok, mint te és mégis mások

A történet rólad is szól!

"Fiatalon baromi jó az élet, ahogy ez a könyv is ezt tükrözi számomra." Barnee (Idiot Side).

"Egy kicsit mindannyian magunkra ismerhetünk a sorok között." Rami

"Mindig is kedveltem a hiteles szerzőket, akik az életből merítenek." AFC Tomi

"Aki esetleg eddig nem szeretett olvasni, annak mindenképpen ajánlom a figyelmébe." Áttörés lesz! Barbee

Huszonéves „hajlott” korom ellenére szeretek ifjúsági irodalmat olvasni, amikor a kedvem úgy hozza, mert néha jó egy kicsit nosztalgiázni, vagy visszamenni képzeletben egy biztonságosabb szintre, mielőtt nekifogunk, valami probléma megoldásának az életünkben, vagy egyszerűen csak lélegzethez szeretnénk jutni.

Kamaszkorom nagy kedvence volt Meg Cabot és tulajdonképpen még most is az. Valami csuda könnyed a stílusa, vicces, humoros, érzékletes, jó karaktereket hoz, mindegyik egy külön világ és megállnák a helyüket önálló kötetekben is. S, hogy miért említem őt? Azért, mert nem találtam meg ezt az irányvonalat a magyar irodalomban. Egészen mostanáig.

Kétségtelen, hogy az ifjúsági regények jó része, amiket megvásárolhatunk a könyvesboltok polcairól, szinte mind külföldi író tollából származik. A helyszínek, az emberek, a szituációk, nem innen valók. Ezt a hiányt, azonban némiképp pótolni látszik Leiner Laura gimnazista fiatalokról szóló könyvsorozata.

Gondolatok a könyvről

Hallottam már a Szent Johanna gimiről innen-onnan: cikkekből, könyvajánlókból, bookline hirdetésekből. Valamiért először azt hittem a cím alapján, hogy ez is egy külföldi regény, aztán ráébredtem, hogy igaziból magyar gyöngyszem. Bevallom, ekkor egy kicsit megtorpantam. Mi van, ha ez is valami koppintás, erőltetett mondatvezetéssel, olyan dolgok átültetésével, amikkel itthon nem tudunk mit kezdeni, vagy nem is hiteles (számos magyarított filmsorozatnál és műsornál megfigyelhetjük ezt a jelenséget)? Aztán gondoltam, miért ne, egy próbát megér.

Én személy szerint igazán kellemesen csalódtam. Mire észbe kaptam már a századik oldal környékén jártam, és órák óta gubbasztottam a fotelben. A történet varázsát az adja, hogy nincsenek benne természetfeletti lények: se vérfarkas, se vámpír, se tündér, se boszorkány, se semmilyen hajmeresztő fantázia lény. Emberekről szól. Egyszerű kamaszokról, akik a mindennapi élet kihívásaival néznek szembe: jelen esetben azzal, hogy megkezdik a középiskolás éveiket.

Az írónő olyan személyiségeket vonultat fel a regényében, akikkel az Olvasó játszva azonosulhat, szeretheti, vagy gyűlölheti őket, mert olyanokról szól, mint ő maga, őróla szól, az ő világáról szól. Felépíti az iskolát, megtölti nyüzsgő diákokkal, az őket nyüstölő, segítő, terelgető tanárokkal, és ezek együtteséből kikeveredő sok-sok humorral és nevetéssel.

Ami a karaktereket illeti, a fiúkat eleinte nehezen különböztettem meg, mivel tényleg olyan érzés, mint, amikor egy csapat idegennek bemutatnak minket, és azzal küzdünk, hogy na, mi is volt a neve? És annak a másiknak ott? Végül fokról-fokra kiismerjük őket, ki kivel barátkozik, jönnek az apró történetek, jelenetek és tisztul a kép.

Így az első kötet után, számomra Arnold a legeredetibb figura. Hihetetlenül intelligens, okos, ami már-már antiszociálissá teszi a személyiségét, de van benne valami bájos és szeretni való, szinte megölelgetnénk, amitől persze ledöbbenne és furcsán méregetne minket, hogy vajon mit tettek reggel a kajánkba.

Zsolti állandóan eszik, bárhol, bármikor megtalálja a büfét, és bárhol, bármilyen fontos, kínos, komoly szituációban képes előkapni a táskájából egy szendvicset/zacskó cukrot/muffint/bármit. Dave-el állandóan ugratják és megviccelik egymást, amin nem csak a többiek, de én is hangosan kacagtam a konyhámban.

És persze a lényeg: Antai-Kelemen Ádám (Cortez). A legklasszabb, a legtökéletesebb, a leghelyesebb a leg leg leg…minden lány tudja, miről beszélek. Fogadjunk, mindenki meg tudná nevezni nekem a saját Cortezét. Ez a legszebb az egészben. Cortez olyan, mint a Jungi kollektív tudattalanban az anya, vagy a félelem archetípusa. Mindannyian osztozunk rajta, mindenkinek van ilyenje. Mindenki érti.

Külön tetszett, hogy akadt egy emos karakter is, de nem az volt vele a cél, hogy az írónő kigúnyolja vele ezt az életérzést, vagy éppen népszerűsítse azt. Egyszerűen megmutatja nekünk az emberi oldalát, hogy mi lehet az ’egyik szemem sír, a másik haj’ mögött. Virágot legalább olyan eredetinek éreztem, mint annak idején Luna Lovegoodot a Harry Potterben. Olyan elképesztően, hajmeresztően, furcsán aranyos. Virág nem a legokosabb lány, nem is értjük, hogyan vehették fel ebbe a magániskolába. Virág soha nem lesz matematikus, vagy ügyvéd, soha nem fog tudós pályára lépni. Virágot nem az eszéért szeretjük, hanem azért, mert hatalmas szíve van és a maga módján mindig igyekszik kiállni azokért, akik számítanak neki. Fontos ezt látni, hogy nem csak akkor lehet valaki értékes, ha megfelel bizonyos íratlan szabályoknak, elvárásoknak. A furcsa is lehet nagyon jó, és a jó is lehet nagyon furcsán rossz.

A tanárok is nagyon eleven személyiségek. Van köztük ilyen is, olyan is. Felismertem párat az enyéim közül is. Renihez hasonlóan én is megszerettem Kardost. Nekünk a történelem tanárunk volt ilyen karakán, kemény, sokat is követelt, de mégis, az ember érezte, hogy jó lelkű, szóval csendben lapítottam, amikor szidták, csak úgy, mint Reni. S ezek újra eszembe ötlöttek, amikor olvastam a történetet, és folyton fülig ért a szám.  

Pirospontot érdemel az is, hogy a könyv igyekszik olvasásra buzdítani a fiatalságot. A történetben lépten-nyomon felbukkan egy-egy klasszikus mű (a töménytelen zeneajánló mellett), ami talán felébreszti a tinédzserekben az ifjonti kíváncsiságot, és esetleg beledugják az orrukat egy Dickens regénybe, vagy a Moby Dick-be.

Ami a környezetet illeti, a Szent Johanna egy fiktív magángimnázium Budán a II. kerületben. Sokak szerint ez nem hiteles, minden diák Budán lakik tehát csak a szűk, gazdag és sznob réteget mutatja be. Nem hinném, hogy ez bármiféle problémát jelentene, mert nem a diákok anyagi helyzetére van kiélezve a történet, és tulajdonképpen a felvételi miatt bárki bejuthat, aki elég okos hozzá. Remélem, hogy a következő kötetekben több háttér információt is megtudhatunk majd a szereplőkről, mert ez teszi őket még emberibbé. Egy kamasznak meg, ha vannak csodakütyüi, ha nincsenek, akkor is ugyanazokon a kríziseken kell keresztülmennie: leválás a szülőkről, önállósodás, érzelemi ambivalencia, első szerelem, új kihívások, önmaguk keresése stb.

Mindent összevetve nagyon szerettem ezt a regényt. Húz magával, nem erőlködik, csak vezet könnyedén, van stílusa, ötletes, humoros, néha könnyekig megkacagtató, szeretnivaló, s ha így folytatja, akkor bátran kijelenthetem: This is the beginning of a beautiful friendship*.

* Idézet a Casablanca című filmből.

Kiadó: Ciceró Könyvstúdió Kft.

Kiadás éve: 2010

Oldalak száma: 386

Nyelv: Magyar

ISBN: 9789635397006