2012. február 3.

Simon Tamás – Vérmacska, avagy Alfi világuralomra tör


Régóta adós vagyok már ezzel a beszámolóval. Még karácsony előtt vettem ezt a könyvet, hamar el is olvastam, csak írni felejtettem el róla. Most bepótolom, mindenkinek jó böngészést!


Fülszöveg:



Alfium: a hülyeség kémiai reakcióba lépett egy macskával és rászabadult a világra. „Szőrös ma azt mondta, hogy egy-két dolog meg fog változni, például lenyugtatólövedékez, vagy elad szervkereskedőknek Üzbegisztánba, a szőrömből pedig kesztyűt csinál. Szerinte teljesen retardált vagyok és esély sincs arra, hogy valaha normális leszek, úgyhogy neki is álltam szépen, módszeresen körbepisálni a házat… Mondjuk, ha rend lesz és fegyelem mostantól, akkor nem kell eladnia, mert elmegyek magamtól, esetleg olyasféle változások lesznek, hogy kikaparom a szemét, rászúrom a fogamra és azzal törölgetem a seggem. Mit képzel már?” Tényleg, mit képzel Szőri, ez a balfék? Mert hogy Alfi, ez a két fröccsért kapott szőrgombóc mit képzel, arról igen részletes és cizellált képet kapunk a naplójából. Kezdve azzal, hogy ő maga az Atyaúristen, ősrobbanással, káosszal, macskarmaggeddonnal egyetemben. Alfium: úgy hat, mint a morfium. Függeni fogsz! Légy alfinista, különben kurva világ lesz!



Gondolatok a könyvről



Legtöbbször mi magunk választunk könyvet. Elmegyünk a könyvesboltba, órákig bóklászunk, vizslatjuk a polcokat, miközben próbálunk valami rendet teremteni a fejünkben uralkodó káosz közepette, és eldönteni, melyik kötetet visszük magunkkal haza. Máskor meg a könyv választ ki minket, szinte beleugrik a kosarunkba és ott is marad. Velem is valami hasonló történt. Még decemberben kíváncsiságból elmentem egy könyvmolyCON-ra, ami a Westendben kapott helyet. Szándékomban állt beszerezni Kerstin Gier Zafírkék című kötetét, amit meg is tettem, mikor is a kedves és elszánt Eladó Úr a kezembe nyomta ezt a valamit, ezt a Vérmacskát. Rögtön fintorogni kezdtem. Nem elég, hogy mostanában mindenhonnan természetfeletti teremtmények bukkannak elő? Vámpírok, tündérek, vérfarkasok, most meg vérmacska? Mi ez? Valami új hibrid? Szuperpuma, vagy mi a nyavalya? Eladó Úr azonban addig győzködött, hogy végül is vetettem egy pillantást a fülszövegre, ami annyira zseniális, hogy onnantól már le sem tettem a könyvet. Hiába minden fejtörés, hogy én csak egyet akartam venni, Vérmacska hazajön velem és kész. 



Nekiveselkedtem hát az olvasásnak. Nehéz összefoglalni a könyvet, hiszen nincs konkrét, lépésről-lépésre kibontakozó cselekménye, mint például egy kriminek, vagy egy szerelmi történetnek. Egy kezdetben kicsi, később egyre nagyobb kandúr szemszögén keresztül szemlélhetjük a világot. Alfinak, mint minden macskának személyisége és önálló akarata van, saját törvényeket hoz, miközben számos ponton áthágja a gazdái által felállított korlátokat. Mindent az ő szemszögéből ismerünk meg: a környezetet, az embereket, az eseményeket. Szőri, Feketehajú, Kopasz, ezek az emberek Alfi körül. Kislófasz pedig az ellenség: egy másik macska. Nagyon érdekes, ahogy a képzeleti nézőpontunk eltér a szokványos regényekétől. Általában a főhős szemével látunk, tapasztalunk, érzünk, aki jelen esetben egy macska, így végig a padló szintjén mozog az olvasó látószöge, lentről felfelé bámulunk az emberi karakterekre, ami számomra külön érdekessé tette az olvasás élményét.

Rendkívül sokat nevettem az állati és emberi reakciók eltérésén ugyanazon szituáció közepette. Elgondolkodtató, milyen ártatlan arckifejezést tudnak produkálni a cicák: szőrösek, pihe-puhák, simogatnivalók, dorombolnak, mindez maga a megtestesült ártatlanság képét festi elénk, miközben lehet, hogy ádáz gondolataik vannak rólunk, emberekről. Alfi egy négy lábon járó, szőrmók agresszor. Híján van minden tiszteletnek és engedelmességnek, elvégre nem kutya ő, kikéri magának mindezt. Szinte rá van tetoválva a homlokára: „Istenítsetek engem pupákok!” Ha belelátnánk a fejébe, akkor tuti nem hozzuk el a menhelyről, vagy a kisállat-kereskedésből. Idegesítő kis görcs, mégsem lehet nem szeretni, akármilyen megátalkodott is a fajtája.

Véleményem szerint a könyv rávilágít egy fontos igazságra is. Alfi gazdája, amolyan visszahúzódó, számítógép rajongó, bölcsész srácnak tűnik, akit nem Ryan Gosling külsejével áldott meg az ég, éppen ezért nulla az önbizalma. Az ilyen pasikat a legtöbb nő figyelemre se méltatja, mert félreértelmezzük a félszegségüket, és ám-blokk totál lúzernek tartjuk őket. Így aztán Szőri minden szeretetét erre a kis terror-lényre zúdítja, pedig ha tudná, hogy mi zajlik a cica lelkében, lehet kétszer is meggondolná…ugyanakkor azt hiszem Alfi valahol mélyen nagyon is szereti Szőrit. Tehát nézd meg, hogyan bánik a macskájával, s aztán dönts milyen ember.

Ami a káromkodásokat illeti, eleinte még nem zavart annyira. Íme, egy trágár macska, aki néha nyomdafestéket nem tűrően fejezi ki magát, és szitkozódik, mint egy kocsis. Ugyanakkor a regény második felében elharapódzott a csúnya szavak használata. Bizonyos jelenetek ezek nélkül is humorosak és megkapóak, feleslegesnek éreztem, hogy lépten-nyomon, szinte már minden harmadik mondatban trágár kifejezésekbe botlok. Ez egy kissé levont számomra a mű értékéből, az írónak fegyelmeznie kellene magát ezen a téren, hogy csak ott használjon trágár kifejezéseket, ahol erre feltétlen szükség van, ha érzékeltetni, vagy hangsúlyozni akar valamit, különben megkopik az egész és olcsó hatást kelt.

Egy szó, mint száz, a Vérmacska egy könnyed olvasmány, vicces, humoros, nevetésterápiának kiváló, témaválasztását tekintve egyedi. Ajánlom mindenkinek, aki szereti az állatokat, annak is, aki nem, hátha megváltozik a véleménye. Olvassa csak el minden macskatartó, aztán nézzen farkasszemet a cicájával és szavazzák meg ki az Úr a háznál.



Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Kiadás éve: 2011

Oldalszám:280

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése