2012. június 10.

Molyinvázió – Beszámoló a könyvheti portyázásomról


No, akkor most összegzem tegnapi garázdálkodásomat a Vörösmarty téren. Mikor elindultam itthonról, csöpögött az eső, én meg aggódtam, hogy ha ez hatványozódik, akkor mi lesz azzal a sok szép gyönyörű könyvvel odakint (nem, nem ám az emberekkel, a könyvekkel:D). Hál’ Istennek azonban mire odaértem, verőfényes napsütés támadt, és dög meleg.
Nagy lelki nyugalommal venném elő a hiper-szuper napszemüvegemet, de csak a tokja volt nálam. Jellemző, jellemző. No de azért én belevetettem magam a könyvek erdejébe.
Egy ilyen rendezvény a moly számára olyan, mint a mennyország, csak még annál is sokkal jobb. Azt hiszem a shopaholic (vásárlásmániás) szót tovább lehetne fejleszteni bookshopaholic-á mert az embernek csak úgy viszket a tenyere, hogy bepakolja ezt, meg azt, meg még amazt a könyvet is a szatyrába és elszeleljen vele jó messzire.
Kis gomba módjára magasodtak a fehér standok, tengernyi kiadó kínálta végtelen sok portékáját, és hullámzott az embertömeg. Szívmelengető érzés volt látni ennyi embert, öregeket, fiatalokat, még egészen pici gyerkőcöket és babákat is. Ilyenkor úgy érzem, hogy a könyv tényleg örök, és van még remény, hogy az emberiség fejébe némi kultúrát is lehet csepegtetni, nem csak szuggesztiókat, hogy ezt vedd meg, azt vedd be, ezt vedd fel stb.
Női agyamhoz méltóan először nehézséget okozott átkonvertálni a kétdimenziós térképet a valós térre, hogy akkor most nekem merre is kell elindulnom, hogy megtaláljam a Geopen Kiadót és üdvözöljem őket, meg szétnézzek a házuk táján. Végül csak sikerült ezt a problémát is áthidalni, és kis idő elteltével már kész volt a mentális térképem, kívülről tudtam mi merre van, hol milyen csemegéhez juthatok.
Nem is maradt sokáig nyugalomban a pénztárcám, mert a sok érdekes, színes, gyönyörű borítójú új könyv mellett, bizony ott volt egy 50%-os doboz, sok érdekes, színes és gyönyörű borítójú könyvvel. Kis rásegítéssel és ajánlással sikerült is beszereznem Anita Amirrezvani - A virágok vére című regényét. Gyönyörű a borítója, és ezúttal most nem a távol keletre, hanem a közel keletre kalauzoló történetről van szó. A cselekmény Iránban játszódik, lesznek itt szép szőnyegek, meg sah, meg női törekvések, meg gondolom szerelem is, szóval ismét egy gyöngyszemet fogok majd prezentálni annak idején itt a blogban. Mindeközben még Grettyvel is sikerült tök véletlenül összefutnom, aminek nagyon örültem (:
Itt azonban nem állhattam meg, körbejártam az egész terepet, szemlélődtem, felemeltem, tapogattam, visszatettem. Igyekeztem rögzíteni a bűvös dobozok helyét, tartalmát, közben mérlegeltem melyikhez térek majd vissza. Volt nálam egy lista is, hogy miket szeretnék beszerezni, s erről a listáról a győztes végül Melissa Senate - A szerelem konyhája c. műve lett a Tericum Kiadótól. Amikor elértem a standot, meglepődve konstatáltam, hogy szinte az összes kedvenc könyvemet ők adták ki. Régen nem igazán figyeltem ilyen „apróságokra” mint a kiadó neve. Ott volt az összes Maxwell kötet, A Joséphine trilógia, szóval csak ámultam. Mondtam is nekik, hogy imádom a könyveiket. Ezek után már bátor szívvel tettem a szatyromba a szerzeményem, aminek a kiadóhoz híven gyönyörűséges és kemény borítója van.
Nos mivel a pénzem érdemi része ezennel elfogyott, ezért a varázsdobozok felé vettem az irányt, hátha tudok magamnak vadászni valami csudiszupijót fillérekért. Nem is kellett sokáig várnom. A Kossuth Kiadó előtti állványon minden könyv 500 Ft volt. Nagy része persze klasszikus magyar és külföldi irodalom, de hát én igazi moly vagyok, szeretem a komoly dolgokat is. És akkor ott volt Krúdy.
Az egész egyetemi felvételimet, és a sorsom pozitív alakulását mind Krúdynak köszönhetem. A tény, hogy őt húztam ki az emelt szintű magyar érettségin, és a fejemben tökéletes fejtegetés volt róla, amit drága magyartanárom diktált fejből, egyenes út volt a sikerhez. Azóta is eszemben van, hogy ha lehetőségem nyílik rá, megveszem a Szindbád novellákat, hogy nekem is meglegyenek. Lám, ott csücsültek egymás mellett, barnán és zölden mind a két kötet, szép keménytáblájukon csillogott a napfény. Nem volt kérdés, hogy hazajönnek velem. S ezennel az utolsó filléreimnek is bevégeztetett.
Tele tarisznyával, elégedetten, mint a tejfölös bajszú macska, odasétáltam a tér közepén álló szoborhoz, hogy egy kicsit hűsöljek, s amíg a legjobb barátnőm érkezésére vártam, beleolvastam az új könyveimbe.
Barátnőmmel is végigjártuk az egészet legalább kétszer, és vagy ezermillió métert gyalogoltunk, mert kerestük a Cserpes Tejivót, de nem találtuk meg. Azóta persze rájöttem, hogy rossz McDonalds közelében kerestük és a Deákról kellett volna nekiveselkedni. No, de sebaj. Miután ő hazament, én készülődtem a blogger találkozóra, ami elég érdekesen alakult, mivel, hogy csak ketten jelentünk meg. Sivatagirózsa és én. Kellemesen elbeszélgettünk a Ciceró főszerkesztőjével, meg a fiatalabb hölggyel is, aki az egészet szervezte. Nagyon kedvesen fogadtak bennünket, leültettek és még narancslevet is kaptunk. Kár hogy a többiek nem bukkantak fel, de mi azért így is jót beszélgettünk. Csak remélni merem, hogy nem akasztottam ki teljesen szegény Sivatagirózsát :D
Végül totál fájós lábbal, és sajgó vállakkal a könyvek cipelésétől, de szuper jókedvűen hazabattyogtam. S miközben a napi folyadékot igyekeztem pótolni, gyönyörködtem az új könyveimben, illetve a könyvjelzőkben, amiket útközben zsákmányoltam. Aki eddig még nem dugta ki az orrát a Vörösmarty térre, mindenképpen érdemes ezt megtennie, mert ott még az is talál kedvére való olvasmányt, aki nem szeret olvasni. Ha más nem, hát a szuggesztív akciók és mínusz ennyi meg annyi százalék kedvezmények biztosan hatással lesznek a vérkeringésére. Szóval, ha még mindig itt gubbasztasz és kockulsz a monitor előtt, akkor fel a nyúlcipővel és irány a horány a könyvfesztivál!!!

Záró képként, íme a zsákmányom:






4 megjegyzés:

  1. De jó.
    Nekem 5 percig tartott a győri. :(

    VálaszTörlés
  2. Az szomorkás. De ez nagyon jó volt :) Lehet fel kellett volna jönnöd egy fél napra ide és tobzódni egy kicsit:)

    VálaszTörlés
  3. Legutóbb februárban voltam Budapesten, így a következő esedékes látogatásom úgy kb. 3 év múlva esedékes. :)))

    VálaszTörlés
  4. Pedig Győrből óránként jönnek csudiszupijó intercity vonatok szóval legközelebb érdemes lesz felnézni ha könyves rendezvény van mert jó kis mulatság :)

    VálaszTörlés