Végre valahára van időm,
s kedvem, hogy megkezdjem eme rovatot. Shakespeare Sunday-nek kereszteltem el.
Elsőként jöjjön a kedvenc szonettem a 148.:
Hogy nem jól jelzi, amit összeszed,
Vagy, ha jól, mivé lett bennem a szellem,
Hogy elrontja az igaz képeket?
Ha szép, ami úgy üdíti szemem,
Mért véli a világ, hogy nem való?
Ha nem szép, jól mondja a szerelem,
Hogy szeme rosszabb, mint máséi! Ó,
Mért lenne jobb?! Hogy lásson tiszta fényben,
Ha könny s virrasztás veti rá ködét?
Nem csoda hát, hogy szemem félreértem,
A nap se lát, míg nem derül az ég.
Álnok szerelem, könnyed megvakít:
Tiszta szem látná bűnös foltjaid!
Csodaszép! Még ha kissé
cirkalmasan is, de a lényege a versnek az, hogy a szerelem vak, s csak akkor
láthatjuk meg a másik igaz valóját, ha felderül az elménk, kitisztul az agyunk,
mert akkor látjuk a rossz tulajdonságait is, s rajtunk áll szeretjük-e még,
vagy balga botlás volt e fennkölt érzelem.
A kedvenc sorom
mindenképpen ez: „A nap se lát, míg nem
derül az ég.”
Ha ízlelgetnéd még a nagy mester szavait, tarts velem jövő vasárnap is!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése